Ludas Csárli, te nem tehetsz róla

Vannak írások (nem mondanám a posztjaimat cikkeknek, amióta abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Derrick és Harry PM Blogon publikálhatok, mert ott rendesen megvizslatják a kikerülő anyagot), amik érlelődnek a fejemben. Ilyen a választások óta eltelt időszak áttekintése, amiből még a munka utáni fáradtságomat is ki akarom zárni, hogy tényleg a véleményemet és ne az aktuális lelkiállapotomat, hangulatomat foglalja magában.

Vannak ugyanakkor olyanok, mint ez is, amikor a kitolulni akaró „én megmondtam, én-én láttam előre” érzést kell megfékezni. Akárcsak lassan 4 éve, amikor Észak-Afrikát a felszabadulás rázta föl, aztán tette vissza a korábbi állapotába.  Ismételni nem akarom magamat, de kedvenc téziseim ismét terítékre kerülnek, egy kicsit.

Én vagyok Charlie

Nyugodjatok békében!

Végtelenül sajnálok mindenkit, akit a Charlie Hebdo ügy kapcsán megöltek. Őszintén. Akár rendőr, akár rajzoló, akár más, Mert egyikük sem tehetett róla. Beleszülettek egy civilizációba, a nyugat-európai kultúrára alapulóba, ahol a kurva nagy liberalizmust úgy tanítják, úgy szocializálják bele a népekbe, mintha mindenhol másol a Földön ugyanúgy működne, ugyanúgy lenne, csak az emberek beszélnek más nyelven, járnak másfajta ruhába és esznek másfajta ételeket. A liberális-demokratikus civilizáción belül ráadásul pont abba az országba, amelyik még a 20. század második felében is megengedhette magának, hogy saját szomszédait is lenézze és testületileg elforduljon mindenkitől az Eiffel-torony tövében, aki nem emelkedett arra szintre, hogy megtanuljon anyanyelvi szinten franciául, ha már bemerészkedett az országba körülnézni. Egész Európa, minden vezetője visszamenőleg hibás, sőt bűnös. Lehet menetelni békében, meg egyetértésben, hogy elfedjék a hölgyek és urak saját és elődeik felelősségét, de ez csak ideig-óráig sikerülhet.

Lehet gyülőlködni…

… etnikai alapon. Lehet románozni itthon, ahogy magyaroznak a környező országokban, baszkoznak, katalánoznak, íreznek, skótoznak, németeznek, olaszoznak, görögöznek, törököznek a szomszédok. De ez picsafüst. Kicsit komolyabb a cigányozás, zsidózás, négerezés, arabozás történelmi mederben, de azt is kordába lehet tartani, ha nincsenek nagy válságok és nem érzi úgy az átlagember, hogy kicsit többet vesznek, visznek el a bankok és a lomisok, mint ami belefér.

DE!

A muzulmánokkal újat húzni rázós dolog. Elmondom, miért: a mi arcodatartós Jézusunk, meg a jógázós-elmélkedős-párezerévig élős próféták közé a Magasságos Atya Úristen ledobott egy csávót, a Mohamedet (igen, a csillagos seggűt) a sivatagba, aki azt tanította, követőinek, hogy a hitük mindenek fölött való és aki ebben őket, családjukat és leginkább prófétájukat megsérti azt minden olyan eszközzel fixálják análisan, amit más földrészen a szúró-vágó-romboló fegyverek kategóriájába sorolnak. Csak. Mert ez így helyes.

Cserébe mi itt Európában azt a játékot játszuk mintegy ezer éve, amióta kimásztunk a disznószaros középkorból, hogy minden áron bele akarjuk ezeknek a csávóknak a fejébe verni, hogy nekik is a legjobb keresztény testvéri szeretet, és annak a tetejére a közel ötszáz éves demokrácia. Odamegyünk beleszarunk a tányérjukba, beleverjük a fejüket és a homlokunkról csorgó verítékkel, összeszorított fogainkon keresztül  a szaros arcukba sziszegjük, hogy „itt demokrácia lesz, mocskos muszlimok, ha akarjátok, ha nem.” Kiiskoláztatjuk a feleségeiket, lányaikat, miközben lesegítjük róluk a csadort, ellopjuk az olajukat, katonáik megölik a gyerekeiket, testvéreiket, akik nem akarnak semmit ebből a európai keresztényesdiből, meg demokráciából, de kurvára nem. Ja, és leszarjuk az előző szabályt, hogy Mohamed a főgóré, sérthetetlen.

Felturbózva

Amikor a CNN-en és az Al Jazeera-n Obamaval pacsiznak az olajsejkek olyan gyémánt szemüvegben, aminek az áráért adnak egy Airbus 320-ast és a lebernyegükbe szűzlányok hajszálát fonták, akkor eszembe jut I. Szent István királyunk (leánykori nevén Vajk fejedelem), aki szép és tartalmas élete alatt két rózsafüzér között azért szívesen elvágta egy-egy gida nyakát és megfürdött a véréban, nehogy utólag derüljön ki, hogy ez a római katolikus téma csak trendi volt, de nem a nyerő irány. Valami az súgja, hogy ezek a száz gucci foggal mosolygó tevehuszárok egytől egyig betuszkolnak az Al Kaida, meg az Al Kedhira, az Iszlám Állam meg minden emailben a megfelelő honlapon regisztráló szabadságharcos zsebébe egy zsák százdollásrost, mert nem oszt, nem szoroz, viszont ki tudja, melyik lehet a végén jobb, mint a mostani legjobb barátjuk.

Az meg, hogy a nyugati világ vívmányaival egy tehetségesebb nyolcéves forradalmár nem papírrepülőt tanul meg hajtogatni, hanem sósavrakéta szállítására alkalmas nagy hatótávolságú drónt, illetve kevlár gépfegyvert és nyom nélkül fölszívódó urán tablettát… Szóval ezt is magunknak köszönhetjük.

Nagyon, de nagyon meg fognak…

… bizony meg. Sokszor. Lehet viccelődni, persze. De mostantól a csillagos seggekkel kapcsolatban számításba kell venni, hogy amennyiben a gazdája nagy hatást gyakorolt más civilizációkra (esetleg szoros kapcsolatban volt a kialakulásukkal), akkor nem csak magukban fognak a pajtikák a levegőbe lövölödzni, esetleg rakétát kilőni Tel-Avivra (máximum), hanem idejönnek (ha még nincsenek itt) és olyan szinten csatolnak vissza, amit mi a kis nyugati agyunkkal felfogni sem tudunk.

Ajánlott olvasmány:  A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

“Ludas Csárli, te nem tehetsz róla” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kb a legjobb írás a témában! Nagyon helyén van!
    Ez itt a lényeg:
    Cserébe mi itt Európában azt a játékot játszuk mintegy ezer éve, amióta kimásztunk a disznószaros középkorból, hogy minden áron bele akarjuk ezeknek a csávóknak a fejébe verni, hogy nekik is a legjobb a demokrácia. Odamegyünk beleszarunk a tányérjukba, beleverjük a fejüket és a homlokunkról csorgó verítékkel, összeszorított fogainkon keresztül a szaros arcukba sziszegjük, hogy “itt demokrácia lesz, mocskos muszlimok, ha akarjátok, ha nem.”

    Válasz
  2. Geri, en a velemenyedet melysegesen felhaboritonak tartom. Kovetelem, hogy torold a posztot, kulonben a hazad meg veletlenul fel talal gyújtódni.
    Latjatok, a hatralassal csak az a problema, hogy nem mi dontjuk el, meddig kell hatralni. Komolyan azt gondoljatok, h ha holnaptol soha tobbe senki nem rajzolna gusztustalan baromsagokat a profetarol, akkor bekeben egymas mellett tudnank elni az elmebeteg iszlamista terrorszervezetekkel? Ha nem lesz valos serelem, akkor majd nem velt serelmeket fognak megtorolni?
    Csoppet csusztatas-gyanus Afganisztan es Irak amerikai megszallasat osszemosni a francia kepregenyujsag dolgozoinak hidegveru lemeszarlasaval, de persze nem tudjuk, hogy milyen cseppek voltak a tamadok poharaban. Azt se feledjetek viszont, h amikor ugy dontunk, h nem exportaljuk a demokraciat a VIII. szazadban megrekedt orszagokba, akkor azt is dontjuk, h reszunkrol oke a nok, gyerekek, valamint a vallasi-, szexualis es egyeb kisebbsegek brutalis elnyomasa, gyakran meggyilkolasa, nem ritkan verfagyaszto, brutalis, kozepkori modszerekkel. Az iszlam vilagnak keresztul kell mennie a sajat Felvilagosodasan, amiben mi is kenytelenek leszunk valamilyen szerepet vallalni. Remelhetoleg a tanyerba szarasnal szofisztikaltabb modszerekkel.
    Viszont az is igaz, h a muzulmanokkal ujjat huzni razos dolog, uh inkabb egye meg a fene az erkolcsi tartasunkat.

    Válasz
    • Először, de talán most, másodszorra sem merem biztosan megmondani, hogy egy rémintelligensen becsomagolt műfelháborodás az első kommented, M1K1 vagy tényleg így látod. A másodikra nem térek ki, nyilván kötekedés szólama az, nem tudjuk a végelszámolásnál figyelembe venni, mert a legrosszabb komment mindig kiesik. 🙂

      Azt hiszem, kicsit beszippantott téged Nyugat-Európa diszkréten bájos tunyasága és felsőbbrendűsége. El tudom képzelni, hogy emberek arrafelé őszintén megdöbbentek és nem hiszik el, hogy ilyen barbár, emberbőrbe bújt állatok bejutottak a magaskultúra kerítése mögé és azért megöltek embereket, mert kifiguráztak valami Mohamedet. Ráadásul mindent Párizsban! (Oh My Goodness!) De én ezt elfogadom és velük, veled, mindenkivel együtt elutasítom a terrort: az erőszak nem megoldás semmire. Itt. Nekünk. Európában.

      Máshol viszont minden más jelent és simán el tudok képzelni, hogy mások máshonnan, más környezetből, más szabályok között szocializálódva zokon veszik, hogy a legfőbb szentségükből seggrepacsizó turbános bohócot csinálnak. Szóval nekik már nem kell három hónapot erőltetett menetben tevegelniük a damaszkuszi szablyájukkal, hogy elégtételt vegyenek.

      Amikor azt írtam, hogy számolni kell vele, akkor gondoltam
      – a Föld globális faluvá válására és ezáltal arra, hogy megszűntek a távolságok az utazásban és az információ áramlásában
      – olyasmire, hogy 100 éve még egy paksi lakosnak sem kellett volna azzal számolnia, hogy sugárveszély miatt kitelepítik…
      – arra is, hogy az, aki beáll a kézilabda kapuba vagy a focikapuba, hogy egy nála sokkal nagyobb felületet próbáljon „védeni” először akkor jön rá, hogy a labda vagy a játékosok képesek kárt tenni benne, amikor először eltörik az ujja – onnantól ez bármikor megtörténhet.

      Minden eszközzel tenni kell az ellen, hogy bármelyik megismétlődjön, de nem lehet kihagyni a teljes egészből, ennyit akartam kiemelni.

      Elítélem a vérontást, mert a rajzoló nem tehet róla, aki a tényleges áldozat, ugyanakkor Európának, a politikusoknak és nekünk is figyelembe kell venni: más kultúrákban mások a preferenciák, mások a szabályok, mások az eszközök és ezek a más kultúrák jelen vannak a mindennapjainkban. Alázattal, megértéssel és odafigyeléssel kell viszonyulni hozzájuk, nem dölyfösen, lenézően, majd hörögve-felháborodva, értetlenül nézve.

      Az Iszlám Felvilágosodás kapcsán én azért megkérdezném a muszlimokat, hogy akarnak-e ÚGY felvilágosodni, ahog Rousseau vagy inkább a maguk módján? Meglátásom szerint ugyanis képesek rá beavatkozás nélkül is.

      Már csak azért is, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy az írek sem feltétlenül tapsolnak állva minden történelem óra elején azért, hogy Sir Cromwell elvitte nekik az angol ősdemokráciát az Ír Felvilágosodás keretében, mivel ezt olyan formán tette, aminek eredményeként megcsapant a lélekszám egy 30 %-al a szigetükön… Szóval a sokat emlegetett etnocentrizmus vakká tesz és torz tükröt tart nagy elveink és ideológiáink és azok exportálása közé. Másik, sajnos el nem hanyagolható vetülete minden ilyen felvilágosításnak az, milyen erőforrást, nyersanyagot, információt lehet könnyen uralni a környéken. Az olajat már említettük, de másik példakét lehet hozni a tálibok elleni harcot, ami egggészen véletlenül pont úgy koncentráltak az USA katonai vezetői, hogy a CIA rajta tudja tartani egy gazdaságilag igen nehéz időszakban a kezét és a szemét a Föld legnagyobb ópium termőterületén és szállítási utvonalain Afganisztán hegyvonulataiban…

      Szóval mocskos egy világ ez, de mi is pont annyira mocskos állatok vagyunk, mint az összes többi civilzáció gyermekei…

      Válasz
  3. – Hol volt mintegy 1000 évvel ezelőtt Európában demokrácia?
    – Mikor ért véget a középkor?
    – Amúgy te milyen ruhába jársz bele?
    – Szerintem bele kéne tartani téged egy jó kis kordába!

    Annyit csúszol lefelé, hogy lassacskán elmehetnél híradósnak az állami tévébe!
    Ezeket a frázisokat valami „Jobbos vagyok, de megmondani akarok” tanfolyamon lested el?

    Érthetetlen!

    Válasz
    • Utánaolvastam és tényleg érthetetlent írtam az 1000 évről, meg a demokráciáról és a középkorról… De csak azért mert nagyon sokat akartam egyszerre, röviden elírni. Na de akkor holnap leírom jól ütemezve. 🙂

      Ugyanakkor azt, hogy miért kell ezt ilyen rühes bölény stílusban rögzíteni, most sem értem. Hol van ebben a jobboldal-baloldal? Meg az egész témában hol van benne? Hogy jön ide a híradó? Én beismerek minden jobbos bűnt, még a Rogán Tóni lopásait is, csak azt mondja meg nekem valaki, kultúráltan, hogy mi rosszat írtal azzal, amit leírtam. Lécci.

      Válasz
  4. Kijavítottam végre a keresztényes-demokráciás összecsúszást…

    Plusz igaz, amit írsz, M1K1: nincs alku a szólásszabadság tekintetében, de nem is mondtam én sem mást. Csak azt, hogy az emögött húzódó nyugati liberális értékrendet pont annak megteremtői nem tudják megvédeni többé a többi kultúrától, a többi vallástól, a korábban leigázott, elfojtott, kisemmizett aljanéptől. A kezükbe adtuk mindazt, amivel nekik is ugyanennyire fontossá válhatnánk a mi értékeink, de nekik nem a nyugati kultúrától, kultúrából voltak, vannak meg a saját értékeik, hanem messze mélyebbről mind társadalmilag, mind történetileg. Azt kell tudomásul venni, hogy ezen soha, senki nem fog tudni változtatni.

    Válasz

Hozzászólás a(z) jaszkary bejegyzéshez Válasz megszakítása