Húsvasaló – Gasztrotrip_HUN, 2.fejezet

Másodszor már természetesen nem Szegeden ettünk, hanem felkerestük Szekszárdon a mindenfajta kalauzokban és kritikákban is dícsért Húsvasaló nevű éttermet, aminek fő jellegzetessége, hogy a húsokat régi vasalókkal sütik meg. Hitvallása pedig, hogy jó és minőségi ételeket adjanak az arra éhezőknek. Lássuk tehát, mink hogyan jártunk ott.

Megint holtidőben sikerült befutni, üres a hely. Pincehelyiség, ajtó nyitva, fűtés nem megy, ebben megérkezésünk által sincs változás. Kapunk egy kétszemélyes asztalt, ami kényelmes, csak fény nincs túl sok, de nem zavaró a félhomály. (Hozzá is szoktunk.) Kaptunk brand-szódát, meg mindent, amit akartunk és még üdvözlő falatot is: fél szelet pirítós(háromszögnek vágva) pesztóval. Ízre jó, de a toasztot kicsit sikerült túlsütni épp annyira, hogy észrevegyük. Amíg vártunk a levesre, megbeszéltük, hogy jófej a pincér, csak olyan távolságtartó, ám később az kezdett felsejleni, hogy azon a környéken ilyen az emberek habitusa, mert lakhelyünkön(Szent Gaál Kastély) a vendéglátóink is ugyanúgy viselkedtek – kedvesek voltak, de mérték- és távolságtartó módon.

Jöjjenek a levesek. Szépséges Szilviám a Ház levesét kérte, ami egy tejszínes, tárkonyos marharagu leves volt. Olyan forrón jött, hogy 5 percet várni kellett a kezdéssel. Tárkonyos íz megfelelő. A lében friss kelbimbó és friss zöldspárga roppanósra, kellemesre főzve. Érdekes, de kellemes, hogy más, sztenderd zöldségek nem voltak benne, ami által különleges lett kicsit. Viszont sikerült az apró kockára vágott marhát vagy öregen venni, vagy kevés ideig főzni, mert kemény maradt, ekként ez levonás.
Az én levesem fokhagymaleves füstölt sajttal és puliszkával. Ezt viszont a megfelelőnél egy kicsivel hidegebben sikerült hozni, így nekem azonnal el kellett kezdenem enni – ennek fényében együtt, de mégis külön leveseztünk. A lé kicsit kevésbé fokhagyma ízű volt, mint kellene, mondhatni a fokhagyma volt a kiegészítő. A füstölt sajt nem reszelve, hanem szeletelve és a szeletek felkockázva kerültek a levesbe, így egyben maradt, nem olvadt el. A kanalazáskor a sajtkockák a puliszkakockákkal képeztek egy falatot, tartalmasat, jóízűt. Ezzel így feltornázta a fokhagyma hiányából fakadó gyengeséget.

Főételnek Szilviám vasalt borjút igényelt vargányamártással és grillezett zöldségekkel. A borjú puha sülthús szelet volt, ami mellett a tejszínes vargányán lett volna a hangsúly. Azonban a mártás nem vargányából volt, – abból csak pár darab ízesítette – hanem csiperkéből, amit így gázolajnak kell kategorizálni. Emellett a grillezett zöldség kétharmada héjában sült krumpli volt, így a visszaküldés ugyan nem merült föl, de erős hármas alá lett ez a főétel.
Én egy medium rare-re megsütőtt bélszínt kaptam, amihez a borókamártás nagyon illett, plusz életemben először láttam étteremben fánkformájúra tökéletesen megsütött burgonyafánkot. Itt nem volt hiba, sőt. Jól teljesített a konyha ennél a kompozíciónál.

Édességnek Édes Nőm egy vegyes rétest kért,, ami három, különböző töltelékkel(meggy, mák, dió) besodort és együtt megsütött rétesrúdból vágott szeletet jelentett. Hibátlan íz, állag és mennyiség. Ötös.
Én egy környékbéli desszertet(több helyen láttuk az étlapon), tejes pitét választottam, barack befőttel. Igaz lágy, de tartalmas lepény-palacsinta közötti sütemény, amihez a forró barack és forró barackszósz adott erősítést.

Itókával, jattal együtt 8800 HUF-nál álltunk meg, és azzal a meggyőződéssel jöttünk ki, hogy ha a konyhán jobban odafigyeltek volna, illetve odafigyelnénk a részletekre, kimagaslóan jó hely lehetne a Húsvasaló. (Azért ha valaki arra jár, térjen be, és egy sztéket burkoljon, merjó. :))