Szakítva a jól bevált hagyományokkal, nem a szó definitív magyarázatával, kifejtésével kezdem, hanem az emberiség történelmében keresem meg azokat az időszakokat, ami leginkább az alapja, vagy előzménye lehet a szociális/szocialista/kommunista „Mindenki egyenlő” elvnek.
Legelsősorban tekintsünk be Neandervölgy és Cro-Magnon ritkás tisztásaira. Az ősközösség elgondolt keretei még az állatvilágból teljesen ki nem emelkedettség jegyében hordozta az egyelnőség átfogó jegyeit. A klasszikus (ám egyben elavult) leírásokkal szemben, amik a munka, mint „Mi különbözteti meg az embert az állattól?” tényezőnek tekintik az emberré válás és az egyenlőtlenségek bekövetkezését, ez az állapot maximum az első olyan télig tarthatott, amikor az első fagy beállta előtt valamelyik nagycsalád egy 2-3 mázsával nagyobb mamutot vagy 10 kasnyival több édesgyökeret bírt bespájzolni. A következményeket had ne magyarázzam.
A következő jellegzetes térnyerése az antik demokráciák népgyűlésesdijében fogható meg, ám itt rögtön le is kell szúrnunk a Megállni- ÉS Várakozni Tilos tábla alumíniumcsövét, hiszen a kőtáblás szavazás inkább volt előszele a képviseleti demokráciának nagyon kicsiben, mint bármi egyéb ideológia pettingje a kor szellemével.
Aztán jött Jézus Krisztus és az ő halálát követően az őskeresztények földalatti mozgalma, ahol markánsan jelen van az egyenlőség, sőt azt erősíti a szovjet típusú hadikommunizmus másik alapköve, a hiánygazdaság és a hiányalapú társadalom. VISZONT ezek a tényezők ténylegesen csak a túlélést bírták támogatni, majd a hatalmi elit felkarolta és államvallássá emelt katolikus hit és egyház volt az, amely szervezetileg is megtervezve, differenciáltan, központosítva képes volt túlnőni a Kisázsiában szigetről szigetre, városról városra bolyongó megtért Saul kopott kaftánjának keretein.
Tengernyi idő elteltével leljük meg a francia forradalom tűzes magvaiban mindazokat a jelszavat („Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”), amelyek zászlója alatt lépett ki az abszolut elnyomás szorító béklyójából egy igen-igen büszke nemzet, ám büszkesége hamar korrumpálódott és jakobinus diktatúrán, császárságon és még sok máson keresztül vezetette az n+1-dik köztársaságba, amelynek de Gaulle-i jellege inkább idézi az elnöki hatalom keretében punnyadó Amerikai Egyesült Államok belüllakóinak mogyoróvajas-baconos-majonézes autizmusát, mint egy karakán európai nemzet demokráciáját.
Aztán a 19-dik százatól már nem volt megállás, jöttek Marx mellett más okosok is az utópia szivárvány minden szinét idéző bentlakásos-újraelosztós-mindenkitmegdugós közületi elemeivel, amelyekről röviden a következő fejeztben ejtek szót.
A kommunista osember mindent beadna a kozosbe, amibol aztan mindenki igenyei szerint falatozna. A kapitalista osember pedig a kevesbe ugyesebbeknek kiarusitana a sajat feleslegét. Pusztan elvi szinten az elobbi szimpatikusabbnak tunik. Gyakorlati szinten az utobbi a nem-zsakutca valoban. 🙂