T-Com Electronic Beats, Pozsony

Koncertborz jelentkezik ismét egy igazi csemegével. A csütörtökünk is csak olyan volt mint bármely más napunk a héten:Épp a világuralomra törtünk a Péterfy utcai „nagykerben” (= Hitspace), aholis Mátyás a Neo zenekarból jelezte, hogy amennyiben lehetőségeim (valószínűleg) engedik, velük tarthatnék a másnap Pozsonyban megrendezett fesztiválra, ahol magyar részről ők a fellépők. Említett még valami Underworld nevű zenekart is, állítólag valami Trainspotting film zenéjét jegyzik, igaz a Megasztárban nem voltak. Szóval úgy gondoltam ez az esemény mindenképp különlegesnek számít ahhoz, hogy lejegyezzem, főleg ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a koncertről lekéstem.

(A külföldi koncertekre járást még gyakorolnom kell, igaz, Brici?). Különben pont ez az apropó (vagyis hogy emiatt nem szolgálhatok technikai jellegű leírással) okozta azt, hogy a post ide került a Sajnos-ra, nem pedig a szakmai jellegű, kozmikus jelentőségű Ménemszól.hu-ra, amely gyakorlatilag ezen lap testvéroldalának tekinthető (csak annyi a különbség, hogy az sokkal jobb).

Az esemény főszponzora a T-Com volt. Ezúton szeretném köszönni minden barátomnak, aki hűséges előfizetőként SMS-eivel és telefonhívásaival önzetlenül hozzájárult a rendezvény sikeréhez, pl. a négycsillagos szállásomhoz, és az ingyen cateringhez, ahogy kell. Csak így tovább!

A zenekar Budapestről már du. kettőkor nekivágott a 200 km-es távnak. Eddig nem említettem, de a dolog jelentőségéhez kapcsolódik, hogy barátom, egyben ellenségem és kollégám, Sellyei „Dicső” Tamás multi platina-, gyémánt- és aranylemezes produker is a crew részét képezte, mivel a kitűzött célok között szerepelt a többi fellépő hangzásbéli „leszólása”. Megjegyzem, ez korábban sikerült is nekik elég jól, miként Dave Gahan budapesti Paper Monsters koncertjén előzenekarként soundban olyan durván odavertek, hogy a Dave-éknek utánuk meg kellett ismételniük vilámgyorsan a beállást, és még úgy is mp3 benyomását keltették.

Minthogy nekem ébredési szokásaim és munkabéli kötelezettségeim nem tették lehetővé hogy ilyen korán elinduljak velük, külön kellett mennem egyedül. Az utam nem volt kalandoktól mentes: nem sokkal a magyar határ előtt a motorház alatti takarólemez – vélhetőleg korábbi útviszonyok jelentette hazárd eredményeként – úgy döntött, hogy megadja magát: leállósáv, (elnézést a nagyképűsködésért ami most jön), izomból letépése a félig leszakadt elemnek, ami menet közben elviselhetetlen kerregést hallatott: erre két szám közti szünetben ébredtem rá (ha megamixeket hallgatok nem is tudom mi lett volna). Csak az égett műanyag szag… Filmszerű élmény: leállósáv, elsuhanó autólámpák, de töksötét, az autó alatt átsüvöltő szél, zakóban, ingben, mobiltelefon fényénél szakértés, lehetőségek szűkössége. Így egy jó rész fentmaradt belőle további borzasztó kerepelést produkálva. „Öttel” haladtam, így este 8-ra értem Mosonmagyaróvárra, ahol szervízes kerítése következett:

Mindössze egy jó akna kellett hozzá, hogy a fennmaradt részt le lehessen építeni, bár a csillagok állása nem nagyon segített megtalálni a megfelelő szakembert. Sok időbe tellett… Közben elméláztam azon, hogy mennyire rossz lehet a helyiek foga, miként minden sarkon kb. három fogorvosi rendelő üzemel. A következő meglepetés Pozsonyban ért, mikor rádöbbentem, hogy fogalmam sincs hova kell menni, és a többiek végül csak nem küldték el SMS-ben a címet, ahogy megbeszéltük. Mint kiderült, nekik is voltak gondjaik bőven. Budapestről Vén Zsolt barátunk próbált az interneten információt szerezni, de neki is gondjai támadtak: kezdetben nem találta a megfelelő weboldalt (myspace.com), majd ott nem találta a koncertek kiírását, majd ott a link rossz volt, majd google-ben szlovák nyelven jöttek fel a címek. Ekkor már erélyesen biztattam hogy egy angol jegyiroda oldalán keressen rá az Underworld-re. Így sikerült neki megmondani a helyszínt, de én akkorra már fejből kentem Pozsony térképét, és a helyi parkolóban köszöntem meg neki lelkes közreműködését… Ahol sajnos nem engedtek tovább, mert híján voltam annak a 100 baszomkának, amiben a parkolás díját szabták meg. Telefon Zsoltinak, nézze meg a CIB-en (A Citisekben nem bízom), hogy mérik most ezt a szép valutát. Ezek után bankautomatová keresése a helyi erők lelkes segítségével, ami egyáltalán nem volt nehéz egy olyan országban, ahol minden fontos helyen dolgozó ember egészen jól, kb. anyanyelvi szinten beszéli a szlovákot. Cserébe viszont más nyelvet nem. Egy megbízható plázában találtam automatát: öröm, visszarepülés a helyszínre, széles mosollyal lerovása a parkolási kvótának.

Hívtam Kecskét (az ismert Tesco Disco-s roppant szakemberről van szó), hogy akkor jöhetnek értem nagy erőkkel. Jelzi, hogy a koncertnek vége, de semmi nincs, hiszen a Neo csak az első fellépő volt. Cserébe küld nekem egy szőke szakembert, aki nálam kb két fejjel magasabb, kétszer szélesebb: ő fog átemelni a tömegen, és megvéd ha kell. Ja és nőből van, megbízható német fajta. Pont ilyennek álmodtam őt, és pont úgy is viselkedett: a marcona beengedőknél rám mutatott hogy „velem van”, akik így nem mertek velem feleselni többé. Az este akárhányszor találkoztunk, végig bontottuk egymást (ő kezdte azzal, hogy a passzom akkor egy 20-as lesz és mikor 20 SK-t átnyújtottam neki, elszakította azzal a cérnát, hogy ő mindezt euróban gondolta, mire én megmondtam neki, hogy kivásárlom a cégét és ki lesz rúgva a gecibe. Egész este ez ment.)

Az Incheba névre keresztelt komplexum amúgy nagyon rendben van, szuperül megközelíthető, kulturált, tényleg állati. Először ingyen zabálás, ami jó volt, bár kicsit reménykedtem benne hogy majd térdig fog érni a heroin. Megnéztem a rettenetes germán technót játszó Modeselektort, kikértem magamnak, majd az öltözők felé vitt az utam. A srácok már ott voltak, Seiko (a NEO-s Enikőtől tanultam ezt az alternatívát a Sellyeire) épp Heisenbergről magyarázott, valami propellerekről és egy radiátorról, de pár perc múlva zenészekhez méltó módon elérkeztünk az öklözőzsír, a seggfúró és a többi hasonló témához, amit itt most nem részleteznék.

A koncertről pár szót: a Modeselektorra a legjobb kifejezésem az „olcsó”. Nyilván a német illetőségű T-Com kötelező hazai üdvöskéi. Néhány gyerek buta elektronikus frázisokkal vakította a népet, aki láthatólag ennek ellenére is igen jól érezték magukat (teltház volt). Itt jegyzem meg, hogy Angliában jelenleg ott tart a klubkultúra, hogy a legmenőbb DJ-k úgymond „live act”-oznak: élőben tekergetik a számokat, amiket a Live nevű népszerű szoftverben túrnak szét, gyakran gitároznak, énekelnek is. Tehát ők nem igazi DJ-k, inkább zenész DJ-k. Üdvözlöm ezt a hullámot, mivel a nemrég letűnt DJ sztároló kultúrához kicsit se tudtam jó arcot vágni.

Az Underworld, mint angol kult-techno zenekar: egész jellegzetes stílusuk van, négynegyedes lábdobok, amire befognak ritmikusan akkordokat, és az ember kántál erre. Elég egyszerű, de ennek következtében kialakult a jól ismert Underworld-sound, és ez, illetőleg a film (Trainspotting) népszerűsége nyilván jelentősen hozzájárult sikerükhöz. A koncert egyetlen laptopról ment Logicból, így még kevesebbett „dolgoztak” mint a germánsrácok, ergó ők se tudnak zenélni. Miért mondom mindezt? Mert a NEO, aki itt a „harmadvonal”, ők énekelnek, gitároznak, dobolnak, és sok részt élőben játszanak rá a stúdióban elkészített alapra.

Pedig mindegyik a techno műfajba tartozik. Ettől függetlenül az Underworldban „volt valami”, szóval jól elszórakoztunk, a legtávolabbi büféből, Becherovka és Fácán társaságában rugóztunk és bólogattunk az olyanokra mint a Born Slippy vagy a King of Snake. Sellyeivel ismét megállapítottuk, hogy látva az előző produkciók gyengéit mi brutál istencsászárok lennénk.

Természetesen újfent sokat beszélgettünk kompresszorokról, ahogy az elmúlt tíz évben kábé minden nap.

Az esemény után a zenekar úgy döntött, hogy megpróbálnak mégiscsak hazamenni, de én nem csatlakoztam hozzájuk. Kihasználtam a 8 fős ingyenszállást a nemtudomén milyen nevű szállodában, és előtte csatangoltam egy kicsit az éjszakában, megnéztem hogy mulatnak a helyiek. Erre nem akarok több mondatot vesztegetni a szükségesnél: szarul. (Kb ugyanúgy mentesek izgalmaktól mint a budapesti szórakozóhelyek). A szállodáról csináltam képeket, majd megnézitek ha akarjátok. A reggeli frankó volt, ahogy az annak helyet adó terem is, szimpatikus volt a sok agyonlőtt állat kitömve, felakasztva fixen a falra. Jobb is így, mert hárman voltunk az egész teremben vendégek, és ha csak az állatoknak csak az egyharmaduk jött volna oda kunyizni hozzám, biztos idegrohamot kapok, arról nem beszélve hogy fogalmam sincs, hogy egy ölyvnek vagy sólyomnak mit kellene ledobnom a földre. Tuti azonnal kinéztek volna. Még egy gyors vásárlás a helyi Jednotában (kötelező behúzása az ihatatlan Kofola nevű nedűnek ajándék gyanánt a kollegáknak), majd az üzemanyagot mozgási energiává alakítva nyílegyenesen Pestre kormányoztam a verdát, ahol végre egy izgalmakkal teli szombatnak néztem elébe.

Zárásképpen ismét szeretném mindenkinek megköszönni, hogy jövedelme jelentős részét telefonálásra fordítva végre valami fontos és jelentős eseményhez járult hozzá. Legközelebb remélhetőleg a Grammy-díjkiosztóról jelentkezik Koncertborz.