Az egri Sike Tamás egy nagyon fasza csávó lehet, mert olyan borokat csinál, hogy vért könnyezek örömömben, bármikor iszom. De ami még ennél is keményebb, hogy eddig csak fehér borokat sikerült fogyasztani az ember terményei közül. Ezekről szól ez a poszt.
Sike Egri Chardonnay. Egy vörösökkel testességben (vö. Hagyó Miklós) versenyezni képes, igazi robusztus fehérbor, amiben ugyan van némi gyümölcsösség, de a sokat fogyasztott nyáresti típusú csajozós chardonnay-t el lehet felejteni. Szinte harapható, mégis ott van benne valami érett, nagyon letisztult íz, ami egyszerűségénél fogva zseniális.
Sike Egerszóláti Olaszrizling – ez méginkább odabaszós fehérbor, talán a legjobb, de mindenképpen a legkülönlegesebb olaszrizling, amit valaha ittam. Ott van benne az olaszrizling savassága, amitől önmagában és fröccsben is nyeles ez a bor. De egyben tüzes is, meg a végén érezni egy aszús utóízt, szinte biztosan a visszamaradt cukortól. Mindenképpen kell, hogy hűtve legyen, plusz kell, hogy kapjon egy kis levegőt, és akkor el lehet csípni némi virágos illatot, meg az előbb említett aszús zamatot a lassú kortyolgatás közepette. Kellemesen testes bor, amiből érdemes sokat inni egyszerre, mert egy pohár után az embernek félbe hagyott munka érzése támad.
Ó mennyire egyetértek, Geri bátyám! A Sike-féle borokkal konkrétan te ismertettél meg, midőn az emlékezetes rozéteszt után (folytatni kellene!) rámutattál a szakember felhozatalára, így az olaszrizlinget be is vásároltam. És még tízszer. Sírsz, olyan az a rizling, ahogy mondod!
Amúgy az olaszrizling nagy kedvencem lett, most is éppen egy olyat kortyolok 2011 Gere kivitelben aus Villány, de a Sike cucchoz képest labdába nem annyira rúgás.