Na de ki a f@szom az a …

Erőteljes, gyakran ismétlődő agyalapi nyomást jelent, hogy ismeretlen utcanevekkel találkozom Budapesten olyan helyeken, amikről kb. sejtettem, hogy mik a közterület elnevezése és az kire utal, kinek az emlékét őrzi, kinek tiszteleg. A címben szereplő kérdés az agyalapi nyomás eredménye és nem maradhat nyom nélkül a digitális térben. Egyesével vagy összegyűjtve is fogok időnként az új találtatokról posztolni.

Elsőként azonosítsuk azt az úriembert, akiről a Palatinus strandfürdő utcája a nevét kapta a Margitszigeten: a Soó Rezső sétány 3 szám alatt van a főbejárat.

Na de ki a f@szom az a Soó Rezső?

Az erdélyi származású botanikus 1903-ban született Székelyudvarhelyen és 1980-ban hunyt el Budapesten. Volt az Erdélyi Nemzeti Múzeum növénytárának vezetője, több egyetemi tanszék és botanikuskert vezetője. Megírta saját növényrendszertanát 1953-ban (Fejlődéstörténeti növényrendszertan), amit 30 évig tananyagként oktattak szerte a világban. Kétszer kapott Kossuth díjat, az MTA tagja volt és a kortárs magyar botanika megalapozójának tekinthető.

A wikipédia cikk szerint 660 tanulmány, ezen belül 30 tudományos könyv szerzője. Ami fantasztikus.

Flash, ami csak Magyarországon fordulhat elő: a Soó Rezső születésénak 100-ik évfordulójára 2003-ban kiadott emlékbélyegre egy másik botanikus arcképe került! Ezt sem sikerült azóta feldolgoznom.

 

“Na de ki a f@szom az a …” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!