Kimentünk a Lupára

Az idő és a körülmények sem voltak olyanok július közepe óta eddig, hogy megnézzük, mit hoztak a ki a szigetesek Gerendai Karcsi vezetésével a bányatóból, ami a budapestiek, közelebbről nyilván Békás- és Káposztásmegyer lakóinak utolsó menedéke volt a fizetős strandfürdők alternatívájaként.

Homokos part, napernyők, nyugágyak
Homokos part, napernyők, nyugágyak

A nagy bánya tó budakalászi körforgalomhoz legközelebbi részén alakították ki a strandot, parkoló is van 800 forint / nap parkolójegyért, ahonnan be is lehet sétálni a régi őrbódé melletti bejárathoz.Felnőtt napijegy 2 rugó, gyerek 1 rugó, családi jegy is van egy ötösért, 17:00 után féláras a móka.

Konténeres toalett és öltöző lett ledobva, a szokásos kék egységek kaptak egy barna deszka labmériát. Görögös kék-fehér színek alapból. A járdák finoman lesóderezve, mezitláb kicsit fakíros, de úgyis szandiban, papucsban van a nép, aki meg nem, annak úgyis jól esik a fájdalom. Bejárat mellett balra a strandröpi, strandfoci pályák már a jó kis fehér homokkkal, jobbra a vizes blokk, eléggé kultúrált, átlag balatoni strandhoz képest főúri bidé: se szag, se tócsák.

Strandrészen baywatch-os úszómesteri tornyok, személyzet lupás pólóban. Van bár a Budapest Park vízparti tagozata, meg fagyi, illetve a Kiosk szakemberei adnak enni hambit meg hasonlókat a belvárosi minőségben kiemelt áron, de legalább jót eszel. A Kiosk szekciójában van telepített lemezlovas, akinek a nótája végigvonul az egész strandon, szóval végtelen trendiségez érzel magad körül, miközben építed a homokvárat a gyerekekkel. Nem bántó a repertoár, nem is nagyon tünt fel, amíg pancsoltam.

Lupa beach heverős szakasz

 

Az ételbár előtti részen már nem nyugágyak, hanem nyugheverők vannak kitéve, ha esetleg beütne a kajakóma… Ez mondjuk kellemes.

Vízben van egy kb 3 méteres szakasz, amit szerintem föltöltöttek vagy eleve sekély volt (az illegális időszakban a tó túlsó, Duna felöli végén voltam, ott a sekély szakasz 70-80 cm volt), utána már bánya mélység van, oda raktak ki pár stéget ugrálni, ekként el lehet ütni az időt. A víz állapota oké, nem büdös, nem koszos, nincs hínár, nincs hab, part mentén kavicsot lehet szedegetni, iszapozni, építkezni.

Nem tudom, hogy a bevezető időszak vagy a belépő vagy más szűr, de amikor fél 5 körül odaértünk és tele volt a parkoló, akkor sem volt nyomor. Az is látszik, hogy a strand már kész része (ami az első fotón van) mellett készen állnak akár az egész tavat körbestrandozni, így – szerintem – nem várható nyomor a jövőben sem, de idén már biztosan nem fog kialakulni szabadstrandos-starndfürdős (dagályos-palatinuszos) hering utánérzés. Igaz lángos sincs, de sör, fröccs van. 🙂

Akinek van kedves és autója, menjen ki, mert elég korrekt a hely. HÉV-vel is lehet (H5 a Batyiról és a Szentendréig száguldó változatra kell fölülni, Budakalászig kell menni, de onnan még egy jó 20-25 perc séta, annyit meg csak a buszos Olimpia Beach-es, Costa Brava-s kirándulásokon illik sétálni a vízpartig, aminek ez bele van számolva az árába. Ha jókor mész van fitness óra is a  Gilda Max szponzorálásban (képzelem mit röhöghetnek a kirendelt fitness oktatók betépve a fókákon meg a bálnákon).

A fényképeket a világ egyik legszarabb, Samsung Galaxy Pocket Neo típusú telefonjával készítettem, így már az is csoda, hogy nem Vasarely vagy Dali képnek látszik. Bocsi.

Hely weboldala: http://lupato.hu/

Szólj hozzá!