Lidérc

Nagypéntek volt, csöndes délután. Kóka János a társalgó bőrkanapéján ülve böngészte a választmányi tagok listáját, kit is lehetne legközelebb hazaküldeni szavazás előtt. Mellette Göncz Kinga ült és piros-fehér-zöld sálat kötött a koszovói miniszterelnöknek. A szomszéd teremből áthallatszódott a plazmatévéből Lendvai Ildikó hangja, amit nagy áhítattal figyelt 5-6 Mesterházy Attila klón, akik próbálták elsajátítani a jobboldal szenvtelen lenézésének tökéletes technikáját a szemléltető felvételről.

Egy emelettel följebb érdemi munka folyt. Hiller István csúcskísérletét figyelte Gyurcsány, Szekeres, Bajnai és Kiss Péter is: vajon sikerül-e egy egész rekesz 0,25-ös üveges Coca-Colát felbontania 1 perc alatt a két első fogával. Ekkor futott be a tornateremből Horn Gábor és Kuncze együtt: meghalt Orbán Viktor! Hirtelen csak az újabb kinyíló kóla szisszenését lehetett hallani. Mindenki megállt. Gyurcsány azonnal telefonált, és mindenkit a központi eligazítóba rendelt.

20 perc múlva mindenki ott is volt. Kussban álltak és ültek. Az arcokon az látszott, hogy mindennek vége. Nincs többé a démon, nincs, akivel 6 évig takarózni lehetett… Gráf az orrában túrkált zavarában, míg Horn Gábor a szakállát simogatta. Gyurcsány kezdte:
– Elvesztünk. Hogy lesz jövőre? Mi lesz 2010-ben? Ki ellen fogjuk pénzelni Dávidot és a maradék MDF-et? Kinek a rendezvényeire fogjuk ráuszítani a Szabadság téri tüntetőket? A Budaházyt is azonnal be kell hozatni, már nincs miért az utcán legyen… Ki fog itt segíteni? Már minden kártyát kijátszott többször is. Egy félhülye sincs, aki kormányszóvivő legyen, hiába mondom neki, hogy csak három hónapos határozott idejű szerződése lesz.
– Elég már, Feri -mondta Szekeres – végre bevethetjük a hadsereget. Katonai hatalomátvétel és visszahívjuk az oroszokat. Utána negyven évig nyugi lesz megint.
– Hihetetlen az egész banda! – tette hozzá, szinte szokás szerint, Horn Gábor, majd csendben belekortyolt a nagyfröccsébe.
– Ezzel még várjunk – szólt közbe Göncz Kinga – inkább fogjuk az egészet a Mécs Imrére, amíg nem tudunk kitalálni valami jobbat.
– Ebből elég! – szólt bele Kóka is, akik boldog volt,  mivel megtalálta a módját a biztos újraválasztásának – szerintem itt az ideje, hogy föntről kérjünk segítséget. Úgyis itt a Húsvét, illetve a peszah, szóval szerintem mindenki menjen most haza és imádkozzunk. Hátha vasárnapra vagy hétfőre feltámad a Viktor.
– Vasárnapra biztosan nem fog, amíg a Lakat T. vezeti a Napkeltét – jegyezte meg Ledvai, a könnyeivel küzdve.
– Akkor szóljon át valaki a propaganda osztályra, hogy legalább hétfőre küldjék be műsort vezetni az egyetlen keresztény elvtársunkat, a Bakátsot! – fortyant fel Gyurcsány, aki eddig a szónoki pulpitus bal oldalára dőlt eddig szótlanul, de a szája már nem látszott, annyira összeszorította.
– Meglesz, Feca – reagált az eddig hátul álló Draskovics, és elkezdte keresni Gyárfás nevét a mobiltelefonjában.
– Hihetetlen az egész b… – kezdte volna Horn Gábor, de Kuncze, aki közben mellé lépett, befogta a száját.
– Rendben, akkor békés napokat mindenkinek, Péter szétküldi e-mail-ben az imádság szövegét még ma este, aztán hétfőn meglátjuk. – búcsúzott Gyurcsány és sietősen távozott. A többiek halkan pusmogva pálinkáztak még egy kicsit, aztán szétszéledtek.

Húsvét hétfő lett gyorsan. A fent említettek feszülten várták a Napkelte megfelelő pillanatát. Bakáts konferált, és ott volt Orbán. Kicsit kócosan, gyűrötten, mintha a sírból tért volna vissza, de ott volt, a szokásos félmosollya a szája szélén. Sőt válaszolt is. Ez még akkor is öröm volt, ha néha látszott, hogy a Navracsics súg neki a paraván mögül.
Gyurcsány a kávés csészétt is eldobta és az ég felé emelte a kezeit:
– Köszönöm, Úristen, köszönöm! Vihetik a sógorok a MOL-t, lehet a Csányié a Villamosművek is! Van még remény, van remény!!!