Arrival

Az úgy volt, hogy pénteken reggel még kétszer mentem be a bankba, mert ott hagytam a laptopomat, a jegyzetfüzetemet (a rajzokkal), az ajándékba kapott bort meg az ingeket, na ebből az ingeket első körre nem sikerült elhozni. Másodjára mán egen. Geci bácsiék voltak oly jók, hogy kivittek a reptérre, ezzel részint ale-re fordítható pénzösszeget takarítva meg nekem, másrészt így tőlük is el tudtam búcsúzni fájó szívvel. Gép késett 45 percet (British Airways járataim eddig mindig késtek), majd 2.5 óra után érkezés Heathrow-ra.
Így nézett ki a fél évnyi csomag:

London Calling 20081003 - 01.jpg
A lényeg, hogy két laptop, külső vinyó, projektor, PS3 benne van 🙂

Szakember sofőrrel kicsit elkerültük egymást, de rácsörögtem és meglett (igen, megvolt a telefonszáma egy korábbi korreszpondanszból, előrelátó (hatos) módon kinyomtattam). Ily klásszik londoni taxiszekérrel bírt az ember:

London Calling 20081003 - 02.jpg
Az ideiglenes apartman ott van, ahol Andi is lakott, csak pár szinttel feljebb és nagyon oké kilátással. A első bal oldali ablakban látszó magas épület a végső rezidenciám, remélem legalább oly jó lesz, mint ez, mert ez kurvajó.

London Calling 20081003 - 03.jpg

Ideiglenes apartmant-tal kapcsolatos és az idegen országból következő klásszik szopások (főleg, hogy ez Anglia, ahol minden tényleg másképp van) eddig a következők:

1. Nincs fakanál. Sebaj, nem az én teflonedényem, amiben bőszen kavarok egy fém evőkanállal.
2. Éjjeliszekrény olvasólámpája. Harmadik napja nem tudok rájönni, hogy hogyan kell bekapcsolni. Ő az:

London Calling 20081003 - 04.jpg
3. Nincs sörnyitó. Illetve sejtem, hogy ez lehet az, de ezzel harmadik napja sem tudok sört nyitni, helyette késsel machinálok:

London Calling 20081003 - 05.jpg
4. Bukóablak. Első éjszaka kinyitottam az egyiket a nappaliban és nem tudtam bezárni. Úgy hagytam éjszakára (csak az energiapazarlás). Másnap kevésbé fáradtan vettem észre a következő feliratot (az angolok mindent feliratoznak az éjjeliszekrény lámpáin és a sörnyitókon kívül):

London Calling 20081003 - 06.jpg
…aminek következtében megtaláltam a készséget, amit kurva nehezen benyomva végre be tudtam csukni a 12 órája nyitva lévő ablakot:

London Calling 20081003 - 07.jpg
Az már most látszik, hogy az a nagyon jó Angliában, hogy kábé mindent lehet kapni élelmiszerügyben és nem túl drágán. Kivétel mondjuk a hús, de amúgy teljesen okék az árak, és a felhozatal viszont nagyon durva. Itt van mellettem egy kiváló Tesco Express, ami „sarki bolt”-szinten minden igényt kielégít. Reggel 6-tól este 11-ig van nyitva, ami csodálatos, szombaton és vasárnap is. Nincs ez a hülyeség mint pl. Brüsszelben, hogy vasárnap szophatsz, mert ellenállnak a globalizációnak. A barmok. Én ekkor érek rá a leginkább, jó? Szóval ez nagyon zsír. Minőségben minden van.
Vannak előrecsomagolt, de igényesnek tűnő készkaják, amik közül egy párat kíváncsiságból be fogok próbálni (M1K1, Kátya, van ezekkel kapcsolatban valami tapasztalat?). Sajtok (cheddar olcsón!), szalámik (pl. chorizo) nagyon jók, van double cream, mindenféle indiai konyhával kapcsolatos dolog, és a lényeg: ale-ek és bitterek…

London Calling 20081003 - 08.jpg
És persze ami ennél is sokkal durvább, az a három metrómegállóra lévő Borough Market, amiről már Geci bácsi és megemlékezett. Ahol van minden, de persze első utunk Jucival a gombás standokhoz vezetett 🙂 és hát persze durva. De a legdurvább talán az óriás pöffeteg.

London Calling 20081003 - 09.jpg

London Calling 20081003 - 10.jpg

London Calling 20081003 - 11.jpg

Azonnal behúztam egy 30 dekányi vegyes erdei gombát rókagomba dominanciával. Meg kellett még vásárolnom az obligát olivaolaj-balzsamecet kombót a piacon, hiszen ezek olyan szinten megalapozásai egy új háztartásnak, mint a hűtő feltöltése sörrel 🙂 meg persze parmezán is befigyelt.

London Calling 20081003 - 12.jpg
A gombák: sárga rókagomba, tölcséres rókagomba és egy távolkeleti tőkegombaféle. Nyersen:

London Calling 20081003 - 13.jpg

És főzés közben:

London Calling 20081003 - 14.jpg
Vasárnap reggel muszáj volt összeraknom a játékállomás készséget a projektorral, ekkor született ez a csodálatos kép:

London Calling 20081003 - 15.jpg
Aztán elmentünk a British Museumba („Mert esik az eső és ingyen van.” – Juci). Megnéztünk egy HSBC által támogatott pénzkiállítást tárlatvezetéssel, majd a múmiákat kicselezve megnéztük még az európai részleget, elég felületesen.

London Calling 20081003 - 16.jpg
Utána beültünk a Múzeum nevű klásszikus pubba, ahol természetesen ale-t és stout-ot fogyasztottunk. Juci Guinness-e:

London Calling 20081003 - 17.jpg
…és ahogy issza 🙂

London Calling 20081003 - 19.jpg
A kiváló, sötét, hangulatos enteriőr:

London Calling 20081003 - 18.jpg
És szerénységem az ale maradékával:

London Calling 20081003 - 20.jpg
Na, emmeg itten egy mókus hazafelé menet. Na, oszt ez szerintem pont abban a parkban volt, ahol Gyök és Ricsi megálltak megpihenni British Museumba menet, oszt véletlenül megittak egy üveg magukkal hozott jégert úgy, hogy a múzeumba már csak pisilni kéredzkedtek be zárás előtt 2 perccel 🙂 tehát íme az állat:

London Calling 20081003 - 21.jpg
Most pedig indiai étteremben ünnepeljük meg nőmmel a megérkezést, majd holnap yuppie-life támadás (ing felvétele!).

Csókollak benneteket!

(Szolgálati Közlemény: egyrészt bocs, hogy nem album, hanem ömlesztett képek, de úgy éreztem, hogy ez most ilyen step-by-step dolog, ergo muszáj volt a szövegfolyam közepette mutatni a képeket, másrészt elhatároztam, hogy veszek egy Canon 350D-t vagy hasonlót, úgyhogy remélhetőleg nagyon fasza képek lesznek a jövőben)

“Arrival” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Isten hozott benneteket!
    Gyanum szerint ez volt kb az utolso mokus-foto. Tavaszra mar eszre sem veszitek vagy jo helybeli modjara utalni fogjatok oket. 🙂

    Tesco kajak
    – A Tesco mashova pozicionalja magat, mint az otthoni ar-erzekeny kozegben. Harom (4?, 5?) sajat markajuk van a szuper-gazdasagos vacaktol a Tesco Finest range-en at az organic vagy green vagy fairtrade nevu szekcioig. Az elso felejtos, a tobbi egesz kulturalt.
    – A bennszulottek chicken Kiev-nek hivnak minden toltott-rantott husit. El kell olvasni a csomagolason a kisebb betus kiegeszitest, mert ugyan van igazi kijevi csirke is, de pl amit mi cordon bleu neven tisztelunk, az chicken Kiev (ham and cheese) neven fut.
    – Altalanos szabaly, hogy ami fuszeres, azt lebutitjak az angolszasz izlelobimbok szintjere. Elore csomagolt tesco indiai kajakat egesz egyszeruen tilos vetelezni.
    – Tesco Finest mozarellas sonkas gombas pizza elegge rendben van.
    – Katya sug: a lemon and coriander houmous a spreadable vonalon kimagaslik a mezonybol. Persze nem olyan humuszra kell szamitani, mint a libanoni kisboltokban, de nagyon finom.

    Kivaltottunk Tesco klubkartyat meg tavaly, es gyujtjuk is ra a pontokat szorgalmasan. Meg soha semmire nem valtottuk be, pedig neha kuldenek bonokat, hogy pl a mufogsor-tisztito tablettat most az osszegyujtott pontjaink fejeben mondjuk 15p-vel olcsobban megvehetnenk. Szerintem save yourself the hassle. 🙂

    Fakanal van a nagyobb szupermarketekben, pl az eggyel nagyobb Tesco-kban, kajat is arulo M&S-ekben, stb, illetve a torok haztartasi es vegyiaru szakuzletekben. Iraskeszsegem negyed szazados jubileumara vegul csak talaltam egy szovegkornyezetet, ahol a ‘szakuzlet’ szot leirhattam (vö: http://szakuzlet.tk)

    Válasz
  2. Micikém, egyrészt ugye minden sörnyitó, másrészt az apám filozófiája szerint MINDIG legyen nálad sörnyitó (a legpraktikusabb kulcstartó formátumban).

    Válasz
  3. Naggyon jo kis bejelentkezes volt. Mindent osszevetve kurva jo lesz neked!

    ui:
    Fizimiskad is komoly valtozason ment at ugy latom!

    Válasz
  4. Valami furcsa volt, ezért kétszer is átolvastam és megnézegettem a képeket, mire rájöttem, hogy: ‘ja, a szemüveg!’ 😀

    Jó legyél Mici, igyál sok bittert Pocikám, szegény helyett is!

    Válasz
  5. Szia Mici, nagyon jó, hogy nagyon jól vagytok, és klassz a kezdeti beszámoló! Szerintem amit te sörnyitónak gondolsz, az egy szétkapott tűzőgép semmire sem használható része, nyilván a másik ( használható ) részével nyitotta a sört az előző lakó, de azt el is vitte örök emlékeztetőnek, hogy MINDIG LEGYEN NÁLAD SÖRNYITÓ! 🙂

    Válasz
  6. Ha lenne több kép, több nézetből a 1. olvasólámpáról, 2. sörnyitónak hitt tárgyról, talán tudnék segíteni, hogyan működnek 😀 (Bár amióta a Staropramen hordócskával beégtem…)

    Világítótest elektromos hálózatra csatlakoztatva van-e?

    Válasz
  7. Ja, és nem ébreszt a rádiós/snoozolós óra se egyáltalán! Pedig beállítottam!
    Zsófika: buzzerre volt állítva és nem rádióra, és az AM/PM-et sem rontottam el!
    🙂

    Válasz
  8. Ték ker of ju, Mici bácsi!

    És hajítsd ki a gecibe az összes használhatatlan angol fost. Vegyél gyertyát és küldünk vekkert. 🙂

    Válasz
  9. Mici, a lámpából kilóg egy vezeték, ami egy villás bigyóban végződik. Addig keresgélj a falon, amíg találsz olyan helyet, ahova be tudod dugni.

    Válasz
  10. @Reci
    troubleshooting otos ala. A vezetek haromagu bigyoban vegzodik, de ettol a megoldas meg helyes lehet. 🙂

    @Mici
    A befalazott bowling-golyo (haromluku konnektor) altalaban el van latva egy teljesen ertelmetlen on-off kapcsoloval. Azt meg erdemes ellenorizni.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása