Hepi Válasz

Ha már egy újság sosem lesz független ebben az országban (sem), legalább az újságíró adjon karaktert egy anyagnak. Csináljon úgy, mintha a tájékoztatás lenne a feladata. Még egy interjún belül is.

Sikerült elolvasnom a Heti Válasz inagyinterjúi közül 3-at az elmúlt 1-1,5 hónapból. De minek. Stumpf András volt a kérdező és közéleti tényezőnek számító közszereplőket kérdezett (Fábry, Orbán, Pokorni). Illetve legalábbis úgy csinált. Persze egy leírt és újságban megjelenő interjú már szerkeztett, megkomponált, dramaturgialiag is összerakott anyag, de azért én szeretnék elnézést kérni, ami ebben a 3 cikkben megjelent. Mindhárom ember lényegesen okosabb, intelligensebb és komolyabb kommunikációs adottságokkal bír annál, hogy a beszélgetés lényegében végig alákérdezés legyen. Én, mint olvasó szeretnék valami egyedit, korrektül kigondolt kérdésekre adott válaszokat olvasni, nem pedig olyan blőd, egyértelmű végszavakat, amelyeket még egy hivatalos belső pártújság PR-cikkéből is kihúz a szerkesztő. Szóval gáz.

Emellett szarul esik, hogy igazából nincs apropója a beszélgetésnek, hanem leginkább azért kérdezik az alanyt, mert vele lehet eladni az újságot. Én azt gondolom, hogy aki rendszeresen olvassa a HV-t, attól függetlenül veszi meg, ki van a címlapon. Aki meg nem, az nem fogja Fábri miatt megvenni.

Olyan szar látni, olvasni, azonosítani ezt a burkolatlan szócsövesdit. Indulása után egy ideig nagyon hőbörgős, habzószájú, Demokrata-jellegű is bírt lenni ez a magazin. Most már stabilan ott van a jobboldali sajtó mainframe-jében, ergo nyugodtan lehetne olyan arculata, saját, semmihez nem hasonlítható bukéja, amit sehol máshol nem talál meg az olvasó. Egyébként van is. DE ez az ének alá hegedülős „a kedvenc nótámat húzom a füledbe, mert tudom, hogy az a te kedvenc nótád is, hiszen mi egy helyre járunk mulatni, igaz-e” ez nem vonzó, nem érdekes és nem sajátos. Ezt 1945-ben kezdte el Révai József a Szabad Népben. Szerintem nem kellene követni. Kicsit sem.