Euro 2012 – A csoportkörök eredményei + esélylatolgatás

Elhullott a férgese és Európa nyolc legjobb (?) nemzeti csapata ma elkezdi a küzdelmeket az elődöntős helyekért. Röviden összefoglalom, miképpen jutottak ideáig és mi várható az egyenes kieséses szakaszban.

A csoport: (polákok, csehek, ruszkik, hellének)

Kijelenthetjük, hogy a lazáskodó oroszoknak mindenkinek 4-5-öt rúgva kellett volna első helyen továbbjutni, ehelyett távoztak. Legközelebb szólunk nekik, hogy a fű a stadionban arra van, hogy focizzanak rajta, nem sétálgatni. Ez a csoport volt a leggyengébb csoport és a csehek megverték a náluk gyengébbeket, ami elégnek bizonyúlt az első helyhez. A görögök meg beevickéltek egy végigbekkelt győzelemmel.

B csoport: (friccek, luzitánok, dánok, tulipánosok)

A németek esélyeshez méltón nyerték a csoportot, jelenleg nem sok olyan válogatottat látok a tornán, ami annyira egybe van, mint ők. A harmatos hollandok leégést kihasználva a közepes portugál csapat továbbjutott, pedig szerintem a dánok nem csak szimpatikusabb, de egy picivel talán jobb csapattal mentek ki, de kellett volna még egy gól az egymás elleni meccsen. Az idei EB-n a hollandok mutatták be azt, amit a franciák és az olaszok az előzőn. Mindig lesz egy olyan sztárcsapat, ahol kizsigerelt focisták befásulva, motíválatlanul mennek el a tornára, aztán mennek hamar haza.

Cseh-Portugál: itt minden a cseh védelmen múlik. Ha bírnak koncentrálni, lehet esélyük, egyébként ordas zakóval búcsúznak el. De szerintem nem bírnak. Tipp: legalább két gólos portugál győzelem és egyre jobban belendülő luzitán válogatott.

Német-Görög: talán a legsimább negyeddöntő lesz, mivel a német mindenképpen lőnek egy gólt. A kérdés ennek az ideje, mert attól függ majd a gólarány. Tipp: fix német győzelem.

 

C csoport (digók, írek, spanyolok, horvátok)

A spanyolok szűken, de hozták a papírformát a számomra igen szimpatikus és titkos esélyesnek tartott horvátok ellen, így a harmatos íreket legyűrő olaszok mentek tovább. Ez teljesen rendben van így, nem volt meglepetés, de sebaj.

D csoport (angolok, gallok, ukránok, svédek)

Motoszkál benne a „mi lett volna, ha…” típusú kérdés arra a helyzetre, ha nem Seva, hanem Ibra lő két gült a svéd-ukránon. De nem lőtt. Így a franciák annyit adtak ki magukból, amennyit bírtak és ez elég volt. Azt gondolom, hogy bele fognak lendülni. Az angolok meg már bele is lendültek némileg, így egy k(assa)is segítséggel csoportelsőként jutottak tovább, ami a továbbjutás szempontjából nem nagy különbség a másik csoport miatt.

Spanyol-Francia: az biztos, hogy ez az ág a keményebb, mégis ki merem jelenteni, hogy egy fokkal talán esélyesebbek a spanyolok. Az a közepes teljesítmény, ami eddig a spanyolokat jellemezte egy döntetlenre biztosan elegendő. Benzema vajon magára talál? Ezen szerintem sok múlhat. Ennek ellenére egy hosszabbításos spanyol továbbjutást várok, kevés góllal.

Angol-Olasz: ez az angol válogatott egy szedett-vedett barkácscsapat, még ha Rooney elérhető és formában van, akkor is. Szerintem az olaszok fognak továbbjutni. Tizenegyesekkel.

 

 

“Euro 2012 – A csoportkörök eredményei + esélylatolgatás” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Anglia hatot elvesztett a het tetmeccsbol, ami tizenegyesekkel vegzodott. Ha nincs dontes a hosszabbitas vegere, sztem mar egybol mennek is zuhanyozni. Minek szivatnak magukat.
    Az olaszok viszont meglesznek a rendes jatekidoben, Terry odaheggeszti a homlokat Balotelli cipoorrahoz, Parker meg negykezlab belekuszik minden tavoli bombaba. Cole nem zarja jol bal hatul, de Lescott mindig visszaer, hogy lepockolje di Natale fejerol a labdat. Milner beadasa Welbeckrol bepattan a hatvanadik perc kornyeken. Onnantol onfeledt oromgyertyak a sajat tizenegyespontjukrol, ennyi varhato az oroszlanoktol. A sziv legyozi a szenhidrat-dus taplalkozast.

    En most inkabb azert szurkolok, hogy a gigerli ne lojon ma este. Mindegy, ki megy tovabb, mert errol az agrol ugyis a nemetek jutnak be.

    Válasz
  2. M1K1!
    Egy kicsit, a végkifejletet illetően vitatkoznék Véled, mert a 11-esekről szóló résszel egyetértek, hiszen van egy Terry-jük. 🙂
    De. Bár az általad leírt forgatókönyv még elképzelhető is lenne, dehát ebben az angol csapatban hemzsegnek a túlértékelt emberkék (Milner, Parker, Terry, Carroll). Egyikük „másfeleség-vadász”, másikuk pénzmosási ügylet tárgya.
    Arról nem is beszélve, hogy Hodgson eleve úgy állt hozzá, hogy másodikként végeznek a csoportban. Milyen mentalitás, illetve vélemény ez a saját embereiről mán?! 🙂
    S ezért bőszen tanulmányozta a spanyolok játékát és saját bevallása szerint(!) emiatt nem is nagyon tudja, hogyan játszik az olasz válogatott.
    „Az utolsó csoportkörben a spanyol-horvátot néztem inkább, mint az olaszok írek elleni meccsét, mert azt hittem, hogy a spanyolok lesznek a következő ellenfeleink. Természetesen ismerem az olasz játékosokat, de hogy egészen őszinte legyek, tegnap kezdtünk el felkészülni a találkozóra. Persze láttam már Olaszországot játszani, de nem tanulmányoztam őket komolyabban” – mondta Roy Hodgson, az angolok kapitánya.” forrás: http://sportgeza.hu/futball/2012/eb/cikkek/pp/?p=1
    Másrészt, én nem várok sokat az angol Hókuszpóktól (ld. link a shoutbox-ban)… 🙂

    Válasz
  3. Hat nem fejelt egyet ez a rohadt luzi? Magamat is meglepem, milyen intenziven tudom gyulolni azt a kis kocsog primadonnat. Az egeszben az a tragedia, hogy tenyleg egy zseni ugyamugy.

    Az angol csapat valoban nem mindig viselkedik sport- es uriemberhez meltoan a palyan kivul, de szerencsere a versenges nem is errol szol. Amit irsz, az az utolso szoig igaz, viszont ettol meg az is igaz lesz, amit en irtam. Szar meccsen epphogycsak lenyomjuk a digokat.

    Roy Hodgson valoban eleg komikus figura. A brit sajto szerint leginkabb bagolyra emlekeztet. http://www.buzzfeed.com/greggdd69/10-owls-that-look-like-roy-hodgson-england-footbal-5v0wl

    Válasz
  4. „Szerintem az olaszok fognak továbbjutni. Tizenegyesekkel.” – Geri bácsi, te egy vátész vagy. 🙂

    Válasz
  5. @Juci – LOHHOHHOOOLLL!!! 😀

    A jobbik csapat jutott tovabb. Cserebe az olaszok megtapasztalhattak, mennyire frusztralo volt ellenuk jatszani a nyolcvanas-kilencvenes evekben.

    A joslatom be is valhatott volna, ha a bagoly nem ut leket a taktikam imbolygo ladikjan. Milner es Welbeck le lett cserelve az 59 es feledik percben…
    Az onfeledt oromgyertyak meg az utolso pillanatban valo mentesek viszont megvoltak.

    @Reci – az uj europa bajnok – LOL! Az olaszok 120 perc alatt sem tudtak golt loni annak a csapatnak, amelyiknek me’g a franciak is, a svedek meg kettot. 😛

    Válasz

Szólj hozzá!