Tökönszúrás Egyeteme 2. – A tarvágás ideológiájáról

„Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.”

Kádár János (1985 szeptemberében Mihail Gorbacsovnak az 1956 utáni megtorlásról)

Az előző „előadásunk” végszavát szőttem tovább, mivel jelentős mentális gyötrődést okozott a gondolat, miszerint kommunistává lettem az orbáni eseménysor által. Ám rájöttem, hogy én bizony továbbra is jól és stabilan állok korábbi meggyőződésem alapjain, ellenben a politikai osztály jelenleg hatalmon lévő tagjaival.

A konzervativizmus leírásaival tankönyveket töltenek meg, így most egyszerűsítésképpen én a köznyelvhez lényegesen közelebb álló „fontolva haladást” használnám a definiálásra. Ennek minden ága ugyanazokra a tradicionális alapokra épül, így a konzervativizmust a jelenlegi Fidesz-KDNP vonatkozásában kizárható. További gondolkodás után a huszadik század végén teret nyerő ideológiai irányzatok közül a neokonzervativizmus begyűrűzése vetődik föl, de – mélyebb elemzések nélkül is kijelenthető – a magyar politikai pártok, képződmények önmeghatározásuk és viselkedésük alapján mindannyian fényév távolságra vannak a „neokon” alapoktól.

Az orbáni szövetség a rendszerváltás óta tendenciózusan valami ellenében határozta meg saját magát, illetve mozdult mindig a politikai térben a megüresedő helyekre, mintegy megélhetési jobboldalivá válva az elmúlt húsz esztendő alatt. De az a tévedése Orbánnak és szűk belső körének, hogy a kétharmad mögött egy az emberek egy mindenre kiható változáscsomagot vártak és várnak el, azt gondolom, végzetesnek mondható.  Azt gondolom, erre Magyarországon senki nem akart felhatalmazást adni 2010-ben nemhogy annak másfél-két éven belüli lebonyolítására.

A legnagyobb baj azonban nem az, hogy ezt a kommunikációt folytatták és folytatják, hanem az, hogy ezt – egyre nagyobb mértékben – el is hiszik a srácok, mintegy legitimálva azt, amit sikerült elkövetniük az elmúlt húsz hónap folyamán. Aki józanul gondozik, tudja, hogy nem volt szükség ilyen mérvű átalakításokra azokon a területeken, ahol az Orbán-adminisztráció ezt szükségesnek gondolta. Az eredményt látjuk, élvezzük. Mikor ezeket a sorokat írom, már Orbánékban is elkezdett felsejleni, hogy a kurva nagy, nyugatról érkező pofont, amibe beleszaladtak, nem véletlenül adták. Sőt, a pofonzsák csak most nyílt ki…
Hogy a pofozás elég lesz-e a tényleges kijózanításhoz, előre nyilván nem lehet látni, de az biztos, hogy a címben jelzett tarvágás-szerű országmenedzsment szükségtelen és erősen megalapozatlan (volt eddig), ráadásul semmilyen konzervatív eszmével nem összekapcsolható.

Kijelenthetjük tehát: a tarvágásnak nincs ideológiája vagy ha mégis, az a bolsevik típusú kommunizmushoz áll a legközelebb. (Ez utóbbit most még elhessegetem…) Ugyanakkor – bár közvetlenül nem kapcsolódik a fő témánkhoz – a legszomorúbb dolog azzal szembesülni, hogy a tarvágásnak nincs életképes alternatívája.