Valódi Karácsony

– Jézus! – kiáltotta egy hölgy elhalóan a szálloda lobbyjában, ami meglepte emberünket.
– Miről ismerhettek föl máris? – gondolta összevont szemöldökkel, mivel ő volt az igazi Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név). Unatkozó üzletembernek álcázta magát idei látogatásakor, amit – atyai rendelvényre – Magyarországon kellett töltenie. Miután látta, hogy a hölgy csak egy régen nem látott ismerősének vagy családtagjának örült meg ennyire, megnyugodott(bár előtte sem volt ideges). Elfogyasztotta a vadmálnás-vérnarancsos alkoholmentes koktélt, amit az ebéd után készítettek neki a bárban és ez jó érzéssel töltötte el, annak ellenére, hogy csupán a színét tudta élvezni, mivel keresztre feszítése óta eltelt földi tartózkodása alatt már nem érzett illatokat és ízeket. Ránézett Breitling típusú karórájára, ami a Péter által összeállított utazócsomagja része volt, és látta, eljött a késődélutáni-kora esti séta ideje.

Alig lépett ki szálloda bejáratán és sétált néhány lépést, amikor egy végtelenül tarka ruhájú, szinte bohócnak sminkelt, negyvenes évei közepén járó szőke nő szólította meg túl kedvesen:
– Mit szólnál egy karácsonyi karmolászáshoz, Kandúrka?
– Csak abban az esetben, ha Máriának vagy Magdolnának hívnak, Drága. Esetleg mindkettő. – válaszolta azonnal saját maga számára is érthetetlen módon Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név). Még hüledezett saját, gyarló válaszától, miközben már jött a viszonzás:
– Ahogy akarod, Kandúrka! De ha egyéb extrára vágysz, az már fizetős lesz.
– Ugyan, Kedves, én vagyok a Megváltód, így a testiségről nyilván szó sem lehet, sőt! – reagált Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név) – Boldog Karácsonyt! – tette hozzá és továbbindult.
– 10 ezerért kétszer megválthatsz ott, ahol akarod, Kandúrka! Bármikor! – kiáltott utána nevetve a kurva és cigarettára gyújtva és furcsa, maga által is megmagyarázhatatlan nyugalommal gyújtott cigarettára.

Újabb néhány perc múlva érte el a belvárosi aluljárót, amin keresztül haladva egy hangoskodó csoportot, hajléktalanokat látott meg és nézett túl sokáig. Azaz pont annyi ideig, hogy azok utolérték és megállították némi pénz és cigaretta reményében:
– Főnök, ha ki tudnál segíteni némi pénzzel, szebbé tennéd a szaros karácsonyomat – mondta egy magas, érces hangú férfi.
– Sőt, egy cigarettával már maga lenne a mennyország! – színezte tovább hasonlóan sántikáló, összevert fejű társa vihogva és örömében beleivott a kezében tartott palackba, amiben csak víz volt, és ez látszott is az arcán, miután lenyelte pár kortyot.
– Én a mennyországból jöttem és emiatt nincs itteni pénzem – tárta szét kezét őszintén Jézus(akinek mindig joban tetszett a Judás név) – de szívesen imádkozom értetek, vagy hozok nektek vizet valahonnan – tette hozzá szomorúsággal az arcán.
– Hagyad má’! A Mennyországból, igaz-e? – döbbent meg a sánta – vizet meg mink is tudunk szerezni – emelte meg a palackját Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név) arca felé, aki ösztönösen odakapott és érintésétől a palack tartalma rózsaszínűvé változott.
– Bazdanyádat, Köcsög Varázsló! – hörgött egy kopasz nagykabátos a háttérből – takarodjá’, mert fejbe rúglak! – indult meg fenyegetően a földi viszonyoktól elszokott isteni szerzet felé, aki jobbnak látta folytatni útját. Így már a meglepett morajt sem hallotta, amikor a hajléktalanok beleittak az időközben teljesen bordó színűvé változott italba és észlelték, hogy bor van az üvegükben.

Ahogy Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név) átsétált az egyre csendesebb belvároson, látott szobában mesefilmet néző gyerekeket, együtt éneklő családokat, a félkész étel fölött veszekedő szülőket, egymás kezét fogva olvasó idős párt, munkába induló tűzoltót és vasutast, ahogy mindenfelé a Földön, de még mindig az első két élmény hatása alatt volt, hogy sokkal hosszabb úton sétált visszafelé a szállodába, amikor egy fiatal pár megszólította egy éjjel-nappali bolt bejáratánál, kérdezve mennyi az idő:
– Negyed nyolc lesz öt perc múlva – mondta megszokásból arámiul, amit nem is vett észre, csak amikor a vidám válasz érkezett:
– Du bist külföldi vagy, Haver? – kérdezte a zselézet hajú fiú, amin a lánnyal együtt(lehettek vagy 16 évesek) nagyot nevettek.
– Csak félig – mondta már magyarul isten gyermeke, akit kicsit megzavart a laza stílus.
– Na, és honnan a fasz…, szóval és honnan jöttél haza karira? – nyomta tovább a srác, aki már nem volt szomjas, miután már csak támaszkodva bírta tartani magát.
– Betlehemből – válaszolta félmosollyal Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név) – bárányokkal foglalkozom.
– Neeeee? Akkor te biztos ismered Krisztus is, az is ilyen juhos arc. – vágott közbe a lány, akinek a hajszíne változott, ahogy odébb lépett, amikor barátja el akart esni.
– Csak látásból, de igen. – válaszolta a nevetést visszatartani igyekvő Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név).
– Kiru! Akkor add át neki üdvözletünket, ha legközelebb ütköztök – mondta a fiú, a lány sűrű bólogatása mellett és belépett a boltba.

Jézus(akinek mindig jobban tetszett a Judás név) még ott állt vagy tíz percig, hátha kijön a pár az apró üzletből, de nem tették, így elindult vissza a hotelbe, gondolatokkal, élményekkel telve. Már látszottak a bejáratnál álló feldíszített fenyő, amikor hirtelen felhangzott a csengő ismerős dallama, ami ideje lejártát jelezte. A jobb oldalon következő bérház kapualja tompa világoskék fénnyel világítani kezdett és enyhe füst áramlott ki belőle.
Feltűrte kabátja gallérját, még egyszer hátrafordult, jobb kezét félkörbe hátramozdítva búcsúzott el:

Van még remény! Áldott Karácsonyt Mindannyiótoknak, Magyarok!