Nálunk senki sem akar az életért teljes árat fizetni. A kofa nem ad blokkot a piacon, ahogy a kereskedő sem a kisboltban. A távolsági buszsofőr az esti vagy a hétvégi járaton már elvisz bárhová fél vagy harmadáron jegy nélkül. És még ragozhatnám, sorban hozhatnám a példákat. Lopunk, csalunk, sikkasztunk, lógunk együtt. Cinkostársak vagyunk mindannyian. Biztosan nem jó ez így, mert az igazi, kultúrált demokráciában egyértelmű, hogy nem utazik a nép gyermeke a helyi tömegközlekedésen ugyanazzal a jeggyel több hónapig, nem veszi meg a bugázott írható cd/dvd-t féláron csomagtartóból és nem igényel hitelt kamu kereseti igazolással.
Viszont mi itt KKE-ban nem keresünk még átlagosan annyit, hogy ne esne jól minden forintot arra fordítani, amire jól esik és nem arra, amire KELL. Pedig adózni csak a nyolcavanas évek eleje óta kell, mondjuk abból az uccsó 16 év már elég kemény volt, és ugye mostanában sem lesz éppen könnyebb. Azt hiszem ez az egész az esetek nagy többségében a csak a picivel könnyebb boldogulásról szól, nem pedig passzióról, „miértnelopjunkazállamtól?” kategóriában. A hiánygazdaságot fenntartó tervgazdálkodásból lassan haladunk a kapitalizmus felé, és jelenleg az „urambátyám” alapú munka megszerzésekről, a kölcsönös körbeszámlázgató-versenyről szóló és a multik által mozgatott furcsa torzóban vagyunk.
Itt még nincs szó arról, hogy az emberek fejében megfordul néha az a gondolat, hogy ne menjünk át a zebrán, csak azért, mert piros van. Inkább az, hogy „mi a fasznak álljak ott a zöldre várva, amikor nem jön autó?”. Én remélem, hogy az út – még ha hosszú is – oda vezet, hogy a betanított munkás, a mozdonyvezető, a tanár és az ápolónő kifizeti az összes rezsiköltséget, megveszi a teljesárú bérletet a buszra, vonatra(ha kell), félre tesz egy kisebb összeget a gyereke taníttatására plusz a következő évi nyaralásra, ÉS marad annyi pénze, amennyi elég a következő fizetésig. Addig… addig meg „seft az élet” minden tekintetben. Mindenkinek jut egy kicsi cigánykodás.
Cigánykodás van, ez van. Ez magyarország