Májusi előzetes

Málnás Édességet Mindenkinek!

Hááát, jól kimaradt a hétvége + még hozzátettem a tegnapot. Egyik nagynéném május 2-án született és aznap sosem dolgozott. Egy nap szabit akkor is betartalékolt rá, ha tört, ha szakadt. Az ő tiszteletére nem írtam semmit tegnap. (Szar magyarázat, de legalább kellően egyedi.)Egyébként meg gáz ez az egész csapat. Csak a kényelmesség. Egyedül Micit bírom felmenteni, bár őt is csak félig, mert tuti, hogy netezik Liver-cool-ban is.

Na, egyébként érdekes élmény volt ez a 3napos hétvége. Faszán eltelt úgy, hogy nem történt semmi rendkívűli. Szerintem ez vihar előtti csend. :o) Most a héten missziót indítunk a Barcelona-Espanol meccsre, május 6-án. Élménybeszámoló lesz Recitől. Mi közben kicsit az Első Budapesti Pálinkafesztiválon áztatjuk be a testünket gyümölcslébe. Mert megérdemeljük.

Szerintem fel fogjuk rakni a Balatonkenese 2006 programsorozat nyitórendezvényének élményeit/képeit 2 héten belül, kiegészítve a perverz tihanyi biciklis hegymászásunkkal is. Na bazdmeg, az olyan volt, hogy sírnátok. Majd jól leírom az élményeimet. 10 év után ültem újra kontrás cajgán: csak a Csepel Toruing. Úgy fordult, mint egy dobozos Robur. Kicsit szar volt, de király. Majdnem bőgtem, de tényleg…

Emellett be fogunk vezetni minden kedves látogatót a Mici-update rejtelmeibe. A világpremier MÁJUS 15, hétfő.

Mit akartok mééééég?! Küldjetek kommenteket, oszt teszünk fel róla valamit. Addig meg írunk, amint akarunk. Meg egyébként is.

“Májusi előzetes” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Liverpoolban nem volt net, viszont írok élménybeszámolót AZ BIZTOS! A csapat többi része pedig iszonyatosan cseszlovák, csak a szájuk jár bazmeg. Egy sort nem képesek írni. Ki is törlöm a hozzáférésüket a gecibe, oszt ketten írjuk a blogot jól.

    Válasz
  2. Visszajelzés: tramadol
  3. Nna, kuss, mert írok én is, nem kell beszólni köcsögök! Tegnap voltam durva pálinkafeszkón. Asszony elengedett azzal a feltétellel, hogy mire hazaérek, ki kell józanodnom. Be sem basztam szerencsére…annyira. A legkeményebb, hogy amikor Miciéktől elbúcsúztam, még ráeresztettem asszonykára egy hívást, hogy mi a szitter a két punással otthon. Erre ő ‘megkért’, hogy igyak még egy sört, mert megérdemlem! Hát, vazze, ez a durva, nem?! Melyik asszony mondja, hogy tolj be még egy sört, mert megérdemled. Szóval jól vissza is fordultam Miciékhez kezemben egy korsó sörrel. Páleszt már nem mertem inni; azért az már pofátlanság lett volna életem szerelmével szemben. Dzsajakosz mellettem egy újabb adag parasztkóbász paprika paradicsom kenyér adaggal kényeztette csoffadt testét (szerintem tuti nagyon bebaszott mire bezárt a bazár, de majd ezt jól leírja, ha akarja). Aki még nem tudná, Dzsajakosznak van egy olyan félelmetes vágás az oldalán, hogy amikor meglátom (mint pl. Kiskunmajsán néhány héttel ezelőtt a fürdőben…a többi esetről most itt nem számolok be) a frankeinsteni operáció jelét, elkezd fájni a fogam és szédülni kezdek. Vazze, tényleg olyan vágása van, hogy besírsz. Széttúrták a veséjét kb. 1.5 évvel ezelőtt. Azt tanácsolta neki a dokistáb a műtét után, hogy igyon sört, mert attól sokat fog pisálni és kijön minden vesekő, meg egyébként is tisztul a veséje. Azóta alkoholista lett. És még egy kurva nagy vágása is van az oldalán. Ja, ezt már írtam.

    Válasz

Hozzászólás a(z) LL bejegyzéshez Válasz megszakítása