“Szarból várat – Mizu” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. hm! számomra mindkettő hallgathatlan, és kötve hinném, hogy ezt bárki közületek magától berakná az itunes könyvtárba hogy másodszor is meghallgassa (vagy többedjére ha úgy tetszik). Ha viszont a két produkciót kell értékelni, akkor én így látom: az eredeti fényévekkel jobb, mivel ott nem hat furcsának az, amilyen a dal. nem más mint ami. közönséges, primitív, és a csávó ennyit tud. de ott nem vársz mást, és nem érted félre. a másik viszont a műfajon kívülisége miatt gyakorlatilag értékelhetetlen, egy rossz dal nagyon rosszul előadva (ének végig hamis mint a bűn ez senkit nem zavar?!). mindezt „érzékien”. de ebben a számban mi érzéki? ez a divatos-latinosítás már 5 évvel ezelőtt kiment a divatból, és már akkor is ciki volt, még ha jól is csinálták (pl. nouvelle vague) de itt még ez is fázik.

    Az embereket sem értem a youtube-on, akik azt hiszik, hogy szarból várat építettek. A jelenség nem közvetlen a dal miatt jött létre, hanem egy lehetőség adódott az embereknek, hogy megvillantsák ízlésbeli fölényüket a gagyival szemben, miközben hülyét csinálnak magukból. A helyzet az, hogy Fluor Tomi sajnos sokkal többet ért a dologból mint Kesh meg a zenekara, és ettől lesz igazán pikáns ez az egész cirkusz, meg attól, hogy ő ennek tudatában fog röhögni mikor jön neki a csekk a jogdíjakról (minden Kesh játszásért is – ha ugyan nem kapcsolnak el az emberek a fertelmesen hamis ének miatt). A magyar könnyűzene marad ott ahol van. Megállt az idő. Más szakmát kéne keresni.

    Válasz
  2. Én továbbra is azt gondolom, hogy a Kesh változat – hamisságot(amit én nem veszek itt észre) és minden egyebet beleszámolva – messze meghaladja a hpni magyar, rádióban hallható zenék átlagát színvonalban. Bár – ahogy Mici mondta – én szeretem Ákost is, szóval nyilván nem vagyok beszámítható. 🙂
    A magyar zene állapotáról nem tudok érdemben nyilatkozni, viszont az MR 2-öt szívesen hallgatom és a magyar zenéket is benne, mert eleve öröm, hogy keletkeznek új felvételek és nem csak az SPS-t kell hallgatni, mint a Juventus-on, meg a többi másik rádión. Senki vagyok, üssetek! 😀

    Tanulság mára: csinálok iTunes listát, mert nincs. Pedig 3 éve van saját Apple gépem. 🙂

    Válasz
  3. Na, egyrészt egyetértek Ádámmal (zenében ez nem feltétlenül gyakori dolog), a Kesh verzió egyszerűen értelmezhetetlen, ekként szar. Nem hamis végig az ének amúgy, csak helyenként, kár, hogy az pont a refrén általában.
    Ugyanakkor a Flour Tomi-féle eredeti atompoén, vicces (főleg a „kéjt kicsi legau”, ami konkrétan szabolcsi gyökerekre utal). Nem mondom, hogy korszakalkotó, de hogy korszakdefiniáló (már ami 2011 első felét illeti), az biztos.

    Válasz
  4. Az külön remek, hogy Fluor Tomi helyett Flour Tomit írtam! Innen már Liszt Ferenc sincs messze, ugyebár.
    😛

    Válasz
  5. Koszonom a horizontom tagitasat. Ezeknek az eloadoknak a letezeserol egeszen eddig nem sikerult ertesulnom. 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása