Sonka és társai

Eljövend a húsvét és ilyen sonkák közepette bizony nem is lehet más a kérdés, mint: ki milyen lábas jószágban látja a húsvét lényegét materializálódni.

A fenti képen látható, egy csíknyi kövérjével és egy friss, édeskés újhagymával csendéletbe foglalt fél sonka az egyik alternatíva, DE

van, aki a kötözött sonkában hisz,

van, aki a csülökben,

van, aki füstölt tarjában.

Persze van a disznón túl is sok jóság:

tejes bárány eleje, hátulja, gerince, lapockája, combja… Friss rozmaringgal, ahogy Világevő is bemelegített a húsvétra.

Emellett még ahol különbségek mutatkoznak: kenyér vagy sós kalács kerül a sonka-tojás-torma trojka mellé az asztalra?

Mindenki írjon szokásairól, had tanuljunk, okosodjunk.

Addig is egy másik kép a fenti sonkáról, hogy ne felejtődjön el. (Egyébként az óbudai Jánernél még van néhány adag, darab belőle, holnap tudok eltetetni, elhozni, ha valakinek megtetszett. Ízre, állagra országos.)

“Sonka és társai” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A magunk részéről különleges gonddal készülünk az év számunkra legnagyobb ünnepére – gasztrofronton is. Jellemzően hagyományos népi ételekkel – Zsófikával tervezzük néhány kép küldését, ha kész lesz a „szentelt”, ahogy nálunk hívják (ui. a vasárnap reggeli misén görög katolikuséknál egy külön szertartás szerint beszentelik).

    A sonkáról egyelőre annyit, hogy decemberi saját vágás pácolás szárítás füstölés. Itt lóg a pincében.

    Válasz
  2. Személy szerint ezen szavakért – „saját vágás pácolás szárítás füstölés” – mélységesen irigykedem és gratulálok, Poci! 🙂
    A mi sonkánk a kötözött fajtából való, mégpedig malackának combjából, füstölve, nyersen. A hartai parasztsonka megismert minőségéből és a lenti teszt eredményeiből kiindulva a Harta Hús termékét húztam be a Lehel-piacon. Már az illata olyan, hogy megőrülök vasárnapig… 🙂
    A főzés előtti és utáni állapotról szívesen küldök képet, Geri.
    Mellé kenyér lesz és torma, a haciendánkon tojó tyúkok tojásaival.

    http://www.mgszh.gov.hu/aktualitasok/hirek/2012_sonka_ellenorzes.html?pagenum=1

    Válasz
  3. Anyu szokott főzni kötözött sonkát. Tormát, tojást (a sonka főzővizében főzve), retket, zöldhagymát, paprikát és édes kalácsot eszünk hozzá.

    Válasz
  4. Nalunk is altalaban sonka, tojas, torma, ujhagyma, ez a vonal van.
    Iden nem-magyaroknal voltunk latogatoban, uh csirke curry / coronation csirke krosszover volt barna rizzsel, chasernek meg Victoria sponge cake hazi szilvalekvarral.
    Ma viszont lesz thick sliced honey roast sonka, mert nem birok nem sonkazni husvetkor.

    Válasz

Szólj hozzá!