Kiszervezett alkotmány

Ehét hétfőn Schmidt „TVTorna” Pál aláírta az új magyar alkotmányt. Megismerkedtem vele és bátran állíthatom, hogy az évezredes magyar történelem legnagyobb szégyene ez a dokumentum. Nem csak megcsúfolja a nép hagyományait, de lényegesen kisebb értékű, mint az 1949-es sztálini alkotmány.

Ugyanis abban legalább volt valami, még ha minden szava hazugság is. A 2012 elejétől érvényes magyar alkotmány megfelel ugyan az alaptörvény egyszerű definíciójának, hiszen leírja egy nemzet alapvető értékeit, valamint egy demokratikus állam elvi kereteit, de nem tartalmazza azokat a pontokat, amelyek által ez MAGYARORSZÁG alkotmánya lenne. Lényegében bámilyen országnév behelyettesíthető lenne a „Magyarország” szó helyére.

Ennek ellenére azt is nyíltan kimondhatjuk, hogy igazi magyar és különleges dokumentum.
Magyar, mert megalkotói magyarosan nem vállaltak fel semmilyen felelősséget, hanem kibújtak alkotmányozói kötelezettségük alól, amikor minden konkrétum leírásához a ‘ennek részleteit majd egy sarkalatos törvény’ szabályozza. Az, hogy sarkalatos törvény, mint törvényi formula, nem létezik a magyar jogrendben, az már igazán apróság.
Eredeti az új magyar alkotmány, mert az első olyan alkotmányos dokumentum a Föld népeinek történetében, amelyben le van írva, hogy azt, amitől alaptörvény egy alaptörvény, az esszenciáját teljes egészében kiszervezik más törvényekbe. Szánalmas szarháziak azok, akik ezt így találták ki és valósították meg. VAGY igazi csinovnyikok, akiknek önálló gondolata nincs, hanem a Fidesz pártvezetés nyulacskái, csicskái és néhány, erősen diktátori hajlamú ember marionett bábui.

Nem akarok a részletekbe menni, de nem rendelkezik az alkotmány az országgyűlés felépítéséről, házainak számáról, nem rendelkezik – többek között – a nemzeti kisebbségekről, sem a honvédség, a bíróságok alapvető tulajdonságairól és jogairól. Többek között. Ugyanis a sarkalatos törvény hatvankétszer(62-szer) szerepel benne…

Mivel a további pocskondizással csak oda süllyednék, ahova az alkotmányozók emelkedni próbáltak, bátran mondhajtom, hogy a jelenlegi kormánypártok tagjai, országgyűlési képviselői megbukottnak minősíthetőek, mint felelős politikus, mint erkölcsös ember és mint magyar hazafi. Sajnos egyet kell értenem – csak körülírni merem, leírni nem – azokkal a parlamenti pártokkal, akik nem vettek részt ennek, a gyújtósnak is alíg tekinthető, dokumentumnak a létrehozásában és elfogadásában.

Őszintén remélem, hogy a magyarok Istenétől eredő sors súlyos elégtételt vesz ezeken az embereken, mert azt nem látom reálisnak, hogy ezt az alaptörvényt a jövő év elejéig európai és elfogadható szintre hozzák. Pedig lehetett volna végre egy olyan politikai lépés, döntés, ami miatt büszkék lehettünk volna a jelenünkre, a múltunk mellett.

“Kiszervezett alkotmány” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nyugi, majd a kotmányra alapuló „sarkalatos törvényekkel” a zemberek megjapják a zértelmet. Egyéniben benyújtják, szavazógép elfogad, palibácsi aláír. Szerintem valamelyik TMK műhelyben már polírozgatják a Parlament tetejéről levett vörös csillagot.

    Válasz

Szólj hozzá!