Fuji 2012 tavasz – Változatlan minőség

Azt gondolom, hogy az éttermi étkezés – még ha gyakorta követjük is el – mindig egy kicsit, ünnep, aminek a margójára érdemes rögzíteni, mennyire felelt meg a várakozásainknak. Ezzel jól meg is ideologizáltam, miért csak most teszem közé a tavalyi vendéglős kalandozásainkat.
Tavaly május végén ismét tettünk egy kirándulást a Csatárka utcai japán szigetre, a kiváló Fuji étterembe, egy hasonló menüs megoldással, ahogy 2011 őszén.

Sajnálatos módon, komoly adatvesztés miatt (Fülöp gyermekem simán törölte a telefonomon tárolt fotókat, rávilágítva arra, hogy nem csak műszaki hiba okán lehet szükség a vállalati közegben bevett biztonsági mentésekre, illetve memóriaürítésre) verbálisan kell pótolnom a Fuji kerthelyiségében készített fényképeket. Remélem, sikeres lesz a vizualizáció és az ezzel járó virtuális élvezetek.

Az a tény, hogy a frissen kialakított, kinyitott kerthelyiségben ültünk, ülhettünk le, sokáig emlékezetes marad, nagyon kellemes volt. (Hiába, a Rózsadomb minden kis szeglete Rózsadomb.) Szilvabort és japán sört kértünk, meg vizet, mert jó meleg volt és élénk ízekre is készültünk.

Előétel

Három apró halomban hosszúkás fekete tányéron kaptuk: pirított szezámmagos szójacsíra – édeskés és roppanós, padlizsán szárított bonitóhallal és lapulevéllel – a hal umami ízű pehelyként vitte a falatkát, alga almaecetes polippal – érdekes édes-savanykás kombináció, amit a csaknem tökéletesen puha polip jól szállított (amennyire a gumi puha lehet, annyira puha volt). Izgalmas nyitán volt.

Sushitál

Három tökéletes nigiri: lazacos, (vörös) tonhalas, királysügérrel készített. Első kettőről nyilván nem sokat kell mondanom: hibátlan minőségű nyers halszelet, tökéletes állagú rizs. A harmadik halfajta fehér húsú, de a két másikhoz hasonlóan jól harapható, szálkamentes, szóval a sushi maga kiváló ezzel is. (Kitérő, hogy próbáltam rákeresni és azonosítani a halacskát, ami érdekes eredményt hozott. A Bűvös szakács egy korai posztjában a királysügér francia neveként a dorade szerepel, aminek az angol változata a sea beam, ami meg magyarul arany durbincs, ami viszont egy kisebb hal, nem is lehet belőle akkora egész szeletet vágni – szerintem – mint amit mi megettünk. Így aki tud, segítsen nekem eme ellentét feloldásában.)

Első főétel: lazac ponzu szósszal

Szép szelet grillezett lazacfilé, ami mellé a ponzu (rizsecetes, citromos szósz) nagyon jó mártás volt, el is felejtettem hozná rizst enni, egészet alkotott a hús a szósszal.

Leves: szójás-hátszínes húsleves

Klasszikus távol-keleti csészés leves, szójás alapban néhány falat hátszín. Inkább átvezetés volt két fogás között, mint egy önálló, illetve mi szerintem nem tudjuk úgy enni, ahogy a japánok, mert inkább beszélgetve kellene lassan elkanalazni, hogy szépen befedje a korábbiakat és helyet csináljon a következő ételeknek, de nekem, nekünk ez (még) nem sikerült.

Tempura: torpedórák japán salátával

Amiben a japán konyha utánozhatatlan, még ha nálunk is alap házi technika a bundázás: a hajszálvékony, mégis roppanós tésztaköntösben megmaradt a rák saját íze és pont elég is volt az a pár falat, ami egy adagba kerül. Mellé egy nyers, ress uborkás, répás, retkes szójás-fokhagymás saláta volt a köret. Egyre inkább az van most a fejemben, ahogy szedem össze az emlékeket, hogy a japán nagysága talán éppen abban rejlik, hogy méltósággal, lassan tudnak enni, ahogy mi nem. Meg sok kis adagot, ahogy mi nem. 🙂

Főétel 2: házi csirkeszárny savanyított jégcsapretekkel

A második húsos fogás is jól eltalált, kifejezetten európai típusú mini ételként került az asztalra: jó minőségű, húsos szárny, ami fűszeresen volt sütve (sütőben) és ehhez is jól passzolt a májusi langyos délutánban a savanykás nyers zöldség.

Zárófogás: japán tésztaleves

Ebbe a kóstolómenüben nem került édesség, amit én teljesen pozitív tényként értékeltem a félévvel korábbi – nekünk – nem nagyon desszertszerű gesztenyés-gyümölcsös édesség helyett. A japán tésztaleves megint pont arra volt jó, hogy megnyugtassa az ízlelőbimbókat és amíg megettük, pont ki is tudtuk találni, hova menjünk fagyizni.

Végeredményként

… elmondható, hogy a második Fuji-s menünk is ugyanolyan jó volt, mint az első: precíz készítés, egyedi japán ízek, minőségi alapanyagok. Ami negatív, hogy lényegét tekintve megegyezett a két menü, aminek lehet az az oka, hogy a japán konyhában nem érvényesül a szezonalitás, ahogy mi gondoljuk, de az is, hogy ugyanaz az ajánlat volt újracsomagolva. Az mindenesetre tisztán kijelenthető, hogy aki jó japán ételsorra vágyik és szembejön egy jóárasított Fuji menü valamelyik kuponos oldalon, bizony nem szabad kihagynia. De ismételgetni sem nagyon érdemes, hacsak valaki őrületesen bele nem szeret a fogásokba. A harmónikus látogatást csupán az rontotta el, hogy a pincérünk elfelejtett minket figyelmeztetni arra, hogy az általa ajánlott két évig érlelt szilvabor ára közel háromszorosa a normál szilvabornak, így ez egy kicsit meglepett az italok kifizetésekor, de természetesen kuponos éttermezésnél az ember könnyebben lép túl egy-egy ilyen nem várt meglepetésen. Velem is ez történt. 🙂