Pallasz Athéné szarral bekent vánkosa

Megkésve ugyan, de nem elkésve, gratulálnom, gratulálnunk kell Ruzsa Magdinak. Naggyon király dolgot vitt véghez. Énekelt és nem nekünk, hanem csak úgy, mert jó neki, nekünk meg a hátunkon szaladgált a libabőr olyan szinten, mint Cafú a pálya jobb szélén rágóval a szájában 35 évesen. Feljött a lyányka a színpadra és úgy legyalulta korábban a többieket, most meg Varga „házasságszédelgős-becsajozós” Ferkót, hogy öröm volt figyelni.
Vége a Megasztár 3-nak, Soma alatt rengett a zsűri emelvénye Richter skála szerint 5-ös erősséggel, Novák Petya az asztalon állva könnyezett, Presser Pici bácsi meg a napszemüveg mögött. Aztán jön a nyár, elviszik az összes Megasztárt Abádszalóktól Battonyáig mindenhova, mint a korábbi években. Augusztusra elfogy az erejük, elmegy a kedvük a zenétől és haknibohócok lesznek. Minden megyének jut egy megasztár, akinek megjelenik valami összefabrikált ótvar lemeze, elfogy 3500 példányban, kicsit kifacsarja őket a Blikk és a Story, aztán mehetnek a faszba Isten hírével, meg különben is jön a következő széria. Ez volt eddig a tendencia. Nem tudom, jön-e új széria, Megasztár 4 Tillával(aki okos, de nem szép) és Zitával(aki szép, de nem okos). Nem is lényeges, mert itt ez a lyányka hihetetlen hangjával és talán Ő, a határon túlról, túl tudna mutatni a „Mindenmegyénekvanegymegasztárja,azenyémtelettél!” motívumon. Ha engednek neki némi teret, ha ő enged magának némi teret, ha nem esik össze augusztusra, mint a muffin, AKKOR lehet egy örök nyertese, egy el nem múló hatása ennek a műsornak, és egy tehetség tényleg kibontakozik olyan szinten, amilyen szintre a tehetsége predesztinálja. Meg fogjuk látni, illetve inkább hallani. Ha csak beleszürkül a magyar mezőnybe… AKKOR felakaszthatjuk a kultúrát a kolbász és a sonka mellé a kéménybe, füstölődni. Ugyanis akkor nem marad más lényeg és tanulság, csak az, hogy a tehetségek a kisebbségben rejtőznek és emelkednek ki (túlsúlyos, árva vagy roma), és slussz. A továbbiakra pedig nekünk, akik a zenét, az Istenadta tehetséget és a tudást próbáljuk keresni, az marad, hogy este lehajtsuk a fejünket a párnánkra – ami egyben Pallasz Athéné párnája is, hiszen a kultúra bennünk van – amit előtte Majka, Győzike és Bochkor Gábor közösen kulázott le, Barátok közt. AKKOR tehát ez marad, ha ez a Ruzsa Magdi lyányka nem lép ki a körből. Ne legyen így.

“Pallasz Athéné szarral bekent vánkosa” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. összeesik „mint a muffin”, amit teljes kiörlésű lisztből canderellel készítettél hétvégén

    Válasz
  2. Jézusom!
    A poszt jó, bár persze nem néztem Megasztárt, de ezt a csajt mindenki dicsérte.
    Ez az egészségmánia viszont nagyon gázolaj, Geci átállt az ellenséghez.

    Az Alapító

    Válasz
  3. Nem konkrétan idetartozik, de ha a korábbi postokhoz szólok hozzá megkésve az pusztába kiáltott vaj. De hogy van az, hogy mindig a PC-s geekek hozzászólásaiban nincs ékezet? Még mindig az USA Windózban hisznek vagy WTF? 🙂 (Bubuc, igen rólad van szó, most jól rádszálltam oké? 🙂

    Írok majd rendeset is.

    Válasz
  4. Visszajelzés: Névtelen
  5. Mérnemlehet bármit bármikor mégha olykor. A lényegben nem az számít hogy meddig, hanem hogy kinek és hogy miért? Vagy nem? Pláne. Mongyuk véletlenül lehet a végtelennel jáccadozni bár a telefontisztítóknak úgyis mindegy hogy ki veti az igéT. Aki mongya annak tejjesen minedegy hogy predesztinative oder was wurstli gemeinsatft gewegen…

    Válasz
  6. a pcs geekek tul lustak ahhoz, h kimozgassak a jobb kezuk kicsi- ill. gyurus ujjat a billentyuzet jobb felso fertalyaba

    Válasz

Szólj hozzá!