A szép emlékű édesség és szendvics témák megidézése után ismét a 80-as és 90-es évek világába kanyarodom vissza, hogy az utókor számára is nyoma maradjon, mivel is kényeztették a testemet otthon összes anyámék (édes-, nagy-, kereszt-), valamint a középiskolai kollégiumban a szakértő stáb tagjai.
Nyilván ezek olyan ételek, amik nem tűntek el, nem kerültek multikézbe, mint egyes édességek vagy az utasellátó büfék, egészen egyszerűen már nem olyan egyértelműen és visszatérően részei a mindennapoknak, mint hajdanán.
Az otthoni, családi vacsorák, amikor még alap volt, hogy majdnem minden nap meleg vacsorának kellett az asztalra kerülnie:
Első helyen a fentebb is megjelenített héjában sült krumpli említendő. Végtelen egyszerű étek, egyértelmű, hogy vajról szó sem lehetett, kizárólag margarinnal kentük meg a frissen pucolt, még meleg vagy minimum langyos krumplikat és az olvadó margarint még sóztuk, hogy jobban essen rá a citrompótlós-cukros tea.
Nyilván nem maradhat ki a bundás kenyér, hiszen amint szikkadni kezdett a kelleténél kicsivel nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló kenyér, azonnal érkezett 4-5 tojás, illetve a Vénusz napraforgó olaj és máris kész volt a aranybarnára sült, puha, laktató vacsora, tea obligát, mint előbb is.
Édes-drága anyai nagyanyámnál a fél nyolcas híradóra már mindenki alvásra kész volt megetetve-megfürödve (nagyapámat is beleértve!), mivel a nyolcórási filmet (ópárdon 20:05, mert volt vers mindenkinek is) már a kedvenc foteljából szerette nézni, csendben, sötétben, koncentráltan. Ennek keretében le volt egyszerűsítve a vacsora is: szafaládé kecsöppel (mustárt csak a felnőttek ehettek), májkrémes kenyér csakis pápai májasból (amit ma már nem lehet hentesnél kapni, pedig az a változat talán még egy fokkal jobb lehetett, mint a mostani, bár meglepődtem, hogy ebben épp nincs túl sok szar), vagy a puding (csoki, vanília, puncs ízek váltakoztak), ami nagymamáméknál mindig volt a kamrában és az volt az extra, hogy öntött rá egy kis házi szörpöt.
Szilvi emlékezett vissza a nálunk is rendszeresen felbukkanó, zsömléből vagy kifliből készült vajas/margarinos-tojásos/parizeres melegszendvicsre, amihez járt a csemege piros arany is. Teát vagy kakaót itt se feledjük.
Aztán beköszöntött a középiskola, annak is a honvéd változata, ahol ugyancsak maradandó vacsoraélményeket lehetett szerezni, kicsit talán más szemszögből.
Rendszeresen kaptunk lángost, amire aztán kiválóan lehetett inni a kisfröccsöt Zsuzsa néninél a Liget Presszóban, 12 forintért.
Vállalható volt a majonézes krumplisaláta natúr sertésszelettel, valamint az orosz hússaláta, aminek annyi köze volt/van az oroszokhoz, mint a párizsinak Párizshoz. Nagyon fontos megjegyezni, hogy az orosz hússaláta – minden egyéb híreszteléssel ellentétben – kizárólag maradékból készül, ezáltal összetétele mindig változó és sohasem megbízható. 🙂
A csúcs pedig, aminek az említésétől a mai napig enyhe hányinger vesz rajtam erőt, kvázi-pavlovi reflexként, az az édes túróval töltött és besütött zsemle. Ennek a fenti fényképpel is emléket állítok, mert ez olyan gyakran volt a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium és Kollégium konyháján, hogy szerintem bérmunkában eltartott néhány családot, akik nem csináltak mást napi nyolc órában, mint szedték ki a zsömle belét ehhez a csodálatos ételhez, amikor fejenként kettőt sütöttek meg belőle 350-400 éhes, 14 és 18 év között fiúnak kb másfél-kéthetente. Lehet, hogy az elején még szerettem, de harmadikban már biztosan nem. Brrr. Persze azért mindig elfogyott, mert nem volt más. Itt viszont nem fröccsözés volt a levezető, hanem foci a kolesz betonos pályáján, hogy eszünkbe se jusson, mennyire nem laktunk jól. 🙂
Ezek voltak nálam, nálunk. S nálatok?
Nekem is hasonlo a lista, apro elteresekkel.
– En most ertesultem a toltott zsemlerol, es sajnos ezt a tudast mar nem tudom nemtudni. Kosz! 😛
– Svab nagyinak koszonhetoen nalunk szigoruan parizernek hivtuk, de volt kaposztas cvekkedli es grenadirmars is. A kuktaban is volt egy enyhe céhá a kozepen.
– Nalunk nem szafalade volt, hanem krinolin.
– Apropo kaposztas teszta, en a mai napig emlekszem a pillanatra, amikor a Szabolcs osztalytarsam sot es borsot kert ra, akkora sokk volt. Azota mar probaltam igy is, ugy is, es nincs hatarozott allaspontom, de az akkori napkozin nevelkedett kis lelkemnek a porcukor ilyen kerek-perec elutasitasa hallatlan es erthetetlen volt.
– Az orosz hussalatarol otletem sincs, hogy milyen kene legyen. Az egyetlen kontextus, amiben en talalkoztam vele, az az asztalon volt, amit egy amerikai gyalogos, egy francia orvezeto es egy angol geppuskas ult korul.
– Amugy szerintetek van-e osszefugges a magyarok alacsony varhato elettartama es a fenti lista feltuno zoldseg-mentessege kozott?
…valamint rakott-, illetve paprikas krumpli.
Tejbegriz. Tejberizs.
cserépkályhában, vasvillán piritott kenyér, fokhagymával megdörzsölve, kacsazsir.
lágytojás, szigorúan a narancssárga műanyag tojástartóból, kiskanállal.
ha hó eleji fizetés volt, akkor a még felpöndörödésre képes párizsi-kosárka egy kis olajon kisütve, bele sajt reszelve, kenyérrel.
klásszik szalonna a rúdról, kenyérkatonákra rakva.
jaaaa, és a legdurvább desszert: főtt édes kukorica mézes-mákos szósszal leöntve. ilyet szerintem nem ettetek…
a fentebb soroltak Geritől mind, krinolin-befutóval.
1998-2002 ig volt szerencsém a KATKO konyha eme specialitásához, (túros zsemle) mi csak „szem”-ként hívtuk.:D Volt egy paradicsomos káposzta főzelék féle, fedőneve „zanussi” volt, mivel úgy nézett ki, mintha mosógépben készült volna… Vacsora után az emésztéshez kellett is a Liget presszó:D