Nem lehet elmenni ama csapatsportokban elért sikerek mellett, amik most pénteken boldogították a magyar népet. Míg a magyar vízilabdás lányok lenyomták az olimpiai bajnoki címvédő hollandokat (hátrányból felállva), addig a magyar férfi kézilabdások a franciák kézis aranycsapatát igázták le lendületből (ehhez már csak zárójelben kell hozzátennünk, hogy a férfi vízilabda csapat is kapaszkodik vissza a csúcsra az EB-n, ami nem is árt, hisz jön az olimpia).
Aki nem követi említett két sportág eseményeit, annak nem árt tudnia a poszt értelmezéséhez: kisebb-nagyobb válságokon vannak túl a válogatottak és bizony nem egyszer, nem kétszer égtünk és sóhajtoztunk, amikor a fent említett hölgyek vagy urak produkcióját néztük az elmúlt pár évben. Most, amikor – kimondhatjuk – világra szóló sikerek után vagyunk pár órával, nappal, mindkét válogatott tagjai és edzői csapatról, összhangról, egymásért küzdésről beszélnek. Mondjuk ki azt is, hogy ennek nagyjából mindig így kell, kellett volna lennie (amire kiváló példa a Kemény Dénes vezette férfi pólócsapat, amiben korszakos egyéniségek szerényen dobálták/ják a gólokat és nyertek/nek meg mindent, ami megnyerhető) és nem másképp. Sajnálatos, ha voltak (és vannak) olyan élsportolók ebben az apró országban, akik – bár más sportágban tevékenykednek, mégis – úgy viselkedik, mint az egyszeri magyar futballista, aki tudott két egyeneset rúgni, és máris el van szállva magától több évtizedre, mint Vlagyimir Putyin egy hatékonyan lebonyolított választási csalást követően. Focistából nem akarok sok példát hozni, de Sebők Vilit a közelmúltból és Torghelle amiSanyink a jelenből azért említendő. De ide lazán beilleszthetjük a világsztárnak kikiáltott Görbicz Anitát, aki állítólag olyan nagyképű lett, hogy saját magával is csak hétfőnként áll szóba (miközben azért egy elbukott kézilabda világbajnoki és egy olimpiai döntő szárad a lelkén, amiért nem számolt el, és amivel Mezey György mellé zárkózik föl a magyar sport legnagyobbat bukott szereplőinek csarnokában).
Utóbbi, Görbicz-féle, eseményeknek részese volt Mocsai Lajos is, aki most Szerbiában vezeti a magyar kézis srácokat, és korábbi teóriám, miszerint az ember (mármint Mocsai) kulcspillanatokban rossz döntéseket bír hozni, ezért nem nyert még semmilyen igazán nagy címet edzőként, megdőlni látszik. Ugyanebben a témában a női pólósok kapitányáról, Merész Andrásról nem tudok nyilatkozni, így nem maradás más hátra, mint a tényleges témáról is ejteni pár szót.
Tehát: Mocsai és Merész – úgy tűnik – azzal bírt most hozzátenni a legtöbbet a csapatához, hogy közösségé hozta össze a játékosokat, nem csupán sportolók ad-hoc csoportosulásává. Emellett úgy néz ki, hogy a lányok és a fiúk is partnerek ebben, mindannyian, és nem a pénzért, nem a csillogásért vannak ott, teszik a dolgukat a címeres mezben, hanem egymásért, a közös siker lehetőségéért. Alárendelve saját önös érdekeiket, alázatosan küzdve és – ezáltal – nagyot alkotva.
Különleges dolog, esemény ez, mert bizakodással tölt el engem, és talán még más sportrajongókat is, akik ezt belelátják az eseményekbe. Különleges dolog ez, mert boldogság hormonokat szabadít föl az emberben, amikor az utolsó pillanatban nem elveszítjük, hanem megnyerjük a meccset és a tv előtt ökölbe szorított kezünket megemelhetjük és azt mondhatjuk: IGEN! 🙂
Remélem, és kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkező egy hétben még sok örömünk legyen az aktuális Európa bajnokságon mindkét sportágban, és várhassuk bizakodva a tavaszt és a londoni olimpiát. Remélem, és kívánom ezeknek a tehetséges sportembereknek, hogy az alázatuk segítse őket a nehéz pillanatokban, és a döntőig menetelve tudjanak erőt meríteni saját maguk és a csapattársaik ihletett, motivált és lelkes hozzáállásából. Ria-ria! Hungária! 🙂
Koszi az osszefoglalot. En vagyok az, aki nem koveti az emlitett sportagak esemenyeit (sem).
Ami nem derult ki szamomra:
– ezek ugyanazok az arcok akik eddig vesziteni szoktak, de most nyertek, vagy megujult a csapat?
– nyertek egyszer, vagy mostanaban nyeregetni szoktak?
Amugy a vizis lanyokrol jelent meg egy egysoros a BBC-n, mert a brit csajokat vertuk nem is olyan regen.
Na én sem vagyok VágóPista a témában, de attól még e örö e bódottá & bütte vadot.
A kérdésekre infó: a csapatok magja ugyanaz (nyilván az idő előrehaladtával vannak változások, de a csapatok törzsgárdája ugyanaz és eddig csak az ilyen világversenyeken nyeregettek, most meg megy a szekér. Továbbra is közvetítünk akkor mostantól részletesen. 🙂
Azért a ma esti női vízilabda győzelmet elcseréltem volna a kézilabdával 🙁
Elfogytak a fiúk a csoportkör alatt, mint a nyugdíjpénztárak. Sajnos a magyar bajnokságban játszók mentálisan nem kapnak olyan folyamatos terhelést, ami felkészíthetné őket egy ilyen intenzív szériára. Amikor egy bajnokságban (francia, spanyol, német és a skandináv bajnokságok) van 8-10 olyan derbi, mint itthon a Veszprém-Szeged, akkor azoknak a játékosoknak nem okoz gondot megfelelően koncentrálni kétnaponta. Itt a fiúk nagyon akarnak, de egészen egyszerűen látszik rajtuk, hogy kiperzselte belőlük az első három meccs az agyukat. Nem baj, ez jó felkészülés volt az olimpiai kvalifikációs tornára, ahol bevetjük Charlie apót, a soha el nem kopó csodanyugdíjast, akinek negyven évesen is 150 centi a súlypont emelkedése és vele megnyerjük az olimpiát is. 🙂