Tiffán Bella Vita Syrah 2003

Meleg nyári szerda este, monszungyanú, gomolyfelhő az égen, pedig épp kicsivel zápor után vagyunk. Dunapart, szemben az Akadémia, kicsit följebb az Országház, kicsit jobbra a Lánchíd. Néha elmegy egy 19-es villamos, miközben futattom a mélybordó vörösbort a szép magas pohárban. Szemben egy álomszép barna nő egy könnyű vörös küvé-t kóstolgat éppen. Megörökítendő pillanat ez az Andante Borpatika kerhelyiségében.

Szóval maga az ital: 2003-as Syrah, Tiffán Zsolt – szerintem – első ilyen szériájából. Különlegességét emeli, hogy kereskedelmi forgalomba nem került, csak a Tiffán pincében, Villányban és eme kiváló boripari egységben lehet hozzájutni. 18 hónap barrique tárolás után került palackba, mindössze 700 darabba. (Ide azt be kell szúrni, hogy 2000 palack alatt ráfizetéses a palackozás, kivéve, ha a borász úgy gondolja, annyira kiváló a nedű, hogy kár lenne bármivel házasítani.)

Elemi részecskék: mélybordó szín, majdnem kék, napfénymentes időszakban fény felé tartva álátszás semmilyen szinten nem jellemző. Pici megmozgatás után olyan ablakokat hagy a syrah-s pohár falán belülről, hogy ahhoz képest a legnagyobb katedrálisok vonatkozó nyílászárói lőrés kategóriába sorolhatóak. A pohár szájánál tartott illatelemzés követően kicsi szünet, életem nőjének bevonása az illatanyagok vizsgálatába, majd kikristályosodok az eredmény: érett szeder és vadmálna pikantériája azonosítható. Gyönyör. Kortyintás, pici ízlelés, szájba levelgőszívás. Nem az az a lábról ledöntő testesség, de egy fél üveg után valószínüleg zavartan állnék föl a székből. Diszkrét barrique, olyan lágyan és barátságosan, mintha egy szakértő borász karolná át a vállam elégedetten. Diplomatikus tanninok szaladnak a nyelvem szélén és alatta a garat irányába, majd mielőtt elhagyná a hegy eme pompázatos leve a szájüreget, bekacsint az az erdei gyümölcsös utóíz, amitől konkrétan olvadásnak indulok.

Összességében olyan kerek ez a bor, hogy ahhoz képest egy tökéletesre formázott üveggolyó törött sarkú dobókocka. Az Andante szakértő pincérének szemében a szervírozáskor megcsillanó nyugtázás lényege – amikor némi tisztelettel az asztalra tette a poharat, benne a folyékony, nehéz bíborral – már teljesen érthető. Aki szereti a jó vöröset, addig kell betérnie, amíg el nem fogy ez a puha, de határozott léptű fekete párduchoz hasonlítható mennyei csemege a készletből.