Rossz(?) nevelés – a konzervatívok keresztje ma Magyarországon

1. Kisebbségbe született.

2. Hisz a szappanoperán és a talkshown túli felsőbb hatalmakban.

3. Tudja és VALLJA, hogy Magyarország és a nemzet nem ér véget az alábbi településeknél: Rajka, Parassapuszta, Hidasnémeti, Záhony, Ártánd, Nagylak, Barcs, Letenye, Rábafüzes, Kópháza.

4. A családot gondolja a társadalom alapegységének (a globálisan meghaladott kétszülős-együttgyereketnevelős modell)

5. Ismeri az alábbi híres magyarok keresztnevét is: Deák, Kossuth, Széchenyi, Tisza, Vázsonyi, Bethlen, Teleki.

6. Nem felejtette el, hogy Nagy Imre, bár 56 mártírja lett, előtte kolletivizálási miniszter és egész életében hithű kommunista is volt egyben.

7. Alapvetően, de mérsékelten nacionalista, elitista, antiszemita és soviniszta.

8. Tradicionálisan hitbéli, jogászi, orvosi, pénzügyi vagy ezekhez a területekhez közeli berkekben szocializálódott.

9. Rendszeresen tájékozódik az elektronikusan vagy nyomtatottan írott sajtó politikai szegmenséből.

10. Paradox módon éli meg hétköznapjait: tehetségénél, tudásánál és intelligenciájánál fogva nagy- vagy multinacionális vállalatoknál tölt be pozíciót, illetőleg ilyen cégeknek alvállalkozója, de nem pártolja a globalizáció nemzetkaraktert nullázó hatását.

11. Látja az ország sorsát és megéli a tehetlenség dühét.

12. Véleményével és viselkedésével igyekszik továbbadni attitűdjét, mert hisz abban, hogy a dolgok JOBBra fordulhatnak.

“Rossz(?) nevelés – a konzervatívok keresztje ma Magyarországon” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. 14. ..és a szép, jó borokat, egyúttal tudja hogy mihez mit kell inni, és nem sört kér egy borétteremben (pláne nem borkostoláskor..:) )
    15. Törekszik arra,ill inkább igénye van arra, hogy megismerje és elmélyítse hazája kultúráját ( természeti és kultúrális értékeit is).Ugyanez igaz az európai értékekre , az amerika és izrael majmolás helyett.

    Válasz

Hozzászólás a(z) newcy bejegyzéshez Válasz megszakítása