Szezon

Olyan még nem volt a felszabadulás óta, hogy három év alatt három(vagyis 2010-ben ugye 2) különböző össznépi szavazás is terheli a testünket, lelkünket, pénztárcánkat, időnket, a tv-ket, óriásplakátokat, egyéb reklámeszközöket. Idén arccal az IGEN-NEM felé, jövőre EU parlament, 2010-ről meg ugye nem is beszélve.

Végtelen, meg nem szűnnő, maximum el-elcsendesedő kampánykonvojra számítok. Nem lesz izgalmas, csak agresszív, sőt egyre agresszívabb, fröcskölős, köpködős. A most aktuális népszavazásra akkora igeneket fognak mondani a tömegek, hogy öröm lesz figyelni, ahogy megszűnik minden díj, ami kiigazító program alapja. Erre aztán majd jól rá tudja fogni a kormányoldal, hogy kihúzták a lába alól a szőnyeget a rohadt jobbosok és ezért nem sikerült elindulni a felemelkedés útján.

Aztán EU parlamenti választások, amit természetesen már 2010-re gyúrnak fel belpolitikai törésvonalak mentén, az EU-ról kb szó sem fog esni közben. Annak az eredményeit lobogtatja majd a nyertes és nem hagyja elaludni a lángot, a győzelem zászlójával járkál majd a vállán 2010 januárjáig, amikor felállnak az igazi, a nagyon komoly, a mindenre képes kampánystábok és újra a kezü(n)kbe kerül egy picit a jövőnk… De ez még csak előzetes. Először lássuk, milyen finomságokkal szadiznak minket az elkövetkező bő egy hónapban. Én már most megadom a válaszaimat a kérdésekre és jelzem, ha bármelyik március 9-ig módosul:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?”
IGEN

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?”
NEM

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?”
NEM

“Szezon” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Lehet megköveztek, de nekem megint aza bajom, hogy fingom sincs, hogy mi történik az IGEN vagy a NEM esetében…”mér jó, mér nemaz”  úgy érzem nem rendelkezem a megfelelő mennyiségű információval a felelőségteljes szavazat megtételéhez…úgy meg nem tudok szavazni, hogy ha a FIDESZ asszongya, hogy NEM akkor NEM, vagy ha az MSZP asszongya IGEN, akkor IGEN.
    Esetleg egy sörözés keretén belül elbeszélgethetnénk a témában….

    Válasz
  2. Dzsajonak egy extremely biased forditas 🙂

    1. Egyetert-e On azzal, hogy vadidegenek lusta kolykei a felnotte valast az On penzebol 3-5 evvel elhalaszthassak, es alkolholmamorban tengodhessenek a mondott idoszakban, aminek a vegen, teljesitmenytol fuggetlenul egy semmire nem jo diplomahoz juthassanak?
    Igen / Nem

    2. Egyetert-e On azzal, hogy az allam az On haziorvosi ellatasa helyett es rovasara a rendelokben szocialis melegedot tartson fenn?
    Igen / Nem

    3. Egyetert-e On azzal, hogy az egeszsegugyi ellatast a Kadar korszakhoz hasonloan tovabbra is ingyenesnek hazudjuk?
    Igen / Nem

    A lenyeg: ami termeken nincs arcedula, azt nem becsulik meg. Legyenek a fentiek bearazva, es a szocialis problemakat kezeljuk allami transzferekkel. Okos, szorgalmas gyerek is fizessen tandijat, es kapjon (akar 100%) tamogatast.

    Nem mondom, h konnyu egy ilyen rendszert okosan felepiteni, sz.r lesz az atmenet, de nem lehet rosszabb az eredmeny, mint ami most van.

    @Geci
    Kosz, megfontolom. Erdekes elmeny lenne, annyi szent! 😀

    Válasz
  3. Szevasztok,

    1, Egyetert-e On azzal, h a tudas es a szorgalom fontosabb, mint az, hogy kinek mennyi penze adodik a vizsgakra es tanarokra, valamint ezek alapjan ne szolgaltassuk ki a felsooktatast a profitorientalt vilag kozvetlen hatranyainak?

    2, Egyetert-e On azzal, hogy a vizitdijat nem tisztesseges az orvosi ellatast igenybevevok kozvetlen riaszto eszkozekent hasznalni, es igy a konkretan legraszorultabbakat kiszorítani az elsodleges egeszsegugyi pontokrol, parhuzamosan elonytelebul tovabb novelve a vizitdij automatakat gyarto, kogazdag es gatlastalan Koka Janos vagyonat?

    3, Egyetert-e On azzal, hogy a durva, onmagaban elegendo mennyisegu TB befizeteseket valoban az egeszsegugy fenntartasara, a betegek gyogyitasara forditsak, azert tisztesseges ellatast biztositsanak az allampolgaroknak mindenfajta egyeb dijak nelkul, melyek pusztan a koncepcio nelkuli allami gazdalkodas miatt fellopo ujabb hianyokat foltozzak?

    Válasz
  4. LOL!!! 😀 Ez meg jobb, mint az enyem volt! 😀

    Na, most h a demagog vegleteket kijeloltuk, kezdodhet a parbeszed kb e kozott a ket polus kozott.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Dzsajokosz bejegyzéshez Válasz megszakítása