Borough Market

Ha azt hiszed, hogy voltál már jó piacon, akkor azt kell mondjam –  csak azután merd ezt nyilatkozni, ha már több országban is tiszteletedet tetted valami ilyen típusú intézményben. Micivel 2004 őszén Barcelonában, majd álomszép Szilviámmal 2006 szeptemberében Párizsban élvezkedtünk, figyelgettük az akkor még itthon nem tapasztalható jóságogat: friss gomba hegyekben, very friss tenger gyümölcsei, óriás papagáj, sajtkülönlegességek, körözöttel töltött friss csiga, remeterák élőben, borvariációk végtelen fajtája, speckó lacikonyhák, mutatványosok és a többiek.

Borough Market
De az überfasza eddig a címben megnevezett létesítmény Londonban, a London Bridge metróállomásnál, a híd lábától nagyon nem messze, a felüljáró alatt, a Southwark katedrális tőszomszédságában. Főleg fotókban lehet vissza a varázst, amit szombat késő délelőtt megértünk másfél hete. Ezeket csak annyival egészíteném ki, hogy egészen durva száraz almabort ittam forralt bor formájában, valamint olyan autentik lengyel füstölt kolbászt vásároltam echte lengyel leánykától, hogy még most sem hiszem el. Aribari szerint, aki az itinert adta a helyhez, le akarják bontani, szóval mindenkinek csak azt tudom javasolni, ne habozzon mihamarabb megtekinteni, életreszóló élmény. Netes tájékozódási lehetőség: http://www.boroughmarket.org.uk/

“Borough Market” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Néha elérzékenyültem…

    Érdekes, hogy kevés a külföldi típusú cucc, illetve, hogy az árak per kilogramm vannak (Geci bácsi, méghogy nem nagy úr az EU…)

    Válasz
  2. Nemreg olvastam egy konyvet, ahol az egyik fohos egy kisvarosi delikateszt vezet. Van jopar fajta kontinentalis sajtja (francia, holland, olasz, stb), amit kostolni is lehet akar. A vasarlok pedig szepen meg is kostolnak harmat-negyet, toprengenek egy sort, aztan vesznek a mature cheddar-bol…

    En fejben tartom a sulyomat es a magassagomat az o mertekeik szerint is, mert tobben nem tudtak, hogy a 191 centi az akkor most sok vagy keves. 🙂

    Válasz
  3. Visszajelzés: Arrival at

Hozzászólás a(z) poci bejegyzéshez Válasz megszakítása