A nagy pác-próba 1.

Vettem magamnak a bátorságot, hogy megtegyek egy komolynak tekinthető lépést az ínyenccé válás, illetve a hobbi szakácsi lét magasabb szintje felé. A kezdeti gondolatot a Gordon Ramsay-féle Anglia legjobb étterme műsorban látott londoni argentin grill étterem, a Santa Maria del Sur, séfje ültette el a fülembe, aki a bemutatkozó üzenetben elmondta, hogy ők bizony kizárólag minimum 27 napig pácolt argentin bélszínt tesznek a faszénparázs fölötti rácsra. Na, ezt tetézte még két dolog.

Egyfelől a kedvenc hentesem, Imi (ő egyébként úgy tud beszélni bármilyen húsétel elkészítéséről, de akár egy tepertő kisütéséről, hogy azonnal meg kell ennem egy kis főtt tarját vagy dagadót tormával), aki megerősítette: bizony az ideális marhahús pácolás hossza 21 nap.
Másfelől az a tény, hogy megkentem vagy 8 szelet karajt mustárral és három nap mustáros pihenés után rátettem 2 percre egy előmelegített öntöttvas serpenyőre ezeket a szeleteket, és soha nem tapasztalt, röfitől el nem várható ízélményt éltünk át miközben ettük.

Így aztán fehérpecsenye és felsál szeletekre került mustár, dijoni mustár, pici bors, egy csepp vörösborecet és némi worchester szósz, majd az húsok bekenését követően olajjal – a légmentes elzárás jegyében – befedtem a húst. Ez volt szerdán, február 1-én. Ma készítettem róla két fotót, majd jött az átmozgató edzés és a visszahelyezés a légmentes pácba.

Igyekszem beszámolni folyamatosan a remélhetőleg sikeres érlelésről és ha minden jól megy, akkor a készlet erejéig akár szívesen is látunk érdeklődőket az elfogyasztáskor.

“A nagy pác-próba 1.” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mi az hogy, nagyon is érdeklődünk! 🙂
    Nagyon kíváncsi vónák, hogy argentínék pontosan miben is pácolnak amúgy. Nem lehet, hogy az valami szárazpác? A mustáros-olajos vonulatot nehezem tudom róluk elképzelni, de persze az, hogy én mit képzelek, semmit nem jelent 🙂

    Válasz
  2. Kedvet kaptam én is! Na, nemcsak az érlelésről készített későbbi képek nézegetéséhez, hanem a kipróbáláshoz is. Úgyhogy, bocs, Geri, de az ötletedet smittelem, holnap megyek húst venni. 🙂

    Mici! A Bede blogjáról nekem valami olyan rémlik, hogy argentínéknak ugyan faszányos a húskészletük, de nem nagyon fűszereznek, pácolnak, hanem csak odarittyentik sülni, ‘oszt buenos días. Vagy Te a londoni argentínokra gondoltál?

    Válasz
  3. Helló, Mindenki!
    Ha már pácnál tartunk, lenne 1 kérdésem. Nem tud valaki egy kifejezetten nyúlhúshoz passzoló pácot?
    Előre is köszi!

    Válasz

Hozzászólás a(z) Tivcs bejegyzéshez Válasz megszakítása