VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó

Két éve kezdődött, amikor augusztus 20-án láttuk, de nem kóstolhattuk a lecsókat Kenesén (kivéve Szilvi, akinek Fülöp segített kajához jutni) és elhatároztuk a lecsófesztiválon történő részvételt. Bekövetkezett.

Igazából a szervezés részleteibe nem akarok nagyon mélyen belemenni, elég az hozzá, hogy az előkészületek alatt júliusban egyszer Mici nagyon felhúzta magát a hiányos kommunikáció miatt a szervezők részéről, majd nem tudott eljönni. Hála Istennek (aki egyébként Mikoláék közeli ismerőse családilag), azért összejött a megfelelő létszám (Ádi, Anita, Alíz, Petya, Resi, Regi, Csilla és Tivcsi), összeálltak a szükséges berendezések, eszközök. Valamint köszönet a családomnak is, főleg kicsi feleségemnek, szép Szilviámnak, aki testi és lelki erejét nem sajnálva, biztosította a szinte folyamatos jelenlétemet a rendezvényen. (Lesz még egy-két személyes kommentárom, csak azért, hogy  mindenki lássa, hogy sokan, sokat tettek azért, hogy a tegnapi móka lebonyolódhasson.)

Fontos lépés volt a próbafőzés és a lecsóreceptek, javaslatok aggregálása, amely nem sikerült tökéletesre, de ennek még lesz jelentősége később.

Köszönetnyilvánítások

Először is mindenkinek riszpekt, amiért elviselte a szaharai hőséget, ami a Balaton partján augusztus 20-át követően nem mindennapos dolog, főleg ilyen szinten. 🙂

Másodszor köszönet a csapatnak, akik augusztus 24-én, pénteken este, őrületes odaadással és nem kevés munkával megalkották a fesztiválgyőztes lecsóindulót, amelyet egy alábbi videón meg lehet tekinteni és hallgatni. 🙂

Harmadszor köszönöm Recinek, mint első konzulensnek, és minden jelenlévőnek, hogy véleményükkel és szakmai álláspontjukkal segítettek a sok-sok információból és javaslatból összerakni a végső receptet, amit megfőztünk. 🙂

Negyedrészt köszönöm Pali öcsémnek, hogy segített megszerezni a profi főzőberendezést (Recinek és Tivcsinek köszönöm, hogy a Budapest-Bkenese-Budapest útvonalon szállították a nem kicsi főzőüstöt), valamint elmondta, hogy lesz a Bíró Lajos-féle receptből végül lecsó. 🙂

Videó a hivatalos bemutatásról by Ádi:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=MepBdqPeMVc[/youtube]

Mit is főztünk? (Ezt kb 40-szer mondtam el én, 20-szor Anita és legalább 10-szer Alíz az érdeklődőknek)

– füstölt kenyérszalonna zsírját kiolvasztottuk, a pörcöt kiszedtük, majd egy kis húsos kolozsvárit a zsírba megpirítottunk és rádobtuk a nagyjából 6,5 kiló szép nagy darabokra vágott lecsópaprikát, amit jól összeforgattunk és alacsony tüzön pároltunk. Amikor már megpuhult a paprika, de még enyhén ress volt, hhozzáadtuk a negyedekre vágott vöröshagymát, aztán tovább pároltuk. Ezen állapotában hozzáadtuk egy füstölt libacombot feldarabolva, az íze kedvéért, plusz két szép hegyes-erős típusú paprikát, ugyanezen ok miatt. Amikor összepuhult, levettük a tűzről, fűszerpaprikát adtunk hozzá érzésre és belekevertük a hámozott összevágott paradicsomot, majd fedő alatt pár percig pihenni hagytuk. A pihentetés alatt egy kisebb bográcsban megpirítottuk a szárazkolbászt. Utána a lecsó visszakerült a tűzre, a kolbászt belekevertük, készre fűszereztük és tálaltuk.

Videó a főzés során elvégzett promóciós tevékenységről:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=AWXepIavL44[/youtube]

Íme a versenytányér kitálalva:

Valamint zsűrizésre előkészítve:

Arról sajnos nem készült fénykép, hogy a lecsó elkészültét kígyózó sorok várták és magunknak is menteni kellett, mert elfogyott az utolsó grammig, kb 20 perc alatt.

A lecsó mellett (ami ugyan nem kapott díjat), a másik nagy büszkeségünk a külön az indulókra összeállított zsűri által maximális, 50 pontra értékelt lecsó-induló, amit alább lehet meghallgatni:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=O1ShxPg-yW0[/youtube]

Ráadásként élvezzettel lehet gyönyörködni abban, ahogy a sármos csapatvezető és az újdonsült bájos csapatorvos (including lead vocal!) fürdik a sikerben és a népszerűségben:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=pqa27XG70DU[/youtube]

A 2013-as rendezvényre pedig – kötelező jelleggel – meghívom az összes idei csapattagot, valamint a érdekköreinkbe tartozó összes Mikola Istvánt és családjukat, hogy a ‘valki tárcsán sült lecsójukkal együtt vegyünk föl ismét a versenyt a többi csapattal és elhódítsuk a vándorkupát, valamint a Lecsókirálynak járó koronát és palástot. 🙂

 

 

“VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Ahogy ezt már Facebookon is kifejtettem, fantasztikus lehetett az egész, szuper volt, hogy végig tudósítottatok képekkel, videókkal, a dalgyőzelemért full reszpekt és gratuláció, és biztos vagyok benne, hogy a lecsó részt is csak azért nem nyertük meg, mert dilettáns, proletár és taplónyelvű a zsüri.
    Jövőre számos Mikola Istvánokkal kiegészülve büntetünk!!! Akkor aztán nézhet Lacibácsi az ízfokozós szakácssipkájával!
    🙂

    Válasz
  2. Oriasi gratulacio! Nagyon jol neztetek ki!

    Amugy milyen volt a mezony, marmint kinezetre es hangulatra? SZOT-udulo hangulat, bajszos-pocakos otvenesek? Vagy hasonloan sarmos urbanus csapatok?
    Kostoltatok mas lecsojat is? Kostoltatok a nyertest?

    Laci bacsi elott azert le a kalappal, igazi reneszansz ember. Hatalmas, ahogy ujradefinialta magat az Omega feloszlasa utan. 🙂

    Válasz
  3. sííírock:
    @Geri: „Isten … aki egyébként Mikoláék közeli ismerőse családilag”
    @Mici: „Lacibácsi az ízfokozós szakácssipkájával”

    Amúgymeg katlan melléki táncolásos sales activity, lecsóinduló hangcsuklás nélküli eléneklése, és hát a szinpadon előadott triplaLutz alapján az idén nálam Anita vitte el a „csillag születik” díjat 😀

    Válasz
  4. A post kivételesen nem volt teljes körű, úgyhogy pár detail… Nagyon kellemes csalódás volt. Mi korábban odamentünk, hogy foglaljunk helyet. Rögtön mondták, hogy „mi oda nem mehetünk, mert az már le van foglalva. Már hogy örökre.”. A kiállításos tapasztalataimból kiindulva tudtam, hogy ez nagyon nem jó jel, és a szervezetem reflex-szerűen elkezdte termelni az adrenalint, illetve ökölbe szorult a szám. De meglepetés történt: mindenkinek tök jó helyet adtak, így nekünk is, ahogy azt a fotókon látni (Facebook). Mindenki nagyon kedves volt, a szervezők segítettek, látjátok, hogy tök jól konferáltak fel bennünket. A zene kezdetben idegesítően hangos volt, szintén meglepetésünkre ezzel alábbhagytak. Csak mondom, hogy vidéki műsorok esetén milyen nehézségekkel találkozhattok. Nekem nagyon sok időmet elvette a tartalom készítése, de fél szemmel pislogtam, és tök jó volt látni, ahogy mindenki serénykedik, és vállal, és tesz, ez volt az egészben a legeslegjobb. Jobb már csak akkor lehetett volna, ha több ismerősünk/barátunk eljön. Azzal, hogy a versenyt megnyerjük én igazából nem számoltam. De lehet győzelemoptimalizált lecsót készíteni, lehet, hogy jövőre két félét kellene. Az egyiket pl. elnevezhetnénk „ízléstelen lecsónak”, a másikat magunk örömére készíthetnénk. Ja igen. Standképben legyőztek bennünket, hiszen a többiek tudták, hogy itt is kell homorítani. Tehát jövőre brutál egyenruha, és sátor kell. (A mellettünk levő standon pl. volt rúdtánc, mert valaki hozott rudat, szóval voltak ilyenek…). És még valami: kereskedelmi mennyiség főzésében kell gondolkozni kizárólag, mert tök rossz volt, hogy felcukkoltuk az érdeklődőket, akik mire odaértek, már nem jutott nekik semmi.

    Válasz
  5. Milyen nagyszerű, amikor történelmi távlatból tekinthetünk erre a nagyszerű helytállásotokra. Két éve kezdődött…. és máris győztesen sikerült elhagyni a „világot jelentő deszkákat.Nem vígasztalás végett és okán, de hogy képzelitek, hogy minden díjat be kellene söpörni? Hiszen akkor jövőre egyedül állnátok a pusztában elbujdokolt, magukat mélyre ásott ellenfelek nélkül szemben az ízfokozó sipkával Jó lenne, ha a fenomenális művészi produkció CD változatát közkinccsé tennétek. Jelentős előnyt jelentene a jövőre nézve a bírálók előtt a széles néptömegek által énekelt, táncolt megjelenítések /ezt a mondatot nem lehet befejezni/ Szóval jövőre jó ötlet a kétféle lecsó készítése 1 a zsűrinek, 1 saját használatra. Deo volente, ha élünk, meglessz. Sziasztok!

    Válasz
    • Ez sajnos nem derült ki Benke Laci báttyó megnyitó szavaiból, meg az összevont értékeléséből sem. így azt gyanítjuk, hogy ők sem tudják pontosan. 🙂

      Válasz
  6. M1K1: „Hatalmas, ahogy ujradefinialta magat az Omega feloszlasa utan.”
    Nem szokásom az ilyesmi, de ezen hangosan felröhögtem és (bazmeg ahogy írom, most is) hosszasan kacagtam 🙂
    Cheers!

    Válasz
  7. Getzibácsi: egyébként tetszik a művetek, amennyire látvány alapján meg lehet ítélni.
    Nem akartok turnézni? Most éppen Szentesen van lecsófesztivál…

    Válasz
  8. Gyerekek, totál döbbenet! :-O Ezt az egészet csak most olvastam, néztem a videket és hát aztkellmondjam, eldörzsöltem néhány könnycseppet!

    Ultrariszpekt a fordított lecsóért (összefolyik a nyál a számbam most konkrétan), a lecsóindulóért és a kategória megnyeréséért is egyben!

    A vicc az, hogy azon a hétvégén nem messze voltam haverokkal és szóba jött, hogy elnézünk a lecsófesztiválra, amit ekként borzasztó módon sajnálom, hogy végül nem mentünk, dobtam volna egy atom hátast, mikor odakeveredek a 44-es főzőhelyre! 😀

    Válasz

Szólj hozzá!