Bevezető

2014. augusztus 29-dike volt, péntek. A szokásos Sopronim mellett ültem a Kék Kaktuszban a Minarik Ede téren. Hűvös este volt, a kerthelyiség oldalára felrakták a bambusz térelválasztókat, hogy a Duna felől besurranó szelet némileg visszatartsa. A bekanyarodó 46-os villamos fénye megcsillant Puskás Öcsi bronzszobrának támaszkodó lábán, majd továbbugrott a levegőbe lendülőn, amiről eszembe jutott az a visszahúzós csel, ami után a teljes angol védelem visszavonult még a múlt század közepén. Ott ültem és gondolkodtam, hogy miképpen is telt el az elmúlt egy év, és lettem egyedül a nagy négyesből. Egy éve, 2013 augusztus végén határoztuk el, hogy kéthetente leülünk játszani. Rendes, hagyományos, békebeli pókerezés pár órára, ahogy apáink az ultival tették. Furcsa egy esztendő telt el, és ahhoz, hogy ne csak felfogjam, hanem meg is értsem, le kell, hogy írjam. Magamnak, talán másnak. De mielőtt belevágnék meg kell néznünk, kikről is szól majd a történet.

Jan, általános iskolai padtársam volt. 199 centi magas, kákabelű és vegyszerbuzi. Imádott oltott mészbe ragasztót csöpögtetni világ életében. Sosem tanult, viszont fogott az agya, mint a patex. Utáltuk érte, de megverni sosem tudtuk, mert vagy elfutott vagy a csontos kezével akkora pofont adott, hogy a csöngés napokig nem múlt el a fejünkből. Kémikus is lett belőle felnőtt korára. Amikor már mindketten Budapesten laktunk, megkerestem. Hónapokig tartott, mire sikerült vele meginnom egy sört, de utána hetene egyszer biztosan összefutottunk és ez szépen átfordult kártyázásba, amiből felépült ez a kvartett, amiről most mesélek. Sosem tudtam biztosan miből él, de egy biztos, jobban élt sokkal, mint egy kutató.

Kefe a világ legintelligensebb buszsofőre. Közlekedésmérnökként vezet buszt, mert ezt szereti. Otthonról megkapott mindent, ami ahhoz kellett, hogy egzisztenciája legyen, hát leszarta a nagy gubát, buszosat játszik felnőttként is. Mellette lepkéket gyűjt, meg gázálarcokat. Fateromon keresztül ismertem meg. Egyszer lejött focizni vele, elkezdett emberkedni a sokadik kötény után, amit kiosztottunk neki, mivel nem annyira volt teste a játékhoz, amiből hőbörgés lett és egy hajnalig tartó sörözés. Azóta a társaság része, és évente egyszer elvisz minket a közlekedési múzeumba, busznézőbe. Ez tart már vagy négy éve. Unjuk, mint a szart, de a kedvéért elmegyünk. Mert szeretjük.

Zsebi a mi babánk. A világ legvadabb babája, akit a hosszú vörös haja, a kék szeme és a hihetetlen alakja miatt mindenki megnézett, pedig csak 155 centi magas(?). Kefe próbálta meg felszedni egyszer valami hegyi járaton kb két éve. A telefonszámát meg is szeretze, de tovább már nem jutott. Ugyanakkor pár hónappal az első randikísérlet után összefutott, futottunk a csajszival egy házibuliban. Nálam! Pedig tuti, hogy nem volt a lány meghívva. De egyszer csak ott volt. Egy atlétában és egy rövidnadrágban. Bazdmeg, olyan volt, hogy még ma is uralkodnom kell magamon, ha rá gondolok. ÉS. Megpróbáltam mindent, mindent, amit el tudsz képzelni. A végén még a leitatást is. Aztán én hánytam és ő fogta a fejemet reggel 8-ig nálam. Végül haver lett, akit minden alkalommal, amikor öt unikumnál vagy tequilánál többet iszom, megpróbálok megfektetni, és másnap persze bocsánatot kérek. Nem nagy ügy, már megszoktuk mindketten.

Ja, és vagyok én, aki most beszél. Azaz jegyzetel. Én, kérlek, szakács vagyok. Enyém a Kék Kaktusz. Több névvel is megáldottak, de a legjobban a Szakit szeretem. Öcséimmel kezdtük el a boltot az egyik nyári pizzasütögetős pénzünkből. Nem is lett belőle Gundel, csak egy olyan krimó, ahol van néhány fix kaja, meg minden hónapban kitalálunk valami szezonálist. Van egy egész korrekt törzsközönség, akik sokat kártyáznak és effektív keveset verekednek. Azt is inkább a parkban, Öcsi bácsi lábazatánál. A többit meg majd elmondom menetközben.

Ilyen szereposztás mellett jött tehát el 2013 nyarának vége. Évtizedes szokás szerint szar idő lett augusztus 20-dika után pár nappal. Elmosta a búcsúpecázásunkat Aligán és egy rohadt szeles, bosszantó péntek este volt, amikor először leültünk a kihajtható zöld bársony köré. Tisztáztuk a szabályokat, zsetonra váltottuk az alaptétet, aztán osztás az osztásért. Én nyertem a treff bubival. Elkezdtem keverni és ezzel kezdetét vette valami igazán emlékezetes időszak. {folyt.köv.}

“Bevezető” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Hozzászólás a(z) aribari bejegyzéshez Válasz megszakítása