„Kapitány a hídon!” – kiálltott a fedélzetmester. Mindenki felnézett, imitált egy felállásszerű félmozdulatot, aztán visszabújt a monitorjába ásítva. Nézték a grafikonokat és a görbéket. Mind lefelé ment már régóta, pedig óceánjáró hajón és nem tengeralattjárón tevékenykedett a legénység. Luci Ferenc kapitány megtörölte szemüvegét, a híd korlátjára támaszkodott és vékony ajkai közé tökmagott helyezve elkezdte figyelni a golyóálló üveglap túloldalán, a fedélzeten mulatozó utasokat.
A többség csendben ivott, dohányzott és drogozott. Ők voltak többen, de nem sokkal. Pár borotvált mellkasú buzi a táncparkett közepén csókolózott vagy koktéllal a kezében táncolgatott. Egy csoport elegáns úr és hölgy a jobb oldalon egy sarokban gyanakodva méregette a mulatozókat és néha a vezérlőterem ablaka felé pillantott. A Titanicról beszélgettek, de ez nem hallatszott fel kapitányhoz, aki magához intette hű pribékjeit, Kocsist, Dokit, Gyümit és Pöszét.
– Mi a helyzet az üzemanyag készletekkel? – kérdezte.
– Már két éve elfogyott a gázolaj és a szén. Azóta elfűtöttük a labériát és a parkettát a táncteremből, a bordásfalat a konditeremből és zongorát, meg a DJ pultot is. Már nem dübörgünk, de még haladunk. – válaszolta Doki, kezével kedvenc helikopterbábujának rotorját pörgetve.
– Előre, Elvtársak! – kiáltott fel a sarokban Smith, de olyan távolinak tünt a hangja, mintha a kontinens túlsó felén ült volna. Horny rábólintott és megfejelte az asztalán üresen álldogáló vodkás üveget, ami csörömpölve a Ferenc kapitány lábáig gurult.
– Rendben. – emelte fel bágyadt tekintetét a kapitány – vegyétek el a ruhát és az ékszereket azoktól ott, intett fejével a kosztümös-öltönyös csoport felé. A ruhát égessétek el, az ékszerek kétharmadából vegyetek tüzelőt, a maradék egyharmad feléből itassátok tovább a plepszet, a másik egyhatodot tegyétek el. Nekem is jusson. – kezdte. – Utána rugjátok ki a fele legénységet, a legjavát a gépházból. Majd a maradék dolgozik dupla annyit. Szedünk be néhány pótdíjat az utasoktól, főleg tőlük, onnan jobbról. Nekik úgyis van miből adniuk. Próbáljunk ügyesen lavírozni. A konyhán és a gyengélkedőn kezdjenek el a konyharuhából és a lepedőkből vitorlát varrni. Szerezzetek árbócokat, várhatóan szükség lesz rájuk. Az étel fejadagokat most vegyétek vissza 40 százalékkal, a fűtést majd csak akkor, ha hidegebb lesz. Hüvösben mindenki szívesebben dolgozik. A mi kabinjainkban azért legyen meleg és ne felejtsétek a beluga kaviárt sem. A hiány csak az alsó szinten jelenhet meg. Húzzák meg az övet, 50 éve halálra etetjük őket, szinte ingyen. Ideje összekapni magukat. A többit majd karácsonykor kitaláljuk. Addigra remélem sokan leszállnak itt-ott. – fejezte be Luci Ferenc. A tökmag elfogyott a kezéből. A héja szanaszét hevert a padlón.
– Ma ebből főzzetek levest a parasztoknak. – vetette oda Pöszének és Kocsisnak – ideje, hogy elkezdjék szokni az új ízeket. Felemelkedett és a székéhez ment. Elővette a műholdas telefont, mert eljött a bejelentkezés ideje. Tárcsázott.
– Ahoj, Vladimir! Lassan mondhatnátok az új célkoordinátákat…