Pelle Párlat parádé

A munka után jöhet pihenésként az ivás, hiszen rengeteget dolgoztunk – máris – a Sajnos v2-ön. Nincs mese, a virtuális ivás kiváló megvalósulási formája a pálinkaposzt. Magyarország egyik legjobb magánzó disztillere felkérte Micit, hogy fogyasszon három díjnyertes alkotásából. Ő pedig megkért minket – Bubucot és engem (Recit is, de ő inkább egy lakodalomban ivott) – hogy túllépve a disztiller multinacionális hajcsári létéből származtatott kárainkon – szolíd szombat esti kóstolgatás keretében azonosítsuk, hogy tényleg jók-e azok a pálinkák annyira.

Bemelegítésnek elmentünk Aribarival és szépséges Szilváimmal, valamint Mici-bácsival az Állllatkertbe. Utána kajáltunk egyet a Mandragóra kávézóban (ölég jót, de erről írok még), majd kollektíve megmentettek Aribariék egy hetvenéves, rokkant amcsi hippit. Szóval már kellően szomjasak voltunk. Előszőr azt kellett realizálnunk, hogy már a pálinkaajándékozásba is beköszöntött a piacgazdaság, mivel nem literes palackokat kaptunk. Utána sikerült megállapítani a sorrendet. (Évjáratokat sajnos nem vágom, de asszem pálinkánál ez annyira tán nem létkérdés).

Tokaji Furmint törköllyel sikerült kezdeni. Illatát tekintve hordozott némi gyümölcsösséget (Bubuc szerint a zöld dió héjának illata), állaga enyhén olajos volt, íze kellemes. Mivel házi törkölypálinkán szocializálódtam, mint oly sokan, így azoknak a pálinkának a fogyasztásáról egy 130 kilós kötöttfogású birkózó jut eszembe, aki dühösen beront a szobába, ahol iszom (korty az ajkakon), elüvölti magát (korty a nyelven), felkap székestől (korty a garatban) és kib@sz az ablakon (korty a nyelőcsőben). Na, eme furmint törköly inkább csak ilyen 90 kilós birkózó volt, aki a fent leírt folyamatot szmokingban hajtja végre, igazi úriemberként.

Másodikként tokaji aszútörkölyt fogyasztottunk. Ennek illata, íze, minden rendkívül lágy volt. Birkózó helyett csak buksicirógató eunuchhoz hasonlíthatom. Hosszas közös elemezgetés után az illatanyag forrásaként azonosítottuk a szőlőszemek kesernyés-édeskés héját.
Végül egy mádi sárgamuskotály szőlőpálinka érkezett, quasi desszertként. Ez igen könnyed, gyümölcsös harmóniába csomagolt pálinka, tényleges szőlőhatásokkal igen gazdagon. Az első karikát követően tetszőleges sorrendben ismételgettük a három nedű fogyasztását.

Így visszagondolva azt hiszem, ez volt a leginkább kedves a triászból számomra. Mivel egyébként nem vetem meg a törkölyt, a furmint mindenképpen az ötös alá, kevéssel lemaradva és a bronzérmet jutattom az aszútörkölynek. Összességében pediglen: csak így tovább, Lacibá’. 🙂

“Pelle Párlat parádé” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. az esküvő természetesen kurva szar volt és be se rúgtunk rendesen… nem maradt??? Na ezt hívják hülye kérdésnek

    Válasz
  2. tudni kell, hogy bár igen szívesssen fogyasztom a jó márkájú bolti pálinkát, mégis valamiért a kivállló minőségű (<- a hangsúly ezen van) házipálinkák vonzanak igazán. ezeknek van egy olyan érzete, mintha az ember ténylegesen a gyümölcsöt tartaná a kezében és nyelné magába. sajnos a jó hp ritka, mint azon fehér holló, többnyire fos alapanyagból, húgy eljárással készülnek. ezként csemege kézbe venni egy Pelle Párlatot, amelyen mindvégig érezni a gondoskodást, a minőségi alapanyagot és a minőségi eljárást.nállllam a következőképp alakult a sorrend: 3. aszútörköly jó, de tekintve az erős mezőnyt, csak bronz. 2. sárgamuskotály szőlllőpálinka: ettől vártuk a legtöbbet, mégiscsak szőlllő. hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ízlett, hisz' ízlett, viszont olyan érzésem volt közben, mintha több különböző italt innék egyszerre. más érzete volt az ajakon, a nyelven, a gégén. darabokban érvényesült, nem egy egészként. egy kivállló pálinka, mely csak az ezüstérmet nyerte el, mert: 1. furminttttörköly: talán pont azért, mert a hp-k gyümölcsösssebb ízvilágát keresem, nálllam ez a tuti befutó. teljesen kerek íz, semmi oda nem való, ahogy hozzáérinted a szádhoz, lefolyik és megkövetel egy elégedett nyelvvel csettintést. nagyon egyben van, az illata megérzésétől a gyomorban pihenésig egyazon élmény, nincs “mellékíz”, nincs nyelv hátulján ottragadó utóhatás, olyan, mint egy teljesen homogén, puha, omlós belga pralinét elszopogatni (csak ennek pálinkaíze van, nem csokoládé, ekként sokkal jobb :)). és bár megbeszéltük, hogy ilyen faszságokat, mint: “mintha csonthéjjjasból kiinduló, gályarabok lehelletét idéző, bőgőszólammal kísért, katicabogarak pettyeivel tarkított tavaszi borús ég alatt titkon elkövetett csóklopás aromájára emlékeztetne; mondjuk távolról, de te nem érzed?” messze elkerüljük, a furmint illatában tényleg erősen érezhető a zöld dióhéj.  

    Válasz
  3. Nagyapám, akinek a szívgyógyszere a reggelente kitöltött fél deci saját gyümölcsből készült házi kerítésszaggató 🙂 , mindíg azt mondogatta, hogy a bolti pálinka csatornába való. Nincs a világon annyi gyümölcs, amiből az üzletek polcain sorakozó pálinkát el lehet készíteni, mormolta.
    Aztán azon ész érvek mellett, miszerint 100 kg cefre kihozatala átlagosan 8 L pálinka (a birs esetében ez sokkal kevesebb, a szilvánál pedig lehet több), a szakmai tapasztalat is meggyőzött. Ugyanis az ABC-től a CBA-ig, a sarki kisbolttól a szuper marketig még a jó márkájú bolti pálinka is csak nevében pálinka, mivel szuper titkos természetazonos aromából és tiszta szeszből készül. Tehát nem más, mint a mai élelmiszer(nagy)ipar egyik terméke. 🙁

    Válasz
  4. Soundria-klan is nagy PP fogyaszto! Csak udvozolni tudom a tesztet. Szivesen olvasnek egy Dozsa fele osszehasonlitast is eccer. Persze politikamentteset! 🙂

    Válasz
  5. A Dózsa név eleve nem tud politikamentes lenni, mivel a cucialisták kisajátították nemzeti(akarom mondani népi) hősnek, aki elbukott a klerikális-fasiszta-imperialista-kapitalista nemesség ellen. 😀

    Válasz
  6. Timi, ekkora tudatlansággal még a vorosboroskola blogban se nyilatkoznék a helyedben. VIsszautasítom azoknak az embereknek a nevében, akiket nap mint nap látok hajnalban kelni, hogy a gyümölcsösben dolgozzanak, nagyon sokat dolgozni, szívvel-lélekkel, hogy a végén lefikázhasd, amit csináltak és büszkének lenni, hogy sokan kedvelik, amit készítettek.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Magnuna bejegyzéshez Válasz megszakítása