Kazantzakisz – Krisztus utolsó megkísértése

Muszáj megosztanom az örömömet veletek. Mintegy 4 esztendőnyi kitartó várakozás után saját példánnyal fogok rendelkezni a Krisztus utolsó megkísértése című regényből, ami eddigi életem egyik legmélyebb könyvélménye. 2003-ban sikerült elolvasnom, kölcsönben volt nálam és a gazdája majdnem megcsókolta a lábam, amikor visszavittem neki, mert előtte már hónapokig nem találkoztunk és nagy kínok közepette lemondott róla.

Azt most tudtam meg, hogy 1951-ben alkotta meg a jó Nikosz ezt a művét, és kortalansága, kifinomultsága ennek fényében még erőteljesebb. Az általam ismert legemberibb Isten-képet meri megrajzolni. A könyv alapján készült filmet nem volt még szerencsém látni, de a katolikus egyház filmhez kapcsolódó reakciója alapján gyanítom, hogy hűen ábrázolja a regényben leírtakat. Egy perc alatt jönek elő a szavak, a gondolatok, a szófordulatok a könyvből… Nem is hiszem igazán.

Ugyanakkor meg kell fogalmaznom, hogy egészen elképesztő az is, hogy 2001 óta nem adtak ki Magyarországon belőle újabb szériát, így nem is annyira durva, hogy 4 év után került teljesítésre a bookline.hu-s előjegyzésem. (Ami csakis az internet segítségével valósulhatott meg.) Hasonló helyzettel szembesültem kb egy éve Hemingway kötetekkel kapcsolatban – bemenés 4 emeletes Alexandra könyváruházba és bazdmeg egy darab Hemingway nem volt. Semmi. Kb 2 évre visszamenőlegesen. Még kötelező olvasmánynak kiadva sem… Aztán egyszer persze lett. Idén karácsonykor ugyanez Dumas könyvekkel (Három testőr, Mylady bosszúja estébé) – végig a város minden valamirevaló könyvesboltján + internet és semmi… Volt olyan eladó, aki visszakérdezett, hogy betűzzem a nevet… Hellótessék… Bezzeg Coelho-t meg Müller Pétert azt kapsz minden formában és méretben, akár zsebkendőre, meg papírtörlőre nyomva is.

De a lényeg, hogy van saját „utolsó megkísértése”-m. Megkönnyebbülés és végtelen öröm. Örüljetek velem és írjátok le, ha volt olyan könyv, amit így és/vagy ennyi ideig kutattatok és végül találtatok. (+M1K1 írd le lécci, hogy Londonban hol van az az indiai kajálda, ki szeretném próbálni… :))

“Kazantzakisz – Krisztus utolsó megkísértése” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kb így reagáltam (örö & bódottá), amikor pár éve megláttam Lin Yutang nevét a boltokban. Több mint 50 évet csücsült méltatlanúl „parkolóban”. Édesanyámnak köszönhetően nekem elég sok könyve megvan, de örülök, hogy így mások is megismerhetik ezt a csodálatos írót.
    Hosszú évek óta keresem Menelaos(z) Ludemis(z) görög írő egyik könyvét, ami sajnos örökre kölcsonben maradt. Románul olvastam, nem tudom, hogy volt-e magyar fordítása. Nem adom fel, továbbra is sasolom a magyar és román linkeket.

    Válasz
  2. aribari, el sem hiszem, hogy van ember aki még olvass mondjuk az egy múló pillanatot!!! éljen!!! a legnagyobb kedvencem!:))
    de ha már itt tartunk a gyerekkönyvekből is iszonyú hiány van… semmi régi jó nem jelenik meg. (pl. coffi, pocak, paprika:)

    Válasz
  3. Nekem inkabb az a gondom, h idorol-idore elfelejtem, mit is akartam mindenaron elolvasni, es mindig racsodalkozok, amikor szoba kerul, h je, ezt se olvastam meg mindig! Tegnap epp Dawkins God Delusion-ja jutott ujra eszembe…

    (Getz, milyen etterem??)

    Válasz
  4. Írtad, Bácsi, valamelyik posztra, hogy Londonban a valami és a valami sarkán van valami india kajálda,ami jó. 🙂 Ez érdekelne… Köszi

    Válasz
  5. én csak gratulálni tudok, hiszen már tíz éve próbálom megszerezni. szar dolog egy ilyen bigott kultúrájú országba születni, ahol még olvasni sem szabad akármit. már az is megfordult a fejemben, hogy ellopom a könyvtárból, de aztán elvetettem a gondolatot. inkább várok tovább.
    tíz éve nem változott a véleményem. a regényből készült Scorsese-film szerintem a legjobb adaptáció, amit valaha készítettek.
    jó lenne most már egy kicsit odapörkölni a katolikus egyháznak. nem a középkorban élünk, bár kétségtelenül most is „sötét” van.

    Válasz

Hozzászólás a(z) M1K1 bejegyzéshez Válasz megszakítása