Január végén hirtelen felindulásból elindultunk a Maligánba, de az Olimpia lett a végállomás. Asztalunk óriási mázlival és némi protekcióval volt előzetes foglalás nélkül, de az igazi mázli utána következett.

Ahogy mostanában jellemzik: a gasztroblogok új üdvöskéje nem nagy hely, sőt kifejezetten kicsi. Olyan 7-10 asztal. Dekoráció az elődöt idézi (görög étterem) minden Hellaszt megszólító giccsében. Étlap 2 oldal, ami arról tájékoztat, ami a nagy táblára is föl van írva: csak a fogások számát döntheted el és várhatod, hogy a táblára fölírt főbb alapanyagokból milyen kombót hoznak. Az allergiát és hogy mit nem szeretsz, azért megkérdezik. Ja, és az a fogásmennyiség érvényes, amit először választasz, menetközben módosításra nincs lehetőség. Ami érdekes: egyre fölkapottabb a hely, de a telefonon bejelentkező sincs fölkészülve lélekben. A vendégek 95 százaléka hüledezik, hogy nem tudja mit fog enni. Azért – ahogy láttuk – belevágnak és mindenkinek mosoly van a végén az arcán… Szikvíz meg ingyen. Az asztalnál nyomják a pohárba, ahányszor csak kéred. Bort ihatsz, de a főúr határozott – csak az ételhez illőt hoz. Ha te is magabiztos vagy, azért a te szent szavad nyer teret a végén… Nézzük az ételeket, amikből 5 fogásra neveztünk be, aminek ára 5 darab ezer forint. Az adagok nem idézik az embert garatig sültkrumplival megtömő átlag magyar által elvárt átlag magyar vendéglőket, de az is kiderül pár sorral lejjebb, miért is.

Van két falat friss házi kenyérke kis vajjal. Ez úgy indításnak. Amíg megjön az elő-elő étel, ahogy a pincér aposztrolfálja.

Mi egy kis húsos kocsonyát kaptunk (soha életemben előtte nem ettem meg kocsonyát addig), tetején tormás-lilahagymás szósz vagy mártás, nem tudom, kocsonya esetén mi a jó szó. Gyönge malacból a császárhús benne, harmónikus és ízes, ahogy kell.
(Itt szúrnám közben, hogy legidősebb öcsém az Olimpiában szakács, és utóbb kiderült, hogy ez volt élete első önálló kocsonyája, amit csinált – nekem meg az első, amit megettem – konkrétan még most is elérzékenyülök a ténytől, ami megrázó is egyben – nem én vagyok a legtehetségesebb a családban, sőt. :)) Szilvinek hoztak mellé egy Kereklevelű nevű könnyű bort, ami igazán különleges fajta, még utána kell járni jobban.

Következő fogás füstölt tokhalas kacsamáj mangócsatnival (chutney-val). A hal helyben füstölt nyers cucc. Ha nem mondják meg előre micsoda, nem derül ki, hogy hal. A kompozícó kiváló, minden falatban tökéletes, a máj krémes, a mangócsatni a legjobb választás mellé.

Tovább evezve a különlegességek között, érkezett egy csicsókakrém leves. Szintén édeskés, enyhén a cékla irányába mutató ízvilággal, pont annyi, hogy elvegye az előző kombó erőteljes zamatát saját diszkrét ízével. Remek állagú, remek ízű zöldséglé.

Megkaptuk ezután az első főételt: csirkemell szárított sonkával, mellé garnírungnak csirkezuzás bulgur. Ragozhatnám, de hiábavaló. A csirkehúst (ami alapból íztelen, de itt tanyasi csibéről van szó, tehát ez nem annyira igaz) a szárított sonka felkarolja, mellé a puhára főtt zuzával gazdagított búzatöret a legjobb kísérő. Újabb jeles osztályzat.

Második főételünk borjúgerinc francia rakott burgonyával, héjában sült burgonyával és egy határozott ízű lecsós-paprikás szósszal (modern nevén emulzióval). Az újragondolt magyar konyha jelét véltük fölfedezni a vajpuha borjúhúsos alkotásban.

Mivel itt már számolgattunk, hogy most akkor mi micsoda, kezdett gyanús lenni, hogy ez az öt fogás nem lesz okés, miközben a szomszád asztalnál már diszkréten elégedetlenkednek is, hogy hol van már a desszert, amikor már ők is megettek 5 fogást a 4 helyett…

Erre meg is érkezett harmadik főételünk egy szelet marharostályos fügeszósszal és feketegyökérrel. Kell-e magyarázni? A marha elolvadt a nyelvemen. A fügeszósszal és a feketegyökérrel együtt valami olyan, amiért érdemes volt megszületni ebbe az országba. Pont.

Desszert előtt egy apró sajttál is érkezett: darabka Stilton, egy falatka brie és egy kis hegyi sajt (tehéntejből). Hibátlanság.
Majd egy desszert tál: banános linzer, bodzazselével és csokihabbal, mellette angolkrém és angolkrém-hab. Bodzazselét nem tudtuk értelmezni, de a többi együtt és külön-külön is igen jó volt.

Mindezért (itallal együtt: két pohár bor és egy bodzaszörp) 12.600 forintot sikerült elkérni. Ugye indokolt, hogy azt mondom: menjünk vissza együtt és mindenki menjen vissza, amikor ideje és pénztárcája engedi, mert igazi unikum a történt. (Fotók vannak, de jelenleg feltöltésükkel gondjaink akadtak, így egyelőre nem elérhetőek…)

5 Replies to “Olimpia Étterem – Terepfelmérés”

  1. Mi is voltunk karácsonyi céges vacsorán, és előtte egy családi hepajon itt. Voltak remek részek, voltak kevésbé eltalált részek. Geriéknek szerintem szerencséjük volt. Kedveltük a kiszolgálást. 6 fogást ettünk mindkétszer, amitől épp sikerült jóllakni. A cikk nem említi, de figyelmet érdemel: óriási bizniszötlet az, hogy nincs étlap: valószínűleg az éttermekben ki kell fizetni a fel nem használt alapanyagokat is, ami itt nyilván nem jön számításba. Ha viszont ezt hozzáadjuk a fentiekhez, akkor az étterem kifejezetten drága. Az én ízlésemnek egy kicsit túl extravagáns volt a konyhájuk: volt étel amit képtelen voltam megenni, volt, ami csillagos ötöst érdemelt. Ki kellett próbálni, de nem leszek rendszeres vendég (ez utóbbi az étterem jellegéből adódik, vagyis a meglepetés-menükből). Legközelebb írd meg a postot korábban Geri, mert így visszaemlékezni részletesen már nehéz! 🙂

  2. óóó, én már régóta játszom a gondolattal, hogy megnézem/kóstolom az Olimpiát, és most újabb lökés juttat hozzá közelébb. köszönöm szépen, és nagyon éhes lettem 🙂

  3. Valamiért újraolvastam a poszt, és utánanéztem a Kereklevelűnek, és hát ez a Chardonnay régi neve, úgyhogy Csongrádi mester jól elmarketingelte ezen a majd’ három évvel ezelőtti vacsorán 🙂

  4. Mici: a Scheller birtok (Tóth Sándor) szokta a chardonnay-ját így nevezni, feltehetőleg azt ittatok. Nagyon finom.

Hozzászólás a(z) Hapci bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.