Hasonlatosan a Fuji meglátogatásához, ismét a jelenleg népszerű kuponos-féláras vásárlás segítségével jutottunk el Philippe Del Mestre kiváló éttermébe, ami néhány éve a Hollán Ernő és a Balzac utca sarkán működik. Kellemes januári szombat délutánon szakítottunk erre időnk, amikor is egy gourmand menüt ettünk végig, borokkal kísérve.
Az étterem maga bordó és fás árnyalatú falakkal, bőr székekkel várja az éhes látogatókat. A bejárati ajtó mögött homáros akvárium, de itt nem a díszállati mivoltuk az elsődleges a jó ráktestűeknek, mivel van homár menü. 🙂
Na, de vissza eredeti témánkhoz: kedves pincér ablak melletti körasztalunkhoz ültetett, nagyméretű étlapot hozott és egy étvágycsináló pohár borra invitált minket, amit el is fogadtunk. Egy zseniálisan lágy és gyümölcsös Jásdi Cserszegi Fűszeres és egy nagyon ásványos, szinte sós, de nagyon finom Kősziklás Királyleányka volt a nyitány, amit sebtiben követett is a séf üdvözlete: egy apró adag füstölt angolna majonézes krumplisalátával. A rózsaszín angolnafilé omlott a szánkban, a füstös íz pedig nagyon jól harmonizált a krémes-majonézes-snidlinges krumplival. Itt gyorsan közbe szúrom, hogy kaptunk kis kosárban ház péksüteményeket: korpás kenyeret, szezámos falatkát és zöldfűszeres falatkát, amelyek mindegyike korrektnek bizonyult.
Majd a második étek, a menüsor előétele érkezett: fűszeres libamájterrin hagymalekvárral és házi kaláccsal. Krémes, jó hőmérsékletű, enyhén fűszeres terrint kaptunk, nagyon finom, teljesen homogén állagú lekvárral. Ami megkoronázta a libamájas kompozíciót, az az Árvay Casino Cuveé (ha jól emlékszem, 2007-es, de lehet, hogy 2001-es), ami furmint-hárslevelű házasítás és ízben, illatban nagyon passzolt a májhoz.
Az ételsorban volt két kiegészítés is. Az első a napi leves, ami egy borscs volt. Ahogy alább látható, nagyon szépen tálalt, esztétikus húsos zöldséglevesről beszélhetünk, de annyira nem volt karakteres, mint amit egy ilyen, eredetileg egy domináns zöldségre épülő (jelen esetben cékla) levestől elvárható lenne. Korrekt volt, de nem hozta a többi étel pazar színvonalát.
Na, aztán jött a rendes „leves”: tengeri „pot au feu”: lazac, tőkehal, Szent Jakab kagyló és feketekagyló, valamint rákfarok saját, fehérboros levében megpárolva. Feszes halhúsok és kagylók, enyhén fokhagymás-boros natúr ízzel. Mellé egy Etyeki fehér cuveé 2010-ből az Etyeki Kúriától, ami könnyű volt, nem túl intenzív, de kellemesen savas, nem elnyomta, inkább hangsúlyozta a tenger gyümölcseinek ízeit. Szuper.
A főétel előtt kaptunk egy egyszerű, könnyű citrusos szorbet-t, hogy – ahogy a pincér fogalmazott – megnyugtassa a gyomrot a főétel előtt. Megtette. 🙂
Szégyen, de pont a fő-főételről nincs fotóm, ezért igyekszem érzékletesen leírni az étket magát, ami fokhagymás, rozmaringos sült báránycsülök volt, kevés párolt spenóttal és némi krumplipürével. A báránycsülök csontján, egészben volt – szerintem – lassan párolva-sütve, de a hagyományos módon. A húsról az evőeszköz érintésére a gyönge, egyenletesen barnára sült, éppencsak zsíros bárányhús úgy omlott le, mint rakott szoknya a felajzott mennyasszonyról a nászészakán: könnyedén, bájosan, de ellentmondást nem tűrően. A körete és saját szaftja a fokhagyma sajátos zamatát az ember ízlelőbimbóin egy pillanatra megpihenve hangsúlyozta, majd a bárányhús édeskés ízével keveredve töltötte be a szájpadlás és a nyelv közötti teret, hogy a garaton keresztül induljon utolsó útjára. Mellé egy Rékasi Merlot-Feketeleányka házasítást kaptunk. Rékas Temesvártól nem messze, a Kárpátok erdélyi vonulatainak lábánál helyezkedik el, és semmihez nem hasonlíthatóan vadállatian telt, testes vörösborokat produkál. A feketeleányka olyan szinten ütős, hogy a Merlot sem tudja tompítani. A bárányhoz hibátlan volt, de valószínűleg minden vöröshúshoz az lehet. A báránycsülök volt Szilviám kedvence ebből a sorozatból.
Bár arról Juci és Mici tudnak pontosabb képet adni, hogy mennyire fontos eleme a sajt a belga konyhának, de mi itt kaptunk kiváló sajttálat (a narancssárga kérgű sajttól indulva, ahogy a fogyasztást javasolták): egy Münster nevű tehénsajt krémesre érlelt, közepes büdős és ízes, majd egy finoman krémes, friss kecskesajt, végül egy rokfort típusú kékpenészes sajt, nagyon erőteljes ízzel. Olálá! Mellé egy könnyed, de gyümölcsös Etyeki Pinot Noir 2009-ből. Több, mint kiváló.
Aztán az i-re a pont, hogy ne ízlelőbimbó ne maradjon szárazon. A desszertválogatás: fehércsoki-mousse, narancs-mousse, tejcsoki-mousse, fehércsoki torta, étcsoki torta és speculus fagylalt. Ezt a gyűjteményt én a mai napig megkönnyezem titokban. Az agyam azóta mousse-lázban ég, mert annyira könnyű, de fantasztikusan olvadós ízorgiában volt részem. A speculus pedig Szilvi kedvence lett. Ez egy francia keksz, ami mézeskalács ízvilágra emlékeztet, de egy kicsit finomabban, fűszeresebben. Ez jött le a fagyiból. Mellé a Gróf Degenfeld pincészet Fortissimo Cuveé-je, ami egy töppedtszemű hárslevelű és muskotály házasítást. Passzentos desszertbor, nem vitás.
Hab a tortán jelleggel még egy autentikus és hibátlan Creme Brulee-t sikerült letuszkolni, amit pont tökéletessége miatt nem érdemes elemezgetni. Technikai információ csupán: nem kell trükközni semmilyen pisztolyokkal, meg sütővel, ha valaki otthon nekiállna, mivel létezik a céleszköz: flambírszesz. Be fogjuk szerezni és ki fogjuk próbálni.
Összességében: ha jót akarsz enni, jókat akarsz inni, szakértő kiszolgálására vágysz, elmész Philippe-hez. Ha rendszeresen szörfözöl a kuponos oldalakon, akkor a 10.000 forintos gourmet menüt behúzod féláron (=két embernek 10.000 forintért), amitől felbátorodsz és elköltesz még 10.000 forintot borra és arra, amit megkívánsz. Ráadásul nem fogod megbánni, mert a „Philippe, a belga” Budapest egyik legkiválóbb étterme, azt bizton állíthatom.
Mi tavaly ősszel voltunk kollegákkal, hasonló veridkttel távoztunk. 🙂
Wow, remek!
Egyetlen gyors korrekció: a speculoos nem francia keksz, hanem holland. Úgyhogy egy kis flamand kanyart is kapott a vacsorátok, na ettől nem francia étterem a Philippe, hanem igazi belga.