Bukott diktátor 2011 – Unszimpátia-szavazás

Szezonja van bukásnak. Alig ért véget a felsőoktatási vizsgaidőszak, amikor is beindultak az arab országok népei. Nem is kell több nekem sem, máris nagyító alá veszem azokat, akik a leginkább érintettek az eseményekben.

Kérem a kedves látogatókat, olvasókat, hogy tekintsék meg a képeket és válasszák ki az általuk legkevésbé szimpatikusnak tartott vezetőt azok közül, akiket saját népe már megutált.

Rövid megjegyzéseim nem tekinthetőek érdemi összefoglalónak az illető személy politikája és személyiségjegyei tekintetében, inkább csak „színes aprók”, hogy legyen mi elvegye az aktualitás negatív felhangját.

Tunézia második köztársasági elnöke -Zine El Abidine Ben Ali

Aki korát messze meghazudtoló fiatalsággal birtokolta a elnöki székét még 75 évesen is, miután – jó afrikai szokás szerint – 1987-ben lemondatta elődjét és alig 23 évet elszomorkodott az ország tetején és pénzén. Eleganciája görög milliádosokat idézett… amíg a nép elégedetlensége elől az Arab-félszigetre és – állítólag – kómába menekült idén januárban.

Ben Ali

Muhammad Hosni Sayyid Mubarak

A pilótából politikussá avanzsált Hosni 30 éves regnálásával fáraói szintre emelte „uralkodását” mielőtt 3 héttel ezelőtt a nép és a katonai vezetés hatására elköszönt az elnöki széktől és az országtól is. A jó Mubarakról nekem a szomszédok Sümeghy Oszkár karaktere jut eszembe, bár Oszi bácsinak nem volt ilyen faszán hátranyalt hajzata, meg milliárdos vagyona sem Svejcban. 🙂
Az utolsó hírek szerint az ex-elnök egy szaudi kórházban fekszik hasnyálmirigy- és vastagbélrákkal, ami csak tovább súlyosbítja végletekig húzódó maradási szándékát Egyiptom élén. Valószínű azomban az is, hogy 83 évesen már nem volt teljesen ítélőképessége birtokában.

Mubarak

Muammar Muhammad al-Gaddafi

Köznapi nevén Kadhafi vagy Kadhafi Ezredes a hatalomban öregedett meg, miután 1969-ben puccsal megszerezte Líbia vezetői posztját. Stílusában Balázs Pali, Kozsó keveredik a korai David Bowie-val, a legutolsó Mick Jagger-féle ráncmélységgel megtoldva. Kimondani is, elhinni is nehéz, hogy 68 éves kora mellett 42 éve vezeti országát. Megjegyezhetjük, ő nem adja olcsón a bőrét és az országot sem. Családjával együtt patakvért ígért, és be is tartja azt. Mondjuk az egy nagyon fontos tény, hogy nála nem csak homok és szikla, hanem bizony nem kicsi kőolaj készlet is számításba vehető, mint tényező a hatalom megtartásának serpenyőjében. Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a nagy európai demokráciák megint csak ujjukkal integetnek Tripolisz felé, ahelyett, hogy eltakarítanák ezt a terrorista bohócot a térképről. Én rá adom le a voksomat.

Kadhafi

Ali Abdullah Saleh

Az egyesült Jemen első és jelenlegi elnöke igazi báránybőrbe bújt farkas, aki ugyan látványosan megijedt, amikor tüntetések kezdődtek távozását követelve és azonnal jelezte, ő bizony nem fog még egyszer indulni az elnöki székért (fájdalom, hogy hasonlót már hazudott korábban, de meggondolta magát 2006-ban), VISZONT Rajk Lászlót idézve lövetett a fegyvertelen tüntetők közé, mintegy a biztonság kedvéért.
Szimpátia-indexét nem csak betyáros bajuszkája, de az a tény is befolyásolhatja, hogy 1990-91-ben támogatta Kuwait iraki megszállását.

AASzaleh

Hamad bin Isa Al Khalifa

A bahreini király (korábbi emír) esetében a tüntetések is kevésbé érthetőek, hiszen eleve királyságról beszélünk, ami autoriter közeget feltételez. Így a korábbi kedves urak áldemokráciájával ellentétben az ő országában tényleg lázadásról van szó, aminek elfolytása érdekében sem pénzt, se posztót nem sajnált a korábbi reformer uralkodó, hiszen simán éles lőszerrel küldte a fegyveres erőket rendet rakni, miközben minden bahreini családnak kiutalt 1000 dínárt, ami szolíd 2300 amerikai dollárnak felel meg. Ki tudja, melyik hozza meg a sikert. Klasszikus, arafati fejfedője vajon véreskezű akarnokot rejt? Döntsetek!

Al_Khalifa

“Bukott diktátor 2011 – Unszimpátia-szavazás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Egyik szebb mint a másik, de egyelőre egyértelműen Kadhafi. Teljesen rábaszott amúgy ez a féreg, mert elcsúszhatott volna a balfenéken – a „svejci” meg londoni meg egyéb zsetonjait sem érte volna bántódás. Így viszont zárolták pl UK-ben a vagyonát a getszibe… laza 1 milliárd font csak itt. Szép.
    Amúgy Gecibá óriás ráérzés a David Bowie és Mick Jagger!! Konkrétan úgy néz ki a csávó mint kettejük szerelemgyereke 🙂

    Válasz
  2. Most még tenyleg az ezredes a favorit, de ezek az ugyek meg nincsenek lefutva. Barmelyik elmebeteg bevethet meg pl napalmot valami arvahaz ellen, es egybol atveszi a vezetest.

    Válasz
  3. Azért Col Gaddafi nyilván verhetetlen, főleg ezekkel a beszédekkel. Szvsz még a belátható jövőben is – bár lehet, hogy optimista vagyok.

    A múltban a bajuszosokat meg a Nagy Kormányost már csak a volumen miatt is nehéz lesz említeni.

    Válasz
  4. Nincs új a nap alatt.
    Ugyanolyan elmebeteg, mint Ceausescu volt. A végén az is meg volt győződve arról, hogy imádja a nép, ezért (is) értetlenkedett az amúgy komédia peren.
    És szinte 100%, hogy majd itt is megússzák a balhét a hátérben sunyító talpnyalók.

    Válasz

Szólj hozzá!