Az Év Nyertese Magyarországon – 2010

Turbulens esztendőn vagyunk túl. Vannak jónéhányan, akik messze nagyobbat ugrottak, léptek fölfelé vagy előre, mint az egy átlagos emberi életben akár egyszer is előfordul. Emellett néhányan igazi bravúrt hajtottak végre azzal, hogy pozíciójukhoz jutottak vagy pozíciójukban sikerült maradniuk. Bár főként politika túlsúlyos az én jelöltjeimnek a listája, azért jutott bele más szférából is pár potenciális jelölt.

Természetesen bárki benevezhet bárkit, hogy a végén együtt dönthessünk (vagy dönthessek én :)). Az Év Nyerteséről részletes portrét készítek és a személyének szóló kérdésekre megpróbálunk majd választ szerezni.

  • Jelölt 1 – Tóth József, a 13. kerület polgármestere és országgyűlési képviselője, aki a narancssárga tzunami mindkét nagy hulláma közepette  megtartotta a Váci utat vörösben, még ha Csepel már nem is üzen neki.
  • Jelölt 2 – Szíj Melinda, a gépgyári betanított munkás Győrből, aki kis hazánk Susan Doyle-ja, a Megasztár Csuka Mónikája, a színpad Pinocchiója, akit csak a zsűri és a Megasztár közös csalása fosztott meg attól, hogy a nép az Év Hangjává válassza.
  • Jelölt 3 – Borkai Zsolt, aki második győri jelöltünk, tornász, majd katonai iskolaigazgató karrierjét váltotta évekkel ezelőtt politikaira, ami egy ciklusnyi polgármesterkedés után idén országgyűlési képviselőséggel és a MOB elnöki székével bővült ki, így átvéve a a magyar sport és sportdiplomácia irányítását, amihez a kellő politikai háttér is rendelkezésére áll jelenleg.
  • Jelölt 4 – Szalai Ádám, akinek tehetsége kiteljesedett és nem csak a német futball élvonal egyik legkiválóbb támadója, de a magyar foci új, lendületet és esélyt jelentő figurája is lett, miután a vele kiegészített válogatott képes volt a döglött fókák és a máltai villanyszerelők szintjét némileg felülmúló országot is legyőzni.
  • Jelölt 5 – … (ide várom a többi jelöltet) …

Szólj hozzá!