Mindenki CEO

Ha nem is félelmetes mélységben, de viszonylag nagy rendszerességgel használom a LinkedIn nevű szakmai-céges közösségi oldalt, ahol nyilván szakmai titulusok és önbizalomnövelő megnevezések szerepelnek mindenkinek a neve mellett. Ennek kapcsán morfondírozok azon egy ideje, miért is zavar, hogy oly sokan olyan nyilvánvaló módon használják a CEO kifejezést.

Segített rátalálni a megoldásra német-olasz főnököm, akinek – nyilván a vállalati kultúra és a társadalmi értékek miatt, amik mentén szocializálódott – az igazgatósági tagság, illetve az ügyvezető igazgatói státusz felér egy szentté avatással, de legalábbis egy bíborosi kinevezéssel. Azt hiszem, ez a fajta pátosz és áhítat némileg túlzás, de talán ez az egyik véglet. A másik az a véglet – amibe 5 éve magam is belecsúsztam – amikor a mögöttes tartalom nélkül, trendiségből, álsztárságból kinevezik az emberek saját magukat fővezérnek. Megnézem most, mitől is lesz CEO egy CEO.

 

CEO és társai

CEO, CIO, COO, CFO, CTO, CMO, CRO. Ezek amikről tudom, hogy mit jelent és azt gondolom, mindegyiknek kell, hogy legyen egy szolíd, legalább évtizedes tapasztalat, meg óriási tudás. Csak rutinos, ravasz rókák (jobban mondva róka urak és róka hölgyek) lehetnek csak olyan chief-ek, akik nem csak a névjegykártyájukon azok.

Nagy-Vállalat

CEO-ja csak olyan szervezetnek lehet, aminek vannak tulajdonosai, akik számonkérnek, profitot, hasznot, osztalékot akarnak látni. Kb mindenáron. Csak a mérték számít. Szóval CEO-ja szerintem olyan cégnek legyen, amit Rt-nek hívnak.
Ugyancsak legyen olyan az a cég, ahol van a részvénytársaság mellé van apparátus is. Mert az egyszemélyes vállalatnál csak egy bénább van, ha  mindenki vezető. Ezt – állítólag – Mexikói hadsereg szindrómának hívják, mert a 19. században a jó mexikóiak azért nem tudtak sikeresen csatározni, mert nem volt katona a hadseregben, csak tisztek. Határozzuk meg a CEO-hoz szükséges kritikus tömeget mondjuk 500-ban. Az egy elég nagy szám.

B.O.D.

A fő-executive elég keveset ér (mondhatjuk, hogy elég hülyén néz ki) a többi executive nélkül (a hárombetűs rövidítések tanácsa, ugye). A Board of Director, magyarul az igazgatótanács az, akiket a vezérigazgató irányít, illetve akiknek azért egy kicsit beszámolással tartozik, meg persze közösen hoznak döntést. Tábornokok, összezárva. 🙂

Riszpekt

A kor talán annyira nem számít, bár egy diplomát feltételezve, meg a fent említett évtizedes tapasztalatot mellétéve, senki nem lesz becsületes módon CEO 28 éves korában. Ha mégis, akkor a) zseni, b) zseniális ötlete volt, de b) esetben hamar ki fogják b@szni a fő részvényesek, mivel ki fog csúszni a kezéből az irányítás, hiszen nem tudja, hogyan kell ezt megakadályozni. A CEO-t tisztelet kell, hogy övezze. Az, hogy ez rajongással teli vagy félelemmel teli, már másodlagos rövidtávon. Hosszútávon meg… van rossz CEO, jó CEO s még több. 🙂

 

 

“Mindenki CEO” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Én ebbe nem vinnék ennyi csavart Geri. Mint CEO. Ugye. 🙂
    Mivel van egy Kft-m, aminek én vagyok az ügyvezetője és van 3 alkalmazott, ezért ténylegesen is van mit ügyvezetni. Mivel a Linked in angol nyelvű, így hát CEO-t jelöltem be. Mint sokan mások is. Mit lehetne tehát helyette? Owner? Az nem nagyképű? 🙂 General manager? Már ha szóról szóra lefordítom, akkor is stimmel. Az már megint egy másik kérdés, hogy az ember mondjuk egy multi CEO-ja, vagy egy 4 fős KFt-nek? De a trabantot vezető aágrólszakadt is sofőr és a Ferrarit is sofőr vezeti. 🙂

    Válasz
    • A managing director-t javaslom használatra. 🙂 Mert az én szemszögemből a legfontosabb kitétel az, hogy a CEO legalább egy igazgatóság feje, amihez meg kell legalább még 2 igazgató, hogy igazgatóságnak lehessen nevezni.
      A Trabantot meg inkább egy Rolls-Royce-szal állítanám párhuzamba: a trabantot a driver vezeti, aki tulajdonosa a szerkezetnek (autónak nevezni azért fölfelé kerekítés), az RR-t meg általában nem gazdája, hanem a sofőr, amit chauffeaur-nek mond a művelt angol. 🙂

      Válasz
  2. Háát, az owner lehet egy lakókocsis büfé ownerje is, a chief executive off. az tényleg némileg robosztusabb szervezetet feltételez, így hangzásra.

    Válasz

Szólj hozzá!