Ronald Reagen lesz az USA elnöke, John Lennon eltávozik, kényszerből. Zeneileg azonban nem állunk jól. Felkúszik a listákra a Lipps a harmatos ‘Funkytown’-nal, Diana Ross az ‘Upside down’-nal, jön egy kis Queen(‘Crazy little thing called love’). Majd a lassan kifulladó diszkónótákat jól lenyomja a McCartney a ‘Coming up’-pal, valamint a Pink Floyd az ‘(Another brick in) The Wall’-lal. Ezek elementáris zenék, csak távol állnak tőlem, mint Walton „pezsgőtől” a palackban erjesztés. Így a számomra marad a langy diszkó, keverve valami pop-os, soul-os, R&B-s romantikával.
Kool and The Gang – Too Hot
Mit tagadjam, szeretem ezeket a jersey-i srácokat, akik mindig azt nyomták, amire igény volt, így most 4o év után igazi lakodalmi bulizenekarnak hatnak. Kezdték 1964-ben. A Bell fiúk, Robert(aliasz KOOL :)) és Ronald George Bell dobossal együtt. Fúvósokkal jazz irányt vettek először, aztán R&B és funk vonalra váltottak, majd ehhez társult a diszkó és a pop, ami felkapottá tette őket. Konkrétan a 73-as albumukon található Jungle Boogie után semmi maradandót nem sikerült rákarcolni a korongokra, és ez a periódus ért véget a 79-es Ladies’ Night-tal, ami tartalmazza a kiválasztott dalocskát.
A Too Hot az igazi későhajnalban a parketten nagyon összesimulós, részegen szerelmet siratós dal. Diszkóalapok, némi halk fúvóssal, pont olyan sebességre ütemezve, amitől mindenfajta változtatás nélkül alkalmas a nóta rádiós lejátszásra is(napjainkban néha felcsendül a Sláger Rádió Szerelem hullámhosszán című párkapcsolat-menedzselő műsorában). A szöveg mézzel kevert nyál, az énekhang cukorszirupos trubadúr zümmögését idézi. Nekem „pontyjó” kategória, lelazulok, picit elolvadok, elmerengek rajta. A háttér halk fúvósai(főleg szaxofon/ok/, ha jól veszem ki – persze lehet, hogy nem) annyira az amerikai filmek olyan élőzenés, fehér szomkingos énekessel, elegáns zenekarral esti eseményeit idézi(amiken a nagy csókok, a nagy leleplezések történnek), hogy némileg elmosolyodom rajta. Szóval a „Too Hot” nekem tetszik.
Ui: Nem tudom mennyire igaz, de állítólag a Kool and the Gang a zenei világ legtöbbet szemplerezett előadója… mindesetre érdekes, mert ezek szerint nem csináltak szar dolgokat, vagy ha igen, akkor olyat, ami később is hasznosítható bevételszerzés érdekében. 🙂
A sampling az vszeg így lehet. Ha a mostani tincitánci zenékben van valami jó, akkor gyanús hogy a basszust, vagy a billentyűket nyúlták a Gangtől. 🙂
1980 kulonosen fontos datum az elektronikat kedveloknek is, mivel par basildoni fiu Depeche Mode neven ebben az evben jott ki elso dalukkal Photographic cimmel. Ez meg sem jelent onalloan, csak egy valogataslemezen. Sebaj, innen szep nyerni.
Igen sok classic született ebben az évben.
„Call Me” – Blondie
„Do That To Me One More Time” – Captain & Tennille
„Emotional Rescue” – Rolling Stones
„Hungry Heart” – Bruce Springsteen
„Lady” – Kenny Rogers
„Little Jeannie” – Elton John
„Magic” – Olivia Newton-John
„More Than I Can Say” – Leo Sayer
„Please Don’t Go” – KC & The Sunshine Band
„We Don’t Talk Anymore” – Cliff Richard
„Woman In Love” – Barbra Streisand
„Xanadu” – Olivia Newton-John & ELO
Többnyire enyhén csöpögős kategória, de szinte mindegyiket „megzenésítette” minyimum egy epigón.