Azt hiszem eljött az ideje, hogy megemlékezzünk a kellemes hangulatú és küllemű budakeszi(-i?) étteremről, ahol többször voltunk már, különböző kirándulások lezárásaként. Nem is történhetett volna ez másképpen két hete, amikor a Hárs-hegyet vettük birtokba, és utána jól megérdemelt vacsoránkat költöttük el a Gesztenyefák alatt, csak bent, mivel azért még a február uralkodott sötétedés után.
A különítmény: Terka, Szilviám, Áci, Mici, Reci és én. A kiszolgálás a szokásos módon udvarias, sőt kicsit tán a szakértő irányba induló, de még oda nem érő. Azaz savanyúságot és italt már mertek ajánlani, az ételt ránk bízták. Ennek mentén én egy – a többiek által minőséginek tartott – gombaleveset választottam, ami egy csészében érkezett és sűrű volt, gombával tele, kellemesen ízes, fűszeresnek nem merném mondani, hiszen azért mégis csak egy gombaleves. Jó sikerült fogás, csak gratulálni tudok, főleg, ha mindez folyamatosan ugyanebben a minőségben érkezik mindenkinek.
Eztet követően roston szűzérméket fogyasztottam, amely laskapörkölttel és serpenyős burgonyával került az asztalra. Ennek minden része jól sikerült, a hús omlós volt, puha, a gombapörkölt a klasszikus vonal mentén, a serpenyős burgonya nem különben. Egyedül azért vagyok némileg elégedelten, mert három a kisebb mértű szűzérme darabka, közepes mennyiségű laksapöri és a sok-sok krumpli volt szervírozva, amely az olcsó körettel történő megtömés illuzióját kelti bennem.
Végül egy mézes-mákos palacsintametéltet ettem, ami a megszokott palacsintaalapú desszertsor feldobása és egyébként meg nálam kiváltja a mákos gubát, ami a legegyszerűbb és egyben legkevésbé étterembe való desszert. Ennek ellenére a GK-ben és van. Biztos, mert sokan eszik, hiszen nem akarnak teljesen elszakadni a nagymama olcsóságcentrikus kuzinjától, amiben pénzért vett élelmiszer nem hagyhatja el kukán keresztül a lakást vagy a házat.Ki kell térnem Szépséges Szilviám ételeire is. Az általa a heti ajánaltból választott borjúragú leves spenótos gnoccival szintén remekre sikerült, csak nem került bele gnocci. 🙂 A leves minőségét mutatja, hogy ez az utolsó kanál után vetődött föl. Utána San Remói – vadpástétommal töltött – párnát, táskát evette, ami egy leveles tésztában sült pástétom volt. Nem volt különösebben extra önmagában, ám a mellé adott gyöngyhagyma mártással kiegészülve finommá változott. Édességként ő egy kellemes meggyes-gesztenyés palacsintát evett, amely nagyon jó volt, csak számára kicsit töméyn a töltelék.
Összességében a korábban megismert megbízható, jó minőséget hozta a Gesztenyéskert, amit ki kell egészíteni azzal, hogy a Mici számára köretként felszolgált röszti kiváló volt + a sztékjéhez tartozó felismerés is értékesnek tekinthető a jövőre vonatkozóan… Micikém, annyi még a kérésem, hogy definiáld: felvehetjük-e a helyet a Mici Approved helyek közé.
A Gesztenyéskert approved annak ellenére, hogy egyszer átsütötték Reci sztékjét és emiatt nagyon szomorú volt. Amire Geci utal, az az, hogy valószínűleg rájöttem, hogy hogyan kell medium rare sztéket kérni magyar étteremben:
Én: Kérek egy (akármilyen) sztéket angolosan (!! nem kell megijedni, tényleg mondjuk ezt!)
Pincér: Angolosan?!? Tehát legyen véres belül?
Én: Igen, legyen véres belül!
Pincér: Rendben.
A fentiekből következően medium rare sztéket fogunk kapni, mert rare-t (angolosat) úgyse mernek csinálni, hiába könyörögsz, viszont legrosszabb esetben medium kapod. Így minimalizálható a szték teljes agyatlan átsütése. Vagy nem.
Arra ügyeljünk, hogy atomstabilan megbízható sztéket produkáló konyhánál (pl Leroy) egy ilyen húzásért simán rare kapjuk a sztéket. De az se rossz.
Na. Tegnap este a jó szerencse minket is a Gesztenyéskertbe vetett, én es hadd kommentáljak: előétel spárga hollandi mártással – éppen jó, a spárga kiváló étek, de a hollandi mártás egy kicsit alább volt a tökéletestől, bár a hiányosság mibenlétét nem pontosan tudnám definiálni. Utána a ceruzababos-rozmaringos báránysültet toltam (vagy fogyasztottam, ahogy Jeszi mondaná) ami igen kiváló volt, bár a bárány kissé zsírosabb volt az ideálisnál (ami persze nem a nulla). A többiekét nem kóstoltam, így arra nem nyilatkoznék, bár – Zsófi kivételével – elégedettek voltak.
Az élményt persze befolyásolta, hogy egy úri társaság (részegebben, mint Horn Gábor, amikor megállapította, hogy „ez a csapat kemény”) az egyébként kiváló zenekart az ún. „yuppie-nóták” (azaz a városi fiúk által ismert 3-4 mulatós nóta, úgymint „hogyha nékem sok pénzem lesz”, valamint „kék a szeme, arca csupa derű” és „hosszú fekete haj”, végül „aranyeső családomra”) előadására kényszerítette, plusz Dinicu méltán híres Pacsirtáját ütemes (!) tapssal kisérte…
Szóval az volt, hogy 1. a pincér srác nagyon béna volt, 2. a spenótos-fetás csirke ehetetlenül sós volt (úgy kell nekem, mér eszek csirkét, de bocsánat, diétán vagyok), 3. a tulajdonos jobb vendégriasztó magatartást ki sem találhatott volna, minthogy haverjaival részegen üvöltve énekli a fent említett számokat, plusz Sváby András is csatlakozik idővel, s akkor már tényleg nehezen tudod elfojtani a hányingert.
Úgyhogy én nem éreztem jól magam. De lehet, hogy csak nem volt szerencsém.
Hm. Ez elég drámaian hangzik. Mici Approved plecsnit azért nem veszem vissza, de ha még érkezik negatív hír, akkor aztat is fontolóra veszem. A csirke pedig nagyon finom tud lenni, de ahhoz el kell ám menni a Klasszba, ahol a jérceszüprém (is) egészen hihetetlen.
Sziasztok!
Kezdem azzal, hogy tagja voltam az említett „úri társaságnak”.
Nekünk tetszett a hely és az ételek is. Sőt! A vaddisznót, libát külön dicséret illeti.
Tudtunk a zenekarról és nem kis részben a zenekar volt felelős a jelenlétünkért. A jó ételekért és zene miatt mentünk oda. Mulatni.
Igen, valóban nem ismerünk minden nótát bár azt sem tudtuk, hogy léteznek „yuppie nóták”. A young urban professionals jelzőt egyébként vállaljuk bár korunk miatt ez egyre kevésbé releváns (de örülünk, hogy jól tartjuk magunkat:-)
Sajnálom ha poci és zsofika estélyét elrontottuk – legközelebb segíthetnétek nekünk új nótákat megtanulni (legalábbis poci szavaidból úgy tünt szakértő ezen a területen -mi tényleg nem vagyunk azok).
Igaz, nem tudunk megválni a barátainktól így ha a későn érkező látványa szabályozhatatlan gyomor mozgást okoz zsofikanal akkor ettől el kell tekintenünk az egészsége érdekében. Ez ügyben szegény András azóta is vigasztalhataltan, pedig már többször mondtuk neki, hogy biztosan van a földön legalább egy ember aki zsofikat utálja ennyire intenziven. Az illető valahol egy csöndes sötét sarokban csak a megfelelő pillanatra vár, hogy a kikivánkozó közlése után jólesően (remélhetőleg teli hassal) hátradöljön és elmondhassa: a foglalkozás elérte célját, az idő eltelt.
Mici! Töled elnézést a némi off-olásért.
Köszönjük a korrekt visszacsatolást, Putto. Mink is szoktunk volt imígyen mulatni, amely esetekben nemcsak a helyszínen, de annak közvetlen – 50 kilométeres – körzetében sem maradnak rajtunk kívűl élő organizmusok. Andrást kérlek vigasztald meg azzal, hogy hamarosan felkeressük az ő éttermét is, majd posztot kerekítünk mindenről, amit ott tapasztaltunk. 🙂
Maradok tengermély tisztelettel…
Putto, semmi gond 🙂 Alkalmat ad, hogy én is offoljak…
Szívesen látjuk a celebrityket az oldalon és ezalól Sváby „rommá égetem magam az Orbán interjún” Bandi sem kivétel. A DIÓ nevű helyét pedig tényleg be kéne próbálnunk, főleg, hogy a szépemlékű Shakespeare helyén van a Sas utcában.
Na. Akkor én is. Szóval a „yuppie-nóta” történetre mint (egyébként többször tapasztalt) jelenségre kívántam rámutatni: érdekesnek tartom, hogy yuppie „jellegű” (bocs, de nincs jobb szó) emberek is kényszert éreznek hegedűszó mellett nótázni, csak szomorú, hogy ehhez csak néhány, ráadásul az igénytelenebb körbe tartozó dalmű áll közkincsként rendelkezésre (NB. Kodály is egy ordas Schneider Fáni-zás hallatán karolta fel a népzenét – sikertelenül, as can be seen). Alkalomadtán mással is meg lehet próbálkozni! De a tapsolás tényleg durva volt.
Puttó, azért annyira persze nem volt gáz a sztori, sose bánjátok, inkább valami olyan fílingje volt innen nézve, mint amikor elkésel a házibuliból, és már mindenki csaprészeg, és sehogyse bírod felvenni a fonalat. Azért az „estélyünk” nem lett elrontva – igaz, én Sváby urat sem ismertem fel (meg azon a héten egyébként még Balogh Gábor öttusázót és Kiss Gergely vízilabdázót sem), akinek különben csak közéleti tevékenysége hagyott múló, ámde kesernyés érzést sokunkban (magánemberként meg nem ismerem, csupán a tv-ostromhoz kedélyesen asszisztáló videóját láttam). Zsófikámnak pedig, akit összességében és méltán kedvelnek asszem többen, mint ahányan nem, rossz napja volt, mindjárt kettő is (az este meg amikor a komment írta).
http://homar.blog.hu/2008/04/01/homarpletyka_svaby_andras_kiszall_az_etterembizniszbol