A nap kérdése – 2006. november 13.

Ez a mai kérdés igazából az életem egyik kérdése, amíg Budapesthez bármi közöm lesz. Mi a halál faszáért állnak a helyiek az összes tömegközlekedési eszközön (kivételt képez a HÉV) az ajtóban, a járműn utazók mennyiségétől függetlenül? Ez szinte már egy olyan tény, aminek az okait nem csak szociológusoknak, hanem társadalompszichológusoknak is feszegetniük kellene… Remélem egyszer sok kerül erre.

Addig meg beteszem ide az én kis gondolataimat, bár azt látom, hogy senkit nem ösztönöz további bejegyzésekre. (Sebaj, legalább van egy saját blogom, Micivel és Jaszkarival közösen. A többiek pedig le vannak szarva.)

A budapestiek azért állnak az ajtóban a BKV járművein, mert…

A) évtizedes önkéntes vörös béklyójukból szabadulni akarásuk egyik indirekt felszínre kerülése, hogy a kijárathoz minél közelebb legyenek

B) nem bírják a szagokat, a meleget, egy másik ember közelségét

C) félnek, hogy amennyiben beljebb állnak, nem tudnak leszállni a megfelelő megállóban

“A nap kérdése – 2006. november 13.” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Szerintem a C, kiegészítve azzal, hogy mindenki azt hiszi: az a lényeg, hogy ő felférjen a metróra, a többi nem számít. Egyébként a brüsszeli metróban is ugyanez a helyzet. Igaz, itt nem is nagyon tud beljebb menni az ember, olyan hülyén vannak elrendezve az ülések, meg nincs is mibe kapaszkodni. Úgyhogy nekem jobban tetszik a pesti metró.

    Válasz
  2. Egyértelműen a C. De a felszálláskor is direkt be kell állni az ajtóba, főleg minél inkább nyugdíjas vagyok, merugye nem érek oda, időm meg nincsen. Ma pedig az újságosnál kaptam egy könyököst a gyomorszájamba, mert a néni a Blikket már a sorban olvasgatni akarta, és az útjában voltam, sajnos…

    Válasz
  3. Lefossák, hogy a többi ember nem bír felszállni. Ez van konkrétan. Deportálni kéne az összeset valami lakatlan szigetre, aztán csináljanak maguknak civilizációt meg békés együttélést. Ugyanez a véleményem a kocsisorban buszsávon beelőző, utána eléd bepofátlankodó szociopata állatokról is. Köztünk vannak…
    Ja, és ami még megfejthetetlen a budapesti tömegközlekedésben: miért nem bírnak a mozgólépcső jobb oldalára állni a magyarok, hogy a bal oldalon vel lehessen haladni?!? Ez a világon MINDENHOL működik (ahol jártam, és az nem kevés hely), itt miért nem?
    Ja, és ha London szóba került: ott szépen beállnak a mozgólépcsőn, de ott MIÉRT A JOBB OLDALRA, ha amúgy baloldali a közlekedés (gyalogos is). És ki is van írva, hogy a jobb oldalra kell állni! Szóval megáll az ész.

    Válasz
  4. Ez a tízmillió zombi országa. Ez volt a legnagyobb pofánb@szás, amikor hónapok után először jöttem haza. Frankfurtban a tranzitban láttam először olyan echte búvalb@szott pofát (egyből kettőt), amilyenekkel egyébként itthon tele van a metró. Naná, hogy magyarul szólaltak meg, és persze, hogy panaszkodtak vmiért!

    Szavazatom megosztott B és C.

    Viszont zombi, nem zombi, a mozgólépcsős jelenség nem tipikusan magyar. A homloklebeny-operált sárgák még durvábbak. Fej lehajt, és megy, mint a bolond. Tisztára mint a lemmingek.
    A metróból kiszállni pl. konkrétan adj-király-katonát módszerrel kell, az ajtóval szemben sűrű tömött sorokban felsorakozott, és az ajtó nyitásának pillanatában egyszerre befelé meglóduló tömegen átvágva. Itt nincs taktika, stampede van, take no prisoners.

    Válasz
  5. Mici a kezem alol vette ki a billentyuzetet. Tegnap ugyanezek fogalmazodtak meg bennem, mind a mozgolepcsovel kapcsolatban a Nyugatinal folytatott kozelharcom utan… Londonra visszaterve, a jobbos kozelekedesert egyesulet egyetlen eredmenyenek velelmezem az esetet…

    Válasz
  6. Az én perszonális okoskodásom az vóna, hogy mivel az emberek többsége jobbkezes (Ángliába’ is), jobbra kell álljanak, hogy az erősebbik kezükkel kapaszkodhassanak. Vagy hülyeség?

    (Illetve az is lehet, hogy ugyancsak a britek idétlen kardos-lovas indokolása a baloldali közlekedés mellett folytatódott, azaz a bal oldaladon a karddal nem álhatsz a mozgólépcső bal oldalára. Vagy nem tudom…)

    Válasz
  7. En is C-re szavazok. Autos vonalon meg tobb a szittya horda-effektus. Egyetlen ellenszerem egy jo mp3 cd, amit direkte erre a celra fejlesztettem ki.
    Tovabbi nagyvarosi autos nyűgök a blogomon mai nappal.
    Metro jobbra tartsnal mas szempontokat is figyelmbe kellene vegyunk sztem:
    ha mindenki csak a jobboldalra all, pont fele annyi a mozgolepcso kapacitasa. tehat pont ketszer annyi ideig tart kijuss, mint MASS a lyukbol. Nem logikusabb MASS-kent minden helyet kihasznalni? Mindenki siet nyilvanvaloan ki jobban, ki kevesbe. Miert kell 99%ot ketszer annyi ideig tarto kijutasra karhoztatni, mert 1% siet? 🙂 Hozzateszem, lojalitasbol mindig minden osrszagban, itthon is a jobboldalra allok.

    Tanulsagos amugy, h hosszu ido ota a legtobb commentet egy hetkoznapi kerdes valtotta ki. 🙂

    Válasz
  8. Én mostanában nem BKV-zom, de amikor igen, akkor mindig megállok az ajtóban. Lehetőleg úgy, hogy más felszállók, ha döntési helyzetben vannak, akkor kénytelenek legyenek átszaladni egy másik ajtóhoz. Így mindig több hely marad NEKEM. Meg ez azért is jó, mert neki lehet tespedni az ajtónak, ha már egyszer nem sikerült ülőhelyet behúzni. A leszállás is egyszerűbb. Én egy ilyen kényelmes ember vagyok, és azt még hozzátenném, hogy jegyet, vagy bérletet soha nem vásárolok. Ha az ellenőr kéri, akkor azt általában kikérem magamnak, ha erősködik elküldöm a f..-ba, vagy csak elsétálok mellette, hangulattól függően. Ha kihívja a rendőrt, akkor igazoltatom és megmondom neki, hogy amennyiben kiadja az adataimat a BKV-nak, akkor feljelentem. Idáig csak egyszer fajult idáig a helyzet, akkor nem adta át az adataimat. Így közlekedem a BKV-n.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása