Szállj fel, szabad madár!

Eldőlt. Itten van nekünk egy kisebbségi kormány május 1-től. Lehet, hogy Miciéknek és Pociéknak már csak a polgárháborúra sikerül hazatérni Francihonból. 🙂 Újabb sosemvolt ojjektum a negyedik vagy az ötödik magyar köztársaság történetéből. Amivel párhuzamosan zajlik az SZDSZ részéről a fogadkozás, hogy náluk konstruktívabb ellenzéke sosem volt és sosem lesz baloldali kormánynak. Legutóbb Kovács László hazudta 98-ban, hogy óriási konstruktívitás lesz, mert úgy lehet tovább haladni az úton. Aztán lett a f@szt. Utána már nem is volt semmi ilyen fogadkozás. Egészen egyszerűen az ellenzék soha nem szavazott meg semmit, ami egy kicsit is nem tetszett nekik.

Mostantól 2010-ig az SZDSZ-en és Dávid „Bérenc” Ibolyán múlik, hogy átmegy-e bármi is. Legkésőbb a 2009-es költségvetés idézheti elő az előre hozott választásokat. Márpedig az MSZP beadja a derekát a kicsiknek, vagy 2009 első negyedévében megyünk szavazni megint. És akkor Gyurcsány lesz az első magyar kormányfő, akinek az egy ciklusa két félből állt össze. Azt hiszem, több szót erre vesztegetni kár, szeptember-októberre legkésőbb tiszta lesz a kép mindenkinek.  Addig meg az SZDSZ és az MDF irányítja az országot, nem ám bármilyen kisebbségi kormány.

Szólj hozzá!