Kánaán Étterem – Klasszikust csak szó szerint

Dolgoztunk aznap délután is. Június 22, irtózat párás meleg, mindenhol ragadós izzadtság, ahol bőr van a testen. Itt van egy kőhajításnyira, csüccs be. Semmi extra igény, együnk egy falatot, közben egy sör és vitassuk meg, amit meg kell. A pincér oszt étlapot, aztán átnyúl az asztalon a legbelül ülőhöz, aki kezében tartja az asztalon felejtett példányt, nyitva, és kiveszi a napi ajánlatott a borító belső zsebéből, olyan „addideésnenézdmegnekérdezzrólamertmegfejellek” szintű kedvességel. Ez még belefér, biztos a meleg. Hozza a sört, közben rágyújtunk, de csak a tenyerünkbe, vagy a mécsestartóba lehet hamuzni, az egész emeleten nincs hamus, pedig ez a dohányzó. Szólunk, hozza is hamar, 15-20 perc.

Sajttálat kérünk a sör mellé, duplát, mert hárman vagyunk. Rendelés felvétele után semmi „köszönöm” vagy „anyádértcsakennyitrendelsz”, és közben baráti mosoly, Magda Marinkósan. Jól is érezzük magunkat, és mindenki 20 %-ra emeli a jattot, már így előre. Aztán elfogy a sör, ogrénk elveszett, de jön a kolléga, ő oda se jön, csak a lépcsőfeljáróból felveszi a karikát. Ez effektív hamar érkezik, megiszogatjuk, aztán számla, az gyorsan jön, hiszen gyors a nyomtató. 4.800-ra egy túlságosan gavallér 5.000, amit nem hisz se elsőre, se másodikra Shrek. Visszakérdez: „Mennyiből adhatok, mennyit mondott?” Konfirmálás után pofavágás, „köszönöm” nincs, csak az azonnali tányérleszedés és hangatlanul rosszalló pakolás…
Tényleg az él a fejemben, amikor jövünk kifelé: „Elnézést, hogy munkaidőben zavartunk.”

Az elkerülendő ojjektum: Budapest, XIII. ker., Csanády utca 18.