Podmaniczky terv ez – Demszky perverz (Nyílt levél Demszky Gábornak)

Kedves Gábor!

Az a baj Veled, hogy elég komoly szinten disznó vagy. Ez most nyert száz százalékos bizonyosságot bennem, de úgy általában már így van, amióta megszülettél. Az apropó, hogy írok neked az, hogy utazom a kampányutakon, amikre hirtelen lett pénz az elmúlt egy évben, meg terv is meg minden is. Azért mégis az elején kezdeném.

Cukipofa voltál, amikor még tanárbácsisan aranyos kötött pulcsidban, dús hajzattal és az eredeti fogsoroddal nekivágtál Budapest felszabadításának, kibújva, kitörve az állambiztonság hálójából. Többeknek szimpatikus voltál és megpróbáltál valamit letenni az asztalra, legalábbis így látszott. De a 94-es esztendő úgy jött el, szinte lopva, mintha mi se történt volna, és nem is történt. Még jó, hogy a kettes metrót befejezték 88-ban, mert egyébként még mindig villamossal lehetne csak Újpestre eljutni. Aztán egyszer csak előkerült a 4-es metró terve + az 5-ös álma. Azóta is ezen lovagolsz, pedig lehet, hogy máson kellene. De mindegy, jöjjünk inkább tovább a most felé. Gyuszi bácsitól kaptál pénzet, lett felújított kisföldalatti, épülgetni kezdett az M0-ás, te közben elváltál, híztál is, fogaid kihullottak, szemed is megromlott. Aztán jöttek a mocskos jobbosok, akik nem szerették, hogy nem csinálsz semmit a csodacsapatoddal, aztán ezt nem akarták finanszírozni. Milyen egy rohadt dolog ez. Amikor elfogy a szekrény aljáról a pénz és dolgozni kellene. Ahelyett inkább hőbörögtél, hogy Neked, meg a Te városodnak hogy keresztbe pakolnak. Nem is lett a 4-es metróból csak egy üres aluljáró a Móriczon, az is csak dacból. Küzdelem volt, hogy legyenek szép új buszok + buszsáv a 7-es vonalán. Fel is újítottatok pár öreg Ikarust, futnak is gyorsan, futottak, futnak is még, futottak még … Majd megint jöttek a cimborák és lebótolták neked még 4 évre, hogy saját, különbejáratú városod legyen. Te meg gyorsan ki is költöztél Budakeszire, nehogy szagolni kelljen a szmogot, meg az egyéb szagokat. (Mondhatnám: azt, amit odaszartál a galeriddel, de ez nem túl finom kifejezés, bár te elvileg liberális vagy.) Merész vagyok, mert helótaként pofázok, de azt látom, hogy aki itt él az vagy már belefáradt vagy hisz benned, mert proli picit. Namost 2 éve dugó van a városban, mert kampányaszfalton akarsz a városházán maradni. Öntik is szépen mindenhova a selejtet, ami kibrja a nyarat, aztán télen lehet kátyuzni, mert mindent kiloptak belőle. Occsó, azt jó, igaz-e? Hitelből. Na mindegy, mert úgysem a saját utadon jársz saját kocsival, hanem a horvátokén parádéskocsissal nyaralót látogatni. Csak jött a bukta. Azóta kuss van, és szimpatikus aszfaltbetyárkodás. Jöttek a Volvo buszok, most PR-ban nyomják a reptérről befelé. Neked meg tokád van, olvasószemüveged, hájas segged. Programod meg nincs. Sose volt. Ezek után mi marad nekünk ebben a szép vörös városban? A remény, Gabikám, hogy legalább a szocik megunják a szánalmas viselkedésedet és elzavarnak, nem tolják a popsid alá a széket megint. Ha nincs jó, jó a rossz is alapon: jöjjön Molnár Gyula! Sajnos.  

“Podmaniczky terv ez – Demszky perverz (Nyílt levél Demszky Gábornak)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Agreement. Lehetőséget Molnár Gyulának! (jobboldal úgyis bukja az önkorm témát is). Mit szóltok, hogy kiadáscsökkentés helyett bevételnövelést akarnak ezek a senkiháziak?!

    Válasz
  2. Megfejelve mindez Göncz Kinguval, és Szekeres „Hóhér”(sosem voltam katona)Imivel..
    Ja kiadáscsökkentés szinte semmi:
    Nagyon botrányosnak láccik, ezt mondtam már pár hete..gyalázat, semmi hír az ingyenélő köztisztviselők és közalkalmazottak radikális redukálásáról, csak az adóemelés.., és közben duplájára ugrott szinte az áprilisban hazudott hiány 🙁

    Válasz
  3. Muhaha. A 2-es metró sosenem járik Újpestre. Aztat úgy híjják, hogy háromas. Te hol laksz, mán ne haragudj?! Csak nem te vagy Demszky szomszédja? Osztod az észt, oszt azt se tudod, melyik irányba folyik a Lánchíd?! Politika nagyoknak! Aaaaztaqrva. Arc az van, kétségtelen.

    Válasz

Hozzászólás a(z) jaszkari bejegyzéshez Válasz megszakítása