Sajnos Programiroda: Lecsófesztivál 2013 és Sajnos jelenlét

Sikerült megszereznem a hivatalos forrásból (Kenesei Kultúrház vezetője): idén augusztus 24-én, szombaton tartják a lecsófesztivált. Ez ugye – ahogy korábban jeleztem Mici egy fb posztjára – munkanap, az augusztus 19-et kell ledolgozni. Ez nyilván szabadsággal, ledolgozással, ügyes és rutinos átszervezéssel megoldható még, de van ennél nagyobb ütközés is.

Ugyanis rendkívül udvariatlan módon erre a napra szervezte házasságkötését Bárdos Kristóf barátunk, amire – úgy tudom – többen meghívt kaptunk, de én/mi biztos. 🙂 Ráadásul el is fogadtuk még júniusban. Ezáltal nem nagyon van értelmes párosítás, sem időben, sem térben.

Ehelyett az a javaslat fogalmazódott meg a fejemben, amit az imént már említett Micivel ugyancsak tárgyaltunk vázlatosan, hogy idén a lecsófesztivál helyett csináljunk egy tiszavalki rendezvényt, még pedig az alábbiak szerint:

  • időszak: szeptember 6-8 hétvége
  • program: tiszavalki mulatság, majd a hétvége lezárásaként részvétel a Stílusos Vidéki Éttermiség 4.0-en Noszvajban, a Nomád Hotelben

Persze mindez dugába dől, ha a Mikola „Globetrotter” család már visszaáll a normál üzemmódba és Budapest-Brüsszel-Budapest viszonylatban köti le magát… Persze mehetünk nélkülük is, de az milyen lenne MÁN. 🙂

Várom a véleményeket, hozzászólásokat, ötleteket.

“Sajnos Programiroda: Lecsófesztivál 2013 és Sajnos jelenlét” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Mink szeptember 7-én esküvőre és azt követő bulira vagyunk hivatalosak szóban, nyomtatásban, mindenhogy. Mondtuk is már, hogy naná, örömmel, köszi. Szomorú ez az év közös program témakörben.

    Válasz
  2. Áhhhhhh…
    Valóban visszaáll SAJNOS a normál üzem, és a szeptemberi éttermiséges hétvége Brüsszel, viszont simán lehet egy Tiszavalk valamelyik későbbi szept hétvégén!

    Válasz
  3. Lehet, hogy elhamarkodottan írtam, hogy többen is meghívást kaptunk Kristófék mennyegzőjére, a legénybúcsú meghívó alapján. Azon rajta volt Áci, Reci és Mici biztosan, de nem tudtam végignézni a listát… Ha felesleges hangulat-gerjesztés volt, akkor schuldigung vagyok. 🙂
    Ugyanakkor én nagyon örvendenék, ha folytatódna a sikersztori és idén sikerülne az elkészített étekkel díjat besöpörni Laci bácsitól a távollétünkben is. 🙂

    Válasz
  4. Szeptemberben egyelőre csak a 20.-ai hétvégére van programom. Igen jó dolog lenne még egy Tiszavalk majdecce. Mit, oder ohne éttermiség.

    Válasz

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása