Pünkösd Tiszavalkon 2010 – Igazán jó emlék, ami így előjön

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Tiszavalk képe úgy lobog fel nékem
Majd huszonkilenc havi régiségben.

Mivel idén is majdnem elmentünk Tiszavalkra, a mai napig a vázlatok között tartottam a tavaly előtti kirándulást, legalább cím szintjén és magam is meglepődtem, mennyire élesen előjönnek a fontosabba események.

Mostanában jól esik vizet, csak sima csapvizet inni. 🙂 Ez azért fontos, hogy itt megemlítsem, mert Tiszavalk is vízbázisú falu. Vízillat van, a Tisza és a Tisza-tó közelsége minden pillanatban és minden darab földben, téglában, minden szál fűben érezhető. A település egyetlen akkori (mostani?) szálláshelyén (Vészi kert) béreltünk korrekt házakat és élveztük a napsütést, mert jutott dögivel.

Első nap (május 22, szombat) a megérkezés napja. El is telt az idő a megérkezéssel, az aklimatizálódással, az öböl, a falu, a szomszéd falu (Tiszabábolna – megközelítése a töltésen autózva) a lelkészlak megtekintésével. Közben evés és ivás. Főleg ivás. Csak abból a régóta emlegetett eperpálinkából nem volt épp. A hangulat emelkedett, de beköszöntött a futballtörténelem legszarabb BL döntője jutott. Bayern München-Internazionale. Arra emlékszem, hogy a nem kevés pálinka és a kiváló Boncmester bélszín segítségével sikerült csak némileg feledteteni a mecss szánalmas színvonalát.

Kitérő a lelkészlakról. Akkor üresen állt (azóta benépesült), de látszott rajta, hogy sok embernek, nagy családnak elegendő. Az is érezhető volt, hogy sok nagy család lakott már benne. Méltóságteljes épület, mégis szerethető. Egyszer lesütnék a kertjében egy ökröt vagy a konyhán egy lavór (olyan széles karimájú zománcozott fajta, amiben elfér kb 30 szelet) bécsi szeletet. Ilyen a hangulata, ahogy felidézem az emlékeket.

Másnap (május 23, vasárnap). Voltunk Istentiszteleten. Úrvacsoráltatással. Én nem vállaltam, minek álszenteskedtem volna. Szép volt, emelkedett körülmények, némi bánat, hogy a hitközség jelenlévő tagjainak létszámát duplázta a Sajnos csapat résztvevő létszáma. Mixi tudott orgonálni kézzel. Idősb Mikola Istvánnak szép hangja van, betölti a templomot. Tényleg.
A nap másik fő programján kiderült, hogy nem tudok motorcsónakot vezetni, ami miatt ráadásul majdnem el is haraptam a helyi motorcsónak-szakértő (adekvát kalap-kockás ing-gyakorló nadrág-gumicsizma) torkát. Persze Resi tudott és el is csavarogtunk a Tisza-tón. Különleges volt látni, ahogy a gátat és a zsilipet megkerülve a Tisza megtalálta az utat a tárolóba. Általam csak tankönyvben látott madarak, napsütés, sok-sok víz. Nagyon kellemes volt.

Aznap – ha jól emlékszem – pörköltett csináltunk, este hangosan szólt a zene és fantasztikus szinten sikerült bebaszcsizni (miközben én kiadtam egy release notes-ot, illetve egy ideig próbáltam tanulni a vizsgáimra, de az nem nagyon sikerült).

Hétfőn elpakoltunk és elköszöntünk Tiszavalktól. A lezáró esemény egy napsütéses, de szeles össznépi ebéd Egerben, az első vizit az Imola Udvarházban. Egy mustáros nyúlgerinc emléke remélik föl, ami pont olyan jó volt, mint a későbbi, 2011-es látogatásaink alkalmával elfogyasztott jóságok.

Meglepetés, hogy megírtam ezt a posztot. Ahogy az is, mennyire előjöttek a kellemes emlékek. Ugye visszamegyünk még? 🙂

Ui: ha valakinek meg vannak még a fotók, vagy a link, ahova a fotókat feltöltötte, megoszthatná, lécci, mert akkor akár egy galériát is csinálunk belőle.

Ui2: már csak azért is vissza kell menni, hogy elhelyezzük a Sajnos csapat első geocache ládáját a tó egyik vízbiztos szigetén