Népszabi

A Népszabadság idén, 2016 november elején lett volna 60 éves. Együtt az 56-os forradalommal. A Szabad Nép hamvaiból éledt. A forradalom eltaposásában, a kádári kommunizmus felépítésében, fenntartásában elemi szerepe volt.

Szabad Nép

A Népszabadság, a magyar Pravda volt. Diktatúra hozta létre és diktatúra tartotta fönn. A diktatúrával együtt kellett volna eltűnnie, egyúttal bekerűlnie a történelem könyvekbe, a kutatók eszköztárába egy rossz, embertelen, eltévedt ideológia és kor mementójaként. Intő jelként, elkerülendő útként.

A magyar rendszerváltás kialkudottsága, az MSZMP vezetésének és azt támogató értelmiségieknek, a pártból kimentett pénznek és a kapcsolati tőkének köszönhetően megmaradt, mintegy alapja lett az MSZP megerősödésének, a szocialisták hatalomba visszakerülésének.

A Népszabadságnak úgy lett vége, ahogy keletkezett. Erőszak, erkölcstelenség, inkorrektség által. Mindezt egy kicsit piaci köntösbe csomagolva. Stílszerűen, mondhatnánk. Ugyanakkor az orbáni arcátlanság, agresszívitás és pökhendiség, a folyamat AHOGY a pénzlapátolók megszerezték és szétszedték, piedesztára emelte a lapot, ami ezt egy kicsit sem érdemelte.

Ellentétben azokkal, akik szívvel, lélekkel írták, szerkesztették, újsággá tették, internetes felületével együtt sajtóorgánumként üzemeltették. Nekik több járt. Több járt volna. Értük kár. Ahogy velük elbántak, az gusztustalan, balkáni, barbár, Lázáros-Rogános-Némethszilárdos-Hoppálpéteres. Közép-kelet európai. Én kérek elnézést, sőt bocsánatot. Remélem, lassan felocsúdnak, összeszedik magukat és újra értéket teremtenek, ahogy tették eddig.

A Népszabadság volt a magyar sajtó Munkásőrsége. Nem volt történelmi előzménye, mint a Magyar Hírlapnak, a Népszavának, a Pesti Hírlapnak. Negyed évszázaddal tovább volt jelen, mint kellett volna, mint érdemelte. Nekem nem hiányzik, és nem fog hiányozni. Bocsánatot kérek, ha ez nem szép, nem elég értelmiségi, nem elég liberális, nem elég ellenzéki. Csak őszinte.

“Népszabi” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Mikor lesz itthon független, minőségi baloldali vagy jobboldali vagy bármilyen politikai lap?
    Jobboldalon a hozzám hasonlók (törpe minoritás) nyilván egy ideje a hózentrágeres gecizőben reménykednek (hihihi).

    Válasz
  2. Véleményem szerint akkor, ha lesz olyan befektető, aki ebben pénzt lát és a profit érdekében kitalál valami olyan koncepciót, ami nem az állami hirdetések lélegeztetőgépére épül. Nekem nagy vágyam a Pesti Hírlap megjelentetése vagy online beindítása, már csak befektetőre van szükség. 🙂

    Válasz

Hozzászólás a(z) Hapci bejegyzéshez Válasz megszakítása