EKF 2010 – Lopni kell, ha meghalunk is…

Azt hiszem, Pécs alapvetően egy jó hely lehet. Csak olyan elvarázsolt kastély. Orvosok vannak, jogászok, messzeföldön híres egyetem, világklasszis kosárcsapat, Kispál és a borz Lovasi Andrással és Enoteca Corso(szül Susogó) étterem, ami megint egy fenomén valami. Aztán van a kiváló városvezetés, meg a többség, aki a pártjukon, mögöttük áll. Drágajó Toller elvtárs vezetésével előkészítették ezt az Európa Kulturális Fővárosa 2010 témát, Demszky sem hitte, hogy van ilyen, amikor megtörtént, hogy nem ő kapta meg. Geniális tervek, új épületek, kultura, Villányból a bor, meg ami szemnek und szájnak ingere… Mindez ótópályával elérhető máódon. Erre még az uneszkó is csak annyit bírt mondani, hogy ezigenbasszátokmeg!

Most meg itt van nekünk a mi délvidéki büszkeségünk. Úgy fúrják feléje az ótópályát, hogy a vakondakadémia tanárai már többször halmozottan vörösre sírták a szemüket (amivel egyébként nem is látnak) a gyönyörtől, hiszen a tengerszint alatt 10 méterrel lévő lapos mező alatt is alagút van. A szakramentumát! Bezzeg ha Toller elvtárs is arra mehetett volna 2006 nyarán, biztosan szaladna a projekt, mint a gepárd, de akkor még nem voltak ilyen szép, löszbe fúrt, biztonságos alagutak. Ezért Toller elvtárs némán gyönyörködik a világban, szóhoz sem jut tőle.

Mindeközben 2006 ősze óta, amikor sikerült megnyerni az EKF 2010 pályázatot, Tasnádi elvtárs kezében volt Pécsett a kormánypálca, mutatta is az utat, bele a sűrűbe. Nyilván kellett hozzá az összes szemét politikus a környéken, de hol is tartunk most, így bő 10 hónappal a 2010-es év kezdete előtt. Tasnádi elvtárs sem bírta tovább. Küzdelmes 2 év van mögötte, de megtett mindent, hogy ne sikerüljön jó irányba vinni kicsiny országunk és Pécs imázsát. Mutyizás, meg osztogatás, meg embercserélgetés a menedzsmentben, az volt dögivel. Előrehaladás meg semmi. Új koncertterem az nincs, meg Zsolnay kultúrális negyed sincs, program meg főleg nincs. Nem akarok mélyen belemenni, de szégyen-gyalázat, hogy akkor is a lopás megy, amikor már azért valamit csak föl köllene mutatni, ahogy mindig is. Ugye.

Kifejezetten tanulságos a projekt weboldalának a „Történet” része, ami tényszerűen összefoglalja, hogy 2006 óta nem megy más, csak a variálás, meg a csere-bere. Olyan nagyon rossz ezt látni, ahogy elbaltázásra kerül valami, ami alapvetően jó, és csak még több jót hozhatna.

Kívánom Pécs összes valamirevaló lakójának, hogy legyen sikeres ez a történet, minden eddigi esemény ellenére. Az illetékes elvtársaknak pedig kívánom, hogy egyszer az életükben egy percre átérezzék a normális emberi értékek mögött meghúzódó lényeget.

“EKF 2010 – Lopni kell, ha meghalunk is…” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Bocsáss meg, de háromért nem fáradtam volna. A vesszőhibákat nem is említem, mert alapvetően jóindulatú féreg vagyokkk… 🙂

    Encoteca -> Enoteca
    Kultúrális -> Kulturális
    büszekségünk -> büszkeségünk
    Tansádi -> Tasnádi
    kultúrális -> kulturális
    valamire való -> valamirevaló
    eddig -> eddigi

    Válasz
  2. Hapci… eltévedtél, ez nem egy nyelvészoldal. Itt a tartalom a lényeg. Ha az érdekel, akkor kommentálj bátran. Ha kurogatni akarsz másokat néhány gyorsan írt elütés miatt, akkor szerintem nem a legjobb helyen jársz. Azért köszönjük, hogy fáradtál, de ezután ez szükségtelen 🙂

    Válasz
  3. Kész. Ja, és a baj nem az, hogy egy ilyen szerény, szűk körnek írt blog nyelvtani hibáin és elírásain fönnakad valaki, hanem hogy ugyanez a helyzet a helyzetben lévő emberekkel. Nem a tartalom, hanem a forma számít.

    Válasz
  4. Bocs, Reci, ha eltévedtem…
    Szeretlek olvasni Titeket, de ez bántotta a szemem.
    A tartalommal semmi baj nincs. Helyzetbe meg se Ti, se én nem fogunk kerülni soha, remélhetőleg…

    Válasz
  5. Egyébként meg jó, hogy Mici helyett én figyelek oda a gépelésre. Egy kis regula mindig jól jön, de tényleg. 🙂 Hapci, várunk vissza bármikor. 🙂

    (Ps: én azért kerülnék helyzetbe, mert kiváncsi lennék arra, hogy én is ugyanolyan lennék-e, mint mindenki…)

    Válasz
  6. Persze, belőled is geci lenne, meg belőlem is. Jobb nem odakerülni, így nincs csellendzs…
    Abból a majdnem 400-ból pl. nincs 3 (na jó, 5), aki nem geci, ökumenikusan. Mér’ pont nekünk sikerülne?

    Válasz

Hozzászólás a(z) reci bejegyzéshez Válasz megszakítása