Zsuzsa, Maga az elit?

Kedves Demcsák Asszony!

Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek, hiszen kevesen büszkéldehetünk azzal, hogy 29-30 éves korunkban felelős pozíciót töltünk be a munkahelyünkön. Szárnyaló pályája irigylésere méltó, remélem nem szédült el, illetőleg a szárnyalás nem szédítette meg nagyon. Keveseknek adatik meg, hogy egy olyan kormány szóvivője lehet, amelynek 2007 január eljeséig a tevékenysége nem állt másból, mint a semmi okos kommunikálásából. Higyje el, fog tudni tanulni a Miniszterelnöki Hivatalban. Azért figyeljen oda, mert általában minden zárt ülésen van valakinél diktafon és egy férfival (v.ö. tág értelemben Gyurcsány Ferenc) ellentétben ha egy nő szájából elhangzik az elkúrtuk, azt nem bohócnak nézi a világ, hanem kurvának. Mint a modelleket. Szóval megéri vigyázni.

Műsorvezetőként is eladta magát a médiának, ami most nem aprózza el, elkezdte filézni Kegyed bársonyos testét, mint a dunai márnát. ÉS. ÉS most Magácskán a sor, hogy bizonyítsa, nem csak a játszótéren, a bölcsödében vagy otthon a teleszart prémiumpelenka mögött felsőbbrendű, hanem a mikrofon mögött is. Csak az a baj, hogy itt nem elég a nedves törlőkendő, meg a kézmosás, hogy minden érintett mosolyogjon. Itt, Drága, rezzenéstelen arcú vérparasztnak kell lenni. Mint a Bakizz András, meg Zászlós Boglárka. Ne engedje, hogy a pénztárcájában, meg a bugyijában nyulkáljanak. Üssön a kezükre és ne járjon szomorú arccal az utcán, mert abból bulvármagazin címlap lesz, fasza kis álsóhajjal. Legyen nyugodt és kimért, ne jöjjön ki a sodrából, mint a főnöke, bizonyos Gyurcsány.
Úgy hazudjon, ahogy gazdag magyar anyához méltó. Úgy nézze le a sok halandót, akinek a szavazta alapján munkája van, mint eddig. Ne törjön meg soha. Az nem illik egy liberális nagypolgárhoz. Maga sikeres(azaz celeb kislégsúlyban), szép(vagy legalábbis ha eddig így gondolta, ezután se legyen másképp) és okos(illetve van diplomája), szóval legyen kemény, mint a járólap a drága konyhájában, és mondja meg mindenkinek a gyurcsányi igazat, aztán menjen le a színpadról, hogy hátul mosolygva kimondhassa, amit gondol: „Majd mi megoldjuk az életeteket, Büdös Parasztok!”

Az identitásmentes átlag magyar úgyis elhiszi, mi meg, akik gondolkozunk, már most sem.

Maradok őszinte részvéttel,

Geci

Szólj hozzá!