Geci Beerboard Top 30 – 1991

Leheljünk életet ebbe a visszaszámlálásba és színezzük ki vele a forró nyarat. Fölidézem ’91-et, amikor zeneileg olyan örökbecsű darabok keletkeztek, mint Bryan Adams kevinkosztneresrobinhúdos ‘(Everything I Do) I Do It For You’-ja, Paula Abdul ‘Rush Rush’ című száma, és a teljesség igénye nélkül: R.E.M. – Losing my religion, Londonbeat – I’ve been thinking about you és még sok máig ható és élő Whitney Houston, Roxette és Rod Steward nóta. Rendes, és kevésbé populáris zenékről nem is beszélve. De az örökkévalóság legjobb klipje is megszületett, egy kicsit korábban publikált, de 1991-re csúcsra érő nótával, és egy olyan hajlékony hangú csávóval, hogy én kérek elnézést.

Chris Isaak – Wicked Game

A jó Chris már elmúlt 30 (mivel 1956-ban bírt születni) jóval, mire megírta és megénekelte az életműve csúcsát jelentő nótát 1989-ben, amikor megjelent a Heart Shaped World című albumán. Majd jött egy David Lynch nevű csávó a következő évben, és bezúzta a Veszett a világ(Wild at heart) című mozijába, ami egyébként Nicolas Cage főszereplésével készült és Arany Pálmát nyert a Bertolucci vezette zsűritől Cannes-ban 1990-ben.

A film fölkapta a nótát, rátaláltak az amerikai rádióadók és ’91 februárjára mindenfajta listák legtetején stabilizálta magát, valamint Chrisy bácsi egzisztenciáját, kb egy életre. De mindehez még abban a nem túl szerencsétlen helyzetbe is került a jó Isaak, hogy a vidóklipben -amit sokan a világ legszexuálisabb videójának tartanak – nettó öt percig (bruttó 3 napig) nyalogathatta a topmodell Helena Christiansen(a dán hölgy Versace bácsi kedvenc modellje volt  a 90-es években) meztelen testéről a tengeri sót… az alábbiakban látható módon.

A zenei vonalba nem mennék bele mélyen, csak annyit mondanék, hogy a nóta maga igazából a legjobb tisztán akusztikus verzióban szerintem. A minimalista hangszerelést laikusként jónak mondanám. Az ember hangja a klipben kiváló, viszont soha nem volt képes úgy énekelni, ahogy a stúdióban megcsinálták. Viszont az házborzongatóan qrva jó. Íme az élő változat is:

És csak a ráadás kedvéért (meg akinek van ideje ilyen country-ba hajló popot hallgatni) csak megmutatnám, hogy az ember képes volt összehozni még egy slágert, hogy legyen mit váltogatni az európai talkshow-os haknikon. (Lezárásként: mára már semmilyen szinten nincsen hangja a csávónak…)

Chris Isaak – Blue Hotel

Köszönöm a figyelmet. 🙂

“Geci Beerboard Top 30 – 1991” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nekem ez mind ismerős (sok előző top … val ellentétben), mer’ nekünk akkortól volt MTV. (Gyk. mjuzik televizsön.) És ezeket nyomták. Sajnos 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) poci bejegyzéshez Válasz megszakítása