Boldogasszony-ország

„Csak egészség legyen, meg TV-adás” – had kezdjem egy régi mondás felújított változatával, mert mi más is öleli körbe egyre fogyó népünk mindennapjait. Politika? Hagyjuk már. Nyilvánvalóan látszik, hogy itt senkit nem érdekel a politika. A többséget biztosan nem, mert a többség nem fáradt az urnákhoz. Így ők nyilván befoghatják a pofájukat mostantól négy évig, mert ők még az aktív vélemény nyilvánításra sem vették a fáradtságot. Aki pedig azt mondja, hogy ezek az emberek a távolmaradásukkal tíltakoztak a kormány politikája ellen, az annyira csehszlovák kommunista, hogy hozzá képest Alexander Dubcek svéd műlovarnő.

Akik pedig elmentek, azok becsületesen megszavazták a biztonságot, illetve annak ígéretét. Nyolc évnyi politikai marketing után, ami a semmittevést próbálta leplezni (nagyon szarul!), a magyar honpolgárnak semmi nem kell, csak az, hogy egy valaki (bárki!) azt mondja, hogy AZ LESZ ELVTÁRSAK, AMIT MI MONDUNK! – Ez az érzet vagy látszat sok mindent megér. Le sem tagadhatjuk, hogy Ázsiából jöttünk. Putyintól Türkémbasi-ig erről szól ott az élet. Demokrácia? Ráadásul képviseleti? Ja, lehet, persze, de pénzkidobás. Stabil pénz (még ha kevés is), stabil lakás (még ha bérelt is), stabil sör (még ha moslék is), stabil chips (még ha teszkós is). Ennyit a magyarnak! Azaz csak további megerősítést nyert június végi megállapításom. Olyanok vagyunk, mint egy boldog asszony, ha mindezt megkapjuk. S hogy megkapjuk-e? Fél éven belül kiderül.